Az úton minden könnyebb volt.. vagy mégsem? Rövid értekezés az önszeretet és a sikerélmény összefüggéseiről

Tegnap este ismét nézegettem a Caminos képeimet, néha rámjön az ilyesmi.. aztán megtaláltam pl. ezt..

Spanyolország, El Camino

Micsoda önfeledt időszak volt ez! Hogy csak úgy baktattam a pusztában és nem volt gondom semmire, csak a napi betevőre és egy menedékre, ahol biztonságban hajthatom álomra a fejemet!

A képeket nézegetve, vagy bármi módon felidézve magamban az utat, csak szép és  jó emlékek ugranak be. Ott valahogy annyira más volt minden. Mint egy mese, egy álomvilág.. mintha „csak egy történet” lenne, aminek a főszereplője voltam. Mintha az az ember(én), aki a képekről visszanéz rám néha komolyan, néha mosolyogva, néha nevetve, néha hülye arcot vágva, néha szomorúan vagy fáradtan, néha hátat fordítva, tájra meredve az most egy számomra elfogadhatóbb énem lenne, mint aki most vagyok. Azt az ént szeretem, aki az úton volt, de a mai énemmel ismét egy küzdelembe kerültem, és ez az én most nem annyira érdekes, mint az akkori énem. Mintha arra az énre felnéznék, erre a mostanira meg nem mindig.

 Miért van ez így?

 Ezen töprengtem és lehet ez így durván hangzik, ahogy leírtam, de megfogadtam magamnak, hogy nem játszom a megvilágosodott -minden tökéletes és mindig jól vagyok- szerepet (korunk szuperhőse nem én vagyok :) ), és azt sem, hogy a Camino után minden letisztult és csodálatos, mert ez sem így van!  Én nem egy álomvilágot szeretnék átadni Nektek, hanem azt a valóságot, ami bennem lezajlik, amikkel küzdök, és amik megoldására magam pórbálok meg rájönni.. olykor segítséggel, vagy mondjuk inkább úgy, megerősítéssel..

Az érzést boncolgatva megkérdeztem magamtól hülye vagyok, hogy így gondolom, vagy ennyire reménytelen eset? 

Aztán rájöttem, hogy ez ennél összetettebb, de valójában nagyon egyszerű. 

Egyrészt „az idő megszépíti a múltat”, ezért sokszor bármelyik múltbeli eseményem, - ami nem extrakellemetlen volt (pl betegség, csalódás stb)- sokkal szebbnek és tökéletesebbnek tűnik, mint ahogy akkoriban ténylegesen megéltem. Aztán a másik, hogy a természetben lenni nap mint nap, már önmagában egy felemelő dolog, hiszen a természet bizonyítottan jó hatással van a közérzetünkre, főleg ha ezt még kiegészíti a napi rendszeres mozgás. Na de, ez most nem egy életmódtanácsadó cikk akar lenni J  ezek csak tények.. 

Viszont,  ha úti blogomat visszaolvasom, akkor fény derül arra, hogy bizony azért elég sokat küzdöttem az úton is. Tehát ott sem éltem meg az utat csupa játék és mesének.. 

A mesevilág is megvolt, amikor bámultam az ezerszínű naplementét, vagy a hegyeket Svájcban, amibe egészen beleborzongtam.. 

De néha elég komoly, ijesztő érzések is törtek rám, mint a „minek vagyok az úton, és egyáltalán mi a célom ezzel”, ami még ennél is durvább a „minek vagyok egyáltalán” érzés, aztán a magányos séták alatt feltörő múltbeli feldolgozatlan érzések, az elhagyottság és olykor kőkemény harag érzése azok felé, akik bármilyen formában is bántottak életem során..

A hangsúly azon van, hogy az úton éppúgy küzdöttem, mint akár ma is, csak ott mindez más szinteken zajlott, és más szituációkban jött elő, de mégis ugyanaz. Csak a mostani énem jobban be van zárva (egyhelyben lét), mint az úton baktató, aki a szabadság szimbóluma.. és ha választhatunk, hogy bezárt vagy szabad akkor melyiket választanánk? talán egyértelmű.. 

A másik meg az, hogy az életünknek folymatosan vannak hullámvölgyei, és az önmagunkhoz való viszonyunk sem mindig ugyanolyan. Ha sikerélményeink vannak, akkor jobb a viszony magunkkal, ezt is kár tagadni, ha meg épp nem, akkor hajlamosak lehetünk az önbecsülés vesztésre. 

Én úgy működöm, hogy szükségem van egy folyamatos sikerélmény érzetre, különben leeresztek. Tudom, hogy más is hasonlóan működik, azért beszélgettem már erről jópár emberrel. 

Az úton –bár küzdöttem- de ottvolt egy folyamatos sikerélmény, amit gyakran tudatosítottam magamban.. most épp valami nagy dolgot viszek véghez!! Nap mint nap! Követem a célomat és jutok hozzá mindennap egy kicsivel közelebb! Itthon ez nem jelenik meg ennyire egyértelműen a mindennapokban. Éppen ezért most még tudatosabbnak kell lenni, és ismét kitűzni egy olyan célt, amin bizony dolgozni kell nap mint nap.

Fontos, hogy folyamatosan alkossunk valamit, teremtsünk értékeket magunk körül. 

Legutóbbi nagy büszkeségem a hétvégén megrajzolt Cicazarándok pólóm, amiből nyomatni is tervezek! Az írás is azért megy nektek, mert ha bárkinek segítek néhány gondolattal, az nekem már sikerélmény.  A legjobban szeretem, amikor olyan üzeneteket kapok, hogy „szívemből szóltál” vagy hogy „én is átéltem hasonlót, de jó hogy leírtad”. Mert ezekből tudom, hogy tényleg adtam valamit! Így tudunk oda-vissza hatni egymásnak.. én adok és kapok is egyben. 

A sikerélmény vagy annak hiánya amúgy csak rajtam múlik.. a tetteknek és a nem tetteknek is van hozadéka..  a különbség csupán annyi, hogy amíg az előbbi előre visz és felemel, addig a másik hátráltat és passzívvá tesz és befelé fordít. 

Én hajlamos vagyok ez utóbbira is, épp ezért ez az írás most nekem is szól. De jó, hogy én írom, mert ha nem én írnám, lehet hogy el sem olvasnám? ;-) 

De, hogy ne hagyjak bennetek rossz érzést azzal kapcsolatban, hogy  a mostani énemet tényleg nem szeretem,  megfogalmazom az írásom közben kialakult gondolataimat ezzel kapcsolatban: 

a szeretet, így az önszeretet is egy döntés, nem mindig jön szívből.. (kivétel, ha valakinek ez gyermekkorában nagyon jól meg lett alapozva, de sajnos ez a kevesebb..) Amit az úti énemmel kapcsolatban érzek, az most épp egy illúzió.. ami az idő által megszépült.. most jön a tudatosítás része: az úti énem épp úgy küzdött, mint a mostani.. épp olyan esendő, szeretetéhes és elesett volt olykor, mint a mostani.. de mindkettő én vagyok, egy és ugyanaz. A szabad kis hátizsákos vándor és a metrón a tömegtől frusztráltan utazó is. Egy vagyok és ugyanaz!! Az az én, aki az önmagam szeretetére nagyon nagyon szomjazik. De ezt a szeretetet és gondoskodást csak is én tudom magamnak megadni.. amíg csak kívülről várom csapdákba esek. Hogy lehet ezen segíteni? Az első, hogy csináljak olyat, amit szívből és élvezettel teszek.. aztán mutassam meg a világnak, és mindennek értékelését akár pozitív, akár negatív) merjem elfogadni!! Garantáltan a pozitív lesz túlsúlyban, az "aki mer az nyer" jó kis közhelyből kiindulva.. a kis negatívat pedig építő jellegű kritikaként felfogni..azok is kellenek a tanulás miatt!

Ahogy írtam, a napokban megosztottam egy fotót arról, ahogy az új Cicazarándok saját kezűleg készített pólómban feszítek. 

Cicazarándokok elöl, hátul

Kb annyi reakciót kaptam rá, mint valamelyik vándorlás közben készült posztomra. Sokat :)

Azon gondolkodtam, ez most nekem szól, a rajznak, annak, hogy a rajz a pólóra került, vagy mindez együtt? Eddig egyik rajzom sem aratott ekkora sikert, pedig vannak azért ennél jobbak is. Tehát egyértelmű, hogy nem csak a rajznak szólt. De nem is csak nekem. Hanem annak, amit a képen keresztül sugároztam. 

Megcsináltam! Sikerült! Büszke vagyok rá! Örülök! 

Termék lett egy álomból. (persze ez még csak 1 db, de akkor is) 

Talán ez az, amire „vevők” az emberek, ami tetszik nekik. Egy megvalósított álom sikere. 

A siker egyenlőre az, hogy örülök neki. Ez az ami vonzó, és nem csak a póló a Cicákkal. Ki más lehetne hitelesebb egy Cicazarándok pólóban, mint én? 

Viszont egy „együnk hurkát-kolbásszal” feliratú röfögő disznót ábrázoló pólóban már lehet nem lennék olyan hiteles, ezáltal sikeres sem.. nade.. ilyen pólót sosem készítenék J (a disznó oké, csak más felirattal: mondjuk, disznó egy nap van.. vagy disznóul érzem magam.. vagy sok lúd disznót győz.. vagy röfögjünk együtt, de disznóul :D ) 

Azt gondolom ezt a témát (nem a disznót!! )egész jól kiveséztük. 

Ja, nem, még tartozik ide pár gondolat: mi a célom ezzel a pólóval? Hogy kapjak érte sok lájkot? vagy az, hogy nyomassak sorozatban és adjak el minél többet, hogy sok pénzre tegyek szert? ha ez motiválna cseszhetném az egészet.. 

Én azért csinálom, mert szívből jön! 

Mert imádom a Cicazrándokokat, és mert engem is jókedvre dertítenek már a rajzolás közben is! 

És ha mást is, az nekem csak dupla öröm!! És ha mindennek lesz hozadéka, az már csak hab a tortán!

Az igazi öröm az lenne, ha sok sok Cicazarándok pólóban virító emberrel futhatnék össze itt-ott J

Egy kis összegzés tehát: alkossunk élvezettel, szívvel, aztán mutassuk meg a világnak, hogy eljusson azokhoz, akikhez kell jutnia, a többi pedig jön magától! Nem lesz mindenki vevő az én dolgaimra, de akik értékelik és szeretik, azokhoz jusson el, hadd találkozzon a kínálat a kereslettel!!

A siker önbecsülés növelő.. az önszeretet viszont nem magától jön.. a szeretet egy döntés.. döntés egy tettre: 

azt teszek, mit szeretek, ettől leszek sikeres. Rajzolj, utazz, írj egy verset, de maradj abban hiteles! J 

Most, az írás végére, megint egész jól összebarátkoztunk :) én  meg én..  

Cica szép napot mindenkinek, mégha esik is! A kreativitást ne hagyjuk szunnyadni.. Alkossunk egy kicsit! Fessünk tojást vagy bármi.. (ha már a Húsvét közeleg)

Húsvéti Cicazarándokok valahol az El Caminon

Filozofálgatás, avagy a témák mint gyöngyszemek fűződnek fel az élet cérnaszálán

Nagyon szeretek rajzolni.. rajzaim sokszor nagyon részletesek és minden fűződik rá valamire a lapot jól kitöltve..hát ez az  írás is ilyesmi lett most.. se eleje se vége, de mégis benne van minden, ami most bennem is :) Camino, váltás, szeretet, következtetések és a szabaduló lélek.. 

Ajánlom minden szabadulni vágyónak, aki képes eligazodni  betűerdőim sűrűjében :)

Minden okkal történik .Ha valahol nem érzed jól magad, az azért van, mert nem ott van a helyed. Mert egy jobb hely vár rád. Ha valahol nem úgy bánnak veled,ha nem tudsz önmagad lenni valaki mellett, akkor nem vele és nem ott van a helyed..

 Ezek nem csak szavak, beszél a tapasztalat.. 

Hogy ki mikor jut el a lelépéshez, az irányváltáshoz, az útrakeléshez, a változáshoz, ez egyén és sokminden függvénye. Mindenkinek van egy útja, amit csak maga tud megküzdeni. Nem lehetünk okosak senki életében, mert mindenki a maga módján, a maga szemszögéből tudja alakítani a sorsát, a dolgait. 

Oly sokan mondták már nekem: "De bátor vagy, mert meglépted.. bezzeg én nem tudok kiszállni ebből, én nem tudok változtatni, mert nem vagyok ilyen bátor!" Ilyenkor mosolygok magamban.. ha tudnátok, hogy hányszor mondtam én is ezt az elmúlt években.. hogy „nem tudok kiszállni”.. és csak vergődtem tovább.. egészen addig amíg meg nem jött az utolsó löket. Épp ezért senkit nem szabad megszólni, mert épp nyűglődik és vergődik, hogy "de hülye miért nem lép már ki", mert valószínű neki még tanulnia kell valamit a vergődésből, és az ő ideje még nem most jött el. De mindenki életében van ilyen. 

Viszont ez az utolsó löket nem azonnal jön.. először kisebb löketek, kisebb fájdalmak.. majd egyre nagyobbak, majd egyre gyorsabban és egyre intenzívebben gurulunk lefelé a lejtőn.. és aztán jön egy olyan pont, amikor felfogod, hogy innen még ugyan lehet lejjebb, de már nem kéne azt megvárni.. Amikor rájössz, hogy már nem ezt érdemled, amit most épp az élet ad.. amikor eldöntöd, hogy mostantól megadod a tiszteletet magadnak, és megszereted magad mert máshogy nem megy. 

És akkor elindulsz magaddal valamerre..

Nem egy kis útra, mert tudod, hogy az már nem segít. Neked most valami nagyon nagy dologra van szükséged..

 Mert a szabad lelked, amit eddig bekötni próbált a környezeted és nekik megfelelően saját magad is, most már döngeti a rácsokat, hogy szabaduljon! Először csak kopogtatott finoman „hahó, engedj ki légyszi”, de te meg sem hallottad.. aztán elkezdte rúgdosni a falait.. de te még mindig csak visszarúgtál neki.. aztán fellázadt és erőszakos lett.. gyötört, hogy „nem éreted már, hogy KI AKAROK JUTNI?” És akkor már nincs több ellenállás, mert annyira felszívta magát, hogy áttör minden rácsot és falat és csak megy előre.. szárnyal, fut, rohan, őrült tempóban.. aztán megnyugszik.. mert látja, hogy már nem kell menekülnie. Már nem akarja senki visszatuszkolni a rácsok mögé.. már megnövekedett és megerősödött annyira, hogy ha akarnák sem tudnák többé bezárni.. 

..és ha megnyugszik ez a tomboló és bősz lélek, és lecsendesedik, akkor előbújik belőle valami csodálatos, amit úgy hívnak: szeretet.

Ez egy szép befejezés lehetne, tehetnék most pontot, de nem teszek. Olvassatok csak tovább :) 

Azt gondolom mindannyiunk célja és legfőbb vágya, hogy szeretni tudjunk és szeretve legyünk. Minden erőnket ez az alapigény mozgatja. Azért ejtek pár szót erről, mert az útrakelés, az irány változtatás, a lelépés, a munkahelyváltás, a párkapcsolati szakítás és minden más döntő lépésünk az életben azért történik, mert valahol már nem vagyunk szeretve, megbecsülve és elfogadva, és ezért keresem azt az újat, ami segít e tátongó lyukat betömni, és szeretettel feltölteni. Ezért! 

Mondhatja bárki, hogy „de én csak azért utazok mert olyan szép és érdekes, mert annyira gyönyörű a naplemente a Himalájáról” okéé, ezt elhiszem, és én is indulnék azonnal naplementét nézni a Kanári-szigetekről vagy a balatonvilágosi magaspartról de az akkor is több annál, mint egy szimpla „de szép” élmény. Ilyenkor átölel a szeretet, ami ott ragyog a lenyugvó napban. Átölel a szeretet a gyönyörű szép és tiszta természeti jelenségek láttán. Az égbe magasodó hegyek, a messze nyúló zöld mezők, a tenger morajlása, ahogy a szikláknak csapódik, vagy a fodrozódó homokos partok.. hát ki ne szeretné ezeket?  Miért volt az az úton, hogy egy gyönyörű naplemente, ami ezer színbe festette az eget, olyan erőt adott, hogy egyszerűen nem féltem attól hogyan lesz tovább? Mert azt éreztem szeretve vagyok most épp onnét fentről.. hogy valakinek gondja van rám.. 

..de hagyjuk most a gyönyörű természeti jelenségeket! Nézzük az embereket.. utazgatunk, vándorolunk egy nagy hátizsákkal, bottal (már aki) , aranyos kis vándorok, utazók vagyunk.. Kissé kiszolgáltatottak, hiszen bőven kiléptünk a komfort zónából, és elhagytuk a biztonságot.. és ezt az emberek szeretik! Szvíesen beszélgetnek velünk, érdekli őket kik vagyunk, mik vagyunk, milyen történeteket rejtünk, miért vándorlunk, utazunk, szÍvesen segítenek nekünk, támogatnak minket! Hát hogy ne lenne ez jó érzés! És ez nem csak annyi, hogy „szeretek utazni, mert jó, ahogy az emberek rám mosolyognak.. mert jó, ahogy annyi ember beszélget velem.. jó, ahogy új barátságokat kötök” Hát persze, de mi történik ezek közben? Szeretve vagyunk! Érdeklődnek irántunk! 

Hát ki az aki nem vágyik erre? Én már most érzem magamon a hátizsákot, ahogy baktatok és szívom be a friss erdei levegőt, közben odacsapódik mellém valaki egy „Hola, Buen camino” –val.. és vigyorog, majd megkérdezi „Where are you from?” Már ez önmagában egy szeretet élmény. Hát ha még egy cafe con leche-re is meghív.. :) Ne tagadjuk, mind vágyunk erre!  Ezt nem én találtam ki, és szerintem nem is mondok ezzel újat. ha mindenki magába néz és megvizsgálja cselekedeteinek indítékát,  akkor tudnia kell, hogy mi motiválta erre vagy arra.. és a végső következtetés mindig az, hogy „szeretve akarok lenni”.  Nyugi, nem valami bölcs író könyvét másolom épp, de tény, hogy ez így működik. Olvastam is róla és ezek alapján én is sokszor leástam a mélyre, hogy ezt most miért is tettem épp.  Szóval a legelemibb igényünk a „szeretve lét” ami magában foglal sokmindent, és mindenkinek mást jelent, hiszen ahány ember annyi szeretetnyelv.

Oké, hogy Gary Chapman csak 5 szeretetnyelvet említ, de szerintem ezeknek annyi árnyalata létezik, ahány ember él a Földön. És mivel mindenki nyelve más, ezért van az, hogy sokszor nem is értjük egymásét. Az egymásra hangolódás sok sok idő, ahogy a nyelvtanulás is.. hiába vannak villámtanfolyamok, az igazi elsajátítás éveket is igénybe vehet. Alap szinten persze mehet már pár hónap után is.. de az igazi megértés ennél sokkal hosszabb idő. 

Nos, ha szeretve akarunk lenni - ami teljesen jogos igény - 2 dolgot tehetünk:

 Elkezdjük megtanulni a másikat (ha még valamiért látunk benne fantáziát), vagy (ha már nem), akkor lelépünk és másikat keresünk. Ez most elég sarkos lett, ugye? De mindjárt megmagyarázom..

Ha pl van egy párod, akit szeretsz (tehát működik a vonzalom+ megvannak a közös célok) , csak kicsit elbeszéltetek egymás mellett és emiatt súrlódások vannak, akkor ez esetben semmiképp nem a lelépés a megoldás, mert miért is? Itt kommunikációval és egymás megtanulásával abszolút lehet javítani. De, ha az van, hogy a másik fél alaptalanul rosszul bánik veled, sanyargat, megaláz, és már nem egy ember, hanem egy görcs vagy mellette, a jelenlétében, (és legyen ez a párod, főnököd, munkatársad, szomszéd bácsi, néni a buszon libával a kosarában, stb) akkor egyszerűen le kell lépni, mese nincs. Az ilyen ember sosem fog megváltozni. El kell kerülni. Nagy ívben.. ha kell elköltözni, másik busszal járni  stb.. a tapasztalatok alapján az ilyen nem fog változni! És ezt most vonatkoztasd rá egy egész helyzetre, egy ismétlődő szitura, élethelyzetre, bármire, amitől úgy érzed, hogy sanyargatva vagy és nem tudsz önmagad lenni. Ahol blokkolva vagy, ott nincs helyed!! Azt gondolom, amíg rálépünk a szeretet igazi útjára, addig sok ilyen emberen és/vagy szituáción, helyzeten kell keresztülmennünk. De amikor a lélek szabaddá válik, onnantól kezdve egyre hamarabb kiszűri az ilyeneket és nem hagyja már magát annyi ideig sanyargatni, ahogy korábban, mielőtt kiszabadult volna.

A Camino nagyon sokat segít a lélek szabadulásában. Viszont nem egyértelmű következmény, hogy megvilágosult bölcs leszel. Sőt! Akkor kezded el kapni a pofonokat igazán! És tudod miért? Mert a szabaddá vált lelked egyáltalán nem tetszik mindenkinek! Sokaknak ijesztő, másokat szembesít saját magukkal, amivel ők még nem akarnak szembenézni.. és elkezdenek dobálni.. na nem tojásokkal, vagy hógolyóval, de még csak nem is fél téglákkal.. hanem aljas kis lelki bombákkal.. „hé te szárnyaló lélek, nem szeretjük a fajtádat errefelé” „húzz el innen” vagyis ne, „legyél olyan nyomorult, mint mi, maradj itt hadd gyötörjünk tovább”.. Ezek a dobálások sajnos nagyon sokszor célba is érnek.. ám egy jó hír.. hogy egy megtett nagy lépés után, ledönteni már nem tudnak.. csak átmeneti rossz érzéseket okozni.. de a tapasztalat, hogy ezek egyre rövidülnek.. mert a mérleg már kilengett a másik irányba (előtte hosszabbodtak, most épp ellenkezőleg, ez is egy törvényszerűség).

 Előbb utóbb megtanuljuk, hogy sanyargatni nem szabad magunkat. Mondhatjuk, "de nem én, hanem a Pista vagy a Mari néni sanyargat", de a valóság az, hogy ezt nem lehet sem Pistára, sem a Mari nénire fogni. Ők csak röhögnek rajtad magukban, és hülyék lennének megszüntetni a folyamatot, hiszen az nekik jó. Egyet tehetsz: te lépsz ki a folyamatból. És azt mondod kabbe gyíkok (Pista, Mari néni stb) én leléptem! Pista és Mari néni először majd kiröhögnek, hogy ugyammár hova lépsz te? Aztán te mégiscsak megteszed, hiszen világosan megmondtad: „kabbe gyíkok én leléptem”, és akkor majd az arcukra fagy a gonosz mosolyuk, és nagyon bután és bambán fognak nézni utánad.. talán még be is kancsalítanak.

Hogy miért nem érdemes gyötrő helyzetekben bentmaradni? Mert hosszú távon káros.. mert kellemetlen.. mert nem ezt érdemled! Sem én, sem te, sem senki!

A Camino nem garantál bölccsé válást, egyáltalán. Egyet igen: bátrabb leszel! És már egyre inkább meg mered lépni a dolgokat, amikor itt lesz az ideje.

Én is még bőven az utamat járom.. (és remélem még fogom is jó sokáig..) sok mindent megléptem amióta hazajöttem.. hát nem minden jól sült el! De sokminden igen.. és ha egy adott időszakot nézünk, akkor van ami épp jól sült el és ezzel párhuzamosan van, ami nem. 

De! Már egyre kevesebb időt kapnak a gyötrelmek.. és egyre bátrabban állok hozzá dolgokhoz. És tudom, hogy az emberek továbbra is próbáloznak, hogy leterítsenek, de már nem hagyok nekik sok időt. (Na, nem azért írom mert üldözési mániám lett, de tény, hogy nem szerethet mindenki, az milyen lenne már?) Az ellenszenv viszont nem rólam szól, hanem arról, az emberről, aki irántam érzi. Mint ahogy ez fordítva is igaz. Ő sem tehet róla, én sem.. mások vagyunk.. De számomra kellemetlen szitukból lelépni már nem tart olyan sokáig, mint azelőtt volt.. mert megtanultam, hogy mindig lesz valahogy, és minden helyzetből ki lehet jönni, és mindig van egy B terv , amit a kellő időben az élet „odadob”. És ez a kellő idő el fog jönni mindenkinek! Csak tartsd ki a karodat, hogy belerepüljön az élet labdája!

ui.: Bármi is van, meg bármi bárhogy alakul.. meg ha semmi nem alakul akkor főleg: hátizsák, túracipő, fogkefe és egy B terv mindig legyen nálad! :)

Most arra kéne menni, nem? ;-)