Úgy ért el az út eleje, hogy lényegében fel sem fogtam. Jól van, jön az elseje, indulok. Így terveztem, apelláta nincs. Elkészült az óriási caminos táblám, páran megkérdezték, ezt cipeled végig? Mondtam, persze. Nincs még elég cuccom, biztos ami biztos, legyen velem egy jókora tábla. Május 31-én este megérkezett Balázs, akivel együtt indultam, a Balatonig tudott jönni velem. Őt a tavalyi Caminoról ismerem, szerintem jófejség volt, hogy bevállalta. Berci végül nem jött velünk, hiába volt lelkes még anno, mikor kitaláltam ezt az utat. Úgy volt, végigjön velem a magyar szakaszon, de valamiért meggondolta magát. Bevallom lelkesített, hogy velem jön, és bántott, hogy mégsem. De ilyen az élet, semmi sem készpénz, csak ami már megtörtént.
Eljese reggel.. nagy nyüzsgés, érkezik Édesapám Békéscsabáról, később betoppan Timi, aki Igalig jön velünk. Reggeli kávé, melegszendvics kutyafuttában, az utolsó simitások a csomagon, ami akkorára nőtt, hogy alig tudtam lezárni. Hajszárító még mindig jön velem, sőt egy hajhab is. Mégegy kaputelefon csengés, vajon ki lehet.. mást nem vártam.. betoppannak unokatesómék Zalaegerszegről, eljöttek az indulásra, miattam. nagyon örülök, nem számítottam rájuk, mert úgy volt, nem tudnak jönni. talán egy picit nagyon hátsó gondolataimban reméltem.. Érzéseim mindezek ellenére nullán voltak, nem tudtam mi is történik valójában. Ház előtt egy búcsú CSK a táblával, a családdal, Apám, Anyám egy fotón.. minden kavarog, de semmi sem tiszta, csak egy biztos, ma elindulok, ha tetszik ha nem. Fáradt vagyok, álmos, szorongok, mert nem tudom mi vár rám. Megyünk a Szent Jakabi romokhoz, együtt, kocsival. Már vannak kint páran, jön a helyi televízió, hogy megörökítse indulásom pillanatait. A kolostorrom vezetője is vár kint, hogy benyomhassa első pecsétemet a zarándokútlevélbe. Egyre többen jönnek, a tervezett indulás 9 óra. Pontosabban a gyülekező. Feltűnnek volt kollégáim is, több barát, ismerős, még 1-2 ismeretlen is. vagyunk vagy 50-en, fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel, olyan bután érzem magam. Kijön ennyi ember a kedvemért, megható és szeretetteljes érzés. Mintha egy kicsit szeretve lennék, mintha fontos lennék. Most. Ebben a pillanatban. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. zavarban vagyok, mondok pár zavarodott mondatot, már nem emlékszem mit. Megérkezik Laci Atya is, egy szép áldással útrabocsájt. Eléneklik nekem az Ároni áldást, én meg csak állok, s teljes érzéketlenséget érzek. Életem nagy pillanatai, ez a sok ember mind felém küldi az áldást, s még csak egy könnycseppet sem tudok ejteni. Előtte napokban sírtam sokat, de most nem megy. Agyam nem képes felfogni. Laci Atya áldása után elindulnak felém az emberek, egyesével, szépen, rendezett sorban, átölelnek, átadják útravalóikat, ki pár szóval, van aki levélkét írt, van akitől komolyabb ajándékot kapok.. majd jönnek a pálinkák.. Zolitól, volt osztályvezetőmtől egy saját készítésű Vándorina 100% Meg(g)y pálinkát, megjegyzem nagyon jó anyag :), majd Gábortól szintén sok sok kisüveges házit.. szintén jó cucc. Nem értem ezt az egészet, most a temetésem van, az esküvőm, vagy a keresztelőm, netán a születésem? Ez a sorbanállás egy fura érzést kelt bennem, nem tudom hova tenni ezt sem, ahogy ezt az egész napot.
Elindulunk, sok sok ölelés, és sok sok búcsúszó, majd eloszlik a" tömeg", elmennek a családtagjaim is, páran maradunk. Balázs, Timi, Apu és én. Apu 1 km megtételére vállalkozott, a Szent jakabi kisboltnál elköszönünk tőle is. 3an megyünk tovább. Irtó nehéz a hátizsákom, rajta van a sátor is, tűz a nap, 40 fok árnyékban. Érzem, hogy szenvedek.. beérünk a város szélére, haza akarok menni lefeküdni, aludni egyet.. pihenni akarok, holnap kezdjük újra. De nem lehet. Elindultam, nincs visszaút. Éjjel nem aludtam semmit az izgalomtól, erre rájött még a vizsgadrukk szerű érzés, és készen vagyok.. alig vártam, hogy beérjünk Béla Úrhoz, a Somogy Temetkezési Kft-hez egy kávéra. Besüppedek egy nagy bőrfotelbe, Istenem de jó leülni, pedig még alig jöttünk 5 km-t.. Fél óra múlva indulás tovább, útközben még találkozom Nagybátyámékkal, jönnek szembe kocsival. Tőle is elbúcsúzom. Következő állomás Toponáron a Muskátli kocsma.. "3500 km-t gyalogol Jakusovszki Dorina" mondja be épp a rádió, mikor belépek.. te jó ég.. csak ennyit gondolok.. egy frissítő almafröccs, s egy újabb fotelbe süppedés.. nagyobb megállót ezen kívül a magyaratádi kocsmában teszünk, ott már konkrétan rosszul vagyok, elkapott egy hányingeres migrén, s a gyomrom is fáj már. A többiek csak annyit vágnak ebből, hogy nyavajgok, s nem értik, hiszen én vállaltam az utat.. erre igazából nem is lehet mit mondani.. Igalba este fél 7 körül érkezünk, ottvannak a barátaim, a BK-s barátok jó része, köztük Papp Laci Bá, aki megszervezte számunkra a szállást Igalban, Kreka Balázsék szuper borospincéjében. Többféle borral és pálinkával fogadnak, mindenki aranyos, lelkes, kész a pörkölt, és sül a vega kaja, hogy én is tudjak ebbi :) Tükör tojás bográcsban, és tárcsás zöldségek. Mindenki vidám, csak én akarok meghalni éppen. Végigcipeltem közel 30 km-en át eddigi életem legnehezebb csomagját (ezért ne sajnáljon senki, egyszerűen túl sok felesleget raktam el úgy, hogy nem mértem fel a teherbírásomat), egész nap alig ettem, inni se túl sokat, rajtam volt a nem kevés stressz, megszúrt a nap, bekaptam egy kis migrént.. legszívesebben beestem volna az ágyba fejjel, ruhástul, s aludtam volna, de elég hülyén jött volna ki. Mintha a menyasszony lelépne a saját esküvőjéről.. kb.. szóval tartottam magam, pálinka helyett egy kis algoflexet szopogattam, majd nekiestem a sült zöldségeknek, amitől a gyomrom fájdult meg. Üres gyomorra olajos nem a legjobb. Közben hatott az algoflex, elmúlt a fejfájás, így mertem a gyomorfájást pálinkával oldani, sikerült. Elmúlt minden fájás, magamhoz tértem, végre. Ott voltak drága barátaim, kijöttek a tiszteletemre, szerettem volna igazán velük lenni, de nem ment úgy, mert nem tudtam magam elhelyezni ebben a szituációban. Tudom, hogy a többségük nem érti miben vagyok, miért indulok, és úgy érzem ez némi falat emelt közénk. Volt, aki le akart beszélni, van aki csak szimplán aggódik. Mikor nyilvánosságra hoztam tervemet barátaim, ismerőseim, kollégáim körében, bizony keményen szembe kellett mennem az árral.. kaptam hideget, meleget, bíztatást, fura nézéseket.. Különös állatfajnak éreztem magam igen sokszor, aki mindenhonnét kilóg. Azt is megkaptam, nem vagyok erre a világra való.. ezzel sem tudok vitatkozni.. mert szerintem sem. Sok minden "normális" dologgal egyszerűen képtelen vagyok azonosulni, és abba a bizonyos sorba sem tudtam beállni.. pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden..
na ugorjunk, leragadtam az elején..
Igal után Balázzsal maradtam, elkapott minket az eső, de volt egy hangulata nem zavart a nyakig sáros lábam. Kőröshegyen elkapott az a feeling, ami tavaly Larrasoanaban, csak másképp. Az is a Camino 2.napja volt, egy erős és nehéz kezdés után, egy csodálatos megérkezés egy remek helyre. Kőröshegyen Bóra Pálék otthonába kerültünk, Pál reagált a facebookos megosztásomra, hogy befogadókat keresek, így kerültünk hozzájuk. Tetszetős kis város Kőröshegy, örülök, hogy megszemlélhettem kicsit jobban, mint eddigi átuzatásiam során. Andreával, aki miattam jött át vendégségbe, beültünk este a templomba, amit nekünk nyitott ki a plébános, sőt pecsétet is kaptam a zarándokútlevélbe. Volt egy fajta jelenlét ott a templom csendjében, a félhomályban. Úgy éreztem megkapok mindent az úton, amire szükségem lesz. teljes lelki nyugalommal, békével távoztam. Pálék családja olyan benyomást tett rám, amiből azóta is táplálkozom. Kívánok magamnak sok sok ilyen remek embert az útra.
3-án Szántódig együtt mentem Balázzsal, majd a kompnál hirtelen búcsút vettünk, hiszen pár perc múlva indult. Integettem neki, majd eltűnt a semmiben, ahogy a Szántód tábla is. Biciklisek és autósok közt kompoztam egyetlen hátizsákosként. Tihany.. szerelem város, nagyon nagy hatással van rám, gyönyörű hely.. ugyanakkor a szenvedés is, hiszen minden BK-n megérünk feltekerni az Apátsághoz.. de sosem hagyjuk ki.. most gyalogosként sem tettem, felmentem hozzá. Pár hete még a BK-kal gyönyörködtünk a kilátásban, majd csináltattuk a szokásos felsorakozós CSK-t az Apátság előtt, most meg egyedül bandukolok itt. Kértem egy pecsétet az útlevelembe, ha már itt járok. Kaptem egy útleírást Vászolyig, azokat követtem, majd egy Tihanyi étteremnél feltűntek caminos útjelző kagylók. Boldogan fotóztam őket, olyan jó volt látni. Ezekben a kis kagylós jelzésekben van valamiféle erő. Mellettük nem vagyok egyedül. Talán a tavalyi spanyol caminon szerettem így beléjük. De teljesen más, mint egy kéktúra jelzést meglátni. Gyönyörű pipacsos rét mellett haladtam sokáig, majd bekeveredtem a tihanyi szőlőbe, ahol a leírást félreolvasva lementem a domb aljára, majd jöhettem vissza, mert onnét nem lehetett továbbmenni.. a nyíl jó irányba mutatott, de valamiért nem hittem neki. Ez az én hülyeségem. Mindegy, ennyi belefért, utána minden oké volt, szépen beértem Vászolyba Szőnyeg Józsefék kis vendégházába. Sokat beszélgettünk este egy pohár bor és némi finom cseresznye mellett. Vacsorámat a Zománc Bisztrócskában fogyasztottam, s mint első "komolyabb" zarándokuk, a cég vendége voltam.
Vászoly gyönyörű falu, Szent Jakab templommal és forrással. Reggelimet a Jakab forrásnál költöttem el egy piros nyakörves cirmos társaságában, aki kinézte a számból a falatot miután beleharapott az orromba..
Vidáman indultam Nagyvázsony felé, sima út vezetett odáig. Útközben biciklisek értek utol, az egyik fickó leszólított a táskámon lógó caminos kagyló és a Santiago feliratu szászló miatt. Kiderült ő is volt tavaly a Caminon. Meséltem neki mostani utamról, úgy éreztem ő érti miről beszélek. "Szép a szemed, így szép a lelked" ezzel köszönt el. Jól esett, na.. mikor kaptam utoljára ilyesmit.. Istenem, mennyire jól tud esni 1-2 kedves szó.. a kedves szavak.. mekkora csapda.. mennyire belehatol az ember lelkébe ha olyan valakitől kapja... veszélyben a kiéhezett lelkű ember, mert könnyen megsebződik. Az éhes ember bármit megeszik.. bármit.. aztán felfordítja a gyomrát és kihányja, megutálja, meggyűlöli.. s később már a finom falat sem megy le a torkán.. mert képes azt hinni az is mérgező..
Nagyvázsony után jött volna Városlőd.. jött is, de milyen úton.. nem a terveim szerint.. elkeveredtem a pusztában, nem találtam az OKT jeleket, amiket követni kellett volna, 6 km-t gyalogoltam tök feleslegesen, erdőm, mezőn, bozótban, derékig érő fűben, a téboly szélén állva, csapkodva, kiabálva. Felértem végül a Kab hegy kerülő bicikliútra, ahol meg továbbmentem. Ismét vissza, jelet keresve, szomjasan, víz nélkül. Egy telep előtt elhaladva egyetlen egy szál fiatalember álldogált a kapuban, ő segített rajtam egy Bakony térképpel, 1 liter vízzel és egy sportszelettel. Tök jó fej volt!
Végül eljutottam Városlődre, ahol Kléri Istvánék fogadtak nagy szeretettel. Az ő utcájukat sem volt egyszerű megtalálni, kitikkadva, erős lábfájással érkeztem hozzájuk. Zöldbableves és grillezett házi kecskesajt várt. Finom volt! Saját szobát és ágyneműt kaptam, s úgy aludtam, mint akit fejbevertek. Reggel már éreztem, hogy ez így nem lesz jó.. rettentően sajgott a bal lábtalpam párna része. Hiába maszíroztam bele minden este a krémet. Aznapi távot szépen benéztem, s Bakonyszentlászlóig kellett volna eljutnom, ami 38 km.. menni csak úgy tudtam, ha nem lépek rá a bal lábam talppárnájára, kínlódás vot az egész. Istvánék elvittek 5 km-t, Csehbányáig, ezzel segítve rajtam. Szó nélkül elfogadtam a segítséget, s azon agyaltam hogyan fogok ma így eljutni Szentlászlóig? Csehbánya után ismét eltévedtem jelek hiányában, olyan szinten megtévesztő jelek voltak, hogy épp ellenkező irányba mutattak.. sokat sántikáltam téves irányba, majd vissza. Már nem tudtam mitévő legyek, mert az Endomondo alkalamzás is leállt, nem talált jelet. Sehol egy lélek, mint ahogy eddig szinte sehol. A fájdalmak egyre erősödtek, végül leültem a földre, és azt mondtam Istenem, küldj már valakit! Pár perc múlva megjelent 3 túrista, térképpel. Kiderült egy darabig egy irányba megyünk, s ahol elváltunk onnét voltak jelek végig. Persze az erdőből kiérve itt sem volt egyértelmű, hogy merre, csak a térképolvasásom addigra már fejlődött.. azon voltam, hogy valahogy eljussak Bakonybélig, aztán ottragadok, s majd lesz valami. Közben a vicc kedvéért, hogy fokozzuk a helyzetet nekiállt szakadni az eső.. Az utolsó 2-3 km-t szakadó esőben, derékigérő fűben átázott cipőben tettem meg, ez még inkább rontotta talpam helyzetét. Bakonybélben hívtam egy ismerőst, Balázst, akinél megszálltunk Igalban, hogy kérdezze meg ismerősét nem alhatnék-e náluk itt Bakonybélben. Ebben a tudatban voltam, hogy itt laknak. Kiedrült Balázs ismerőse Veszprémben lakik, de jófejségből eljöttek értem. A fájdalmaim olyan erősek voltak, hogy nem tiltakoztam. Az esőtől, hidegtől jól át is fagytam. Így kerültem egy tök idegen fickó lakásába veszprémbe, ami egyáltalán nem volt bekalkulálva. Panaszra nem volt okom, mindent megkaptam, vacsit, pálinkát, ruhamosást, sebtapaszt, bár azt nem használtam fel, miután kiedrült vízhólyag van a dologban.. de mindezek ellenére irtó hülyén éreztem magam.. felpolcolt beborogatott lábbal aludtam, mert közben az egész lábfejem bedagadt.
Másnapra volt megbeszélve Erikával, hogy csatlakozik hozzám Szentlászló után.. már este lebeszéltük, Veszprémba jön. Jött is, csak épp én nem tudtam tovább menni.. még aznap átmentünk Mártiékoz, kedves ismerősömékhez Veszprémen belül, ahol lábadoztam. Erika vízhólyag szakértő túrás múltjából adódóan, így kegyetlenül kiszuratta velem az összeset. Mellesleg megjegxyzem tavaly egy vízhólyagom sem volt a Caminon!! Most a szokatlan talaj és időjárásviszonyok miatt bekaptam vagy 5-öt, ráadásul a legérzékenyebb részen, bőrkeményedés alá benőve.. sok kicsi egymás hegyén hátán.. több óráig is eltartott, mire az összest megataláltam. Kiszúrtam, cérnát vezettem bele, úgy nézett ki, mint egy csúnyább fajta goblein.. aztán csodák csodájára másnap reggelre leapadt a dagadás is a lábamról.. viszont nagyon terhelni még nem akartam, mert egy kisebb városi séta után is megfájdult. Kitaláltuk, elvonatozunk Porva-Csesznekig a szép Cuha völgyében, s onnét egy laza 12 km-re átsétálunk Bakonyszentlászlóra. Ott közös ismerősünk igen kedves szülei fogadtak benünket. Részünk volt mindenféle jóban, a csúcs az egy fél liter joghurtos friss házi eperturmix teljes elpusztítása volt.. még vacsi után.. Örültem, hogy bírtan a sétát, de lelkileg leamortizált, hogxy nem tudtam magam a tervhez tartani, s egy kis szakaszt ráadásul nem teljesítettem így. Ezen túl kellett lépnem. Az egészség mindent felülír. Sokat tanultam ezalatt a pár nap alatt.. kiraktam cuccaim jó részét, a hajhabot, haszárítót, egy gatyát, krémeket, könyvet stb. a sátrat is hazaküldtem, rájöttem, hogy nem bírom el! Nincs mese, nem tehetem tönkre magamat, nem ér annyit az egész..
Sztlászló után Pannonhalmáig mentünk, ott csatlakoztunk rá a Magyar Caminora. Az első zarándokokkal való találkozás és az első kagylós útjelzők feltűnése nagy öröm volt számomra. Ismét remek emberekhez sodort a sors, Simon Gáborékhoz. Bodogasszony Házban aludtunk, plébáinai szálláson. Szuper felújított ház, gyönyörű helyen. Az udvarról az Apátságot lehet látni. ketten aludtunk Erikával az egész házban.
Másnap célba vettük Győrt, nagy rohanás volt, mert Erika busza 4-kor indult haza Kaposvárra.
Győrben vagyok jelenleg is, holnap reggel indulok tovább Lébénybe. Melindáéknál, kedves ismerőseimnél voltam, akik mindent megtettek azért, hogy otthon érezzzem magam náluk. Győr megleheteősen pozitív benyomást tett rám, mondtatni lebilincselt, gyönyörű kis ékszerdoboz belvárosával, szűk utcácskáival, szobraival és a finom pizzaszeleteivel.. itt tartottam egy plusz pihenőnapot, ma vásároltam szandált, memóriakártyát, és szereztem pecsétet az útlevélbe.
Holnaptól ismét egyedül, me rámjött egyfajta szorongás emiatt. Mintha elhagyott volna a lelkierőm. Nem értem miért indulok ilyen nehezen. S néha azt sem értem miért kell száműzni magam. De ezt választottam, és kitartok, ameddig bírom. Senki ne sajnáljon, én választottam. Hogy fogok-e nyavajogni? Biztosan.. mert tudom mik a gyenge pontjaim, és tudom mi az amitől félek. De annál csak jobb lehet, mint ami volt. Talán megtanulom értékelni a dolgaimat, saját magamat, és elfogadni mindazt, amit kapok. Kívánom, hogy szép és biztonságos utam legyen, épségen, egészségem megmaradjon, és le tudjak tenni mindent, ami gátol a boldogságom kiteljesedésében. A hajszáírtót már letettem, nagy lépés volt. De igazából nem érdekel. Senkit nem érdekel hogy áll a hajam, mert vagy a kalap, vagy az esőkabát úgyis lenyomja. És nagy eséllyel senkivel nem fogok találkozni jó darabig.. Most kihazsnáltam, hogy tudtam laptopot használni Melindáéknál, mert a tabletről borzlamas írni..
Ha gondoltok rám akkor ne aggodalommal, mert az nem visz előre.. csak pozitívan.. és küldjetek erőt, hogy ne emésszen fel a magány szörnyű állóvize, mert bevallom ettől tartok a legjobban..
Jóéjt!
