Ma 1 hónapja..

Igen 1 hónapja keltem útra. Visz az ut, megyek, mert elindultam es nem állhatók meg. Fák, folyó, erdő, mező, földűt, vízesés, betonút, padok, állatok, néha emberek, bokrok, patak, ló, tehén, kutya, macska, birka, kecske, virágok, pad, kövek, kerti törpék, folyo, erdei ut, koves ut, derekig ero fű, búzatábla, kukorica, pipacsok, cseresznye, malna, szeder, szamoca, foldes ut, murvás ut, kanyarog, egyenes, lejtős, emelkedős, lankás, hegymenet, repülés, szárnyalás, kullogás, botorkálás, bandukolás, szemlélődés, rácsodálkozás, neha emberek, gondolkodás, sírás, ordítás, nevetés, vihogas, izgatottság, félelem, hála, szeretet, alázat, lemondás, felemelkedés, leereszkedés, bizonytalanság, magabiztosság, önállóság, kiszolgáltatottság, elfogadás, lázadás, háborgás, megnyugvás, öröm, bánat, gyűlölet, harag, barátság, szeretet, vágyakozás, pillanat, kismadár, kiskacsa, cica, hattyú, kisvirág, neha emberek, fenyvesek, csigák, disznok, varjak, felhők, napsütés, szakadó eső, kanyarog, kanyarog es egyenes.. ez az ut, az élet..
Miért is vagyok itt.. Meg nem tudom..
Fogalmam sincs mi ertelme van, fogalmam sincs. Csak segíts, ne kérdezz. Nem tudom..

Egy kis Dunai hajózás, avagy Camino extrákkal

Június 24. Épp egy Dunai hajón ülök Melkben, várom az indulást, meg fel óra. Elhajózunk Melkből Kremsig, majd vissza. Hogy hogy kerultem ide?
Történt egyik dolog a másik után, majd egyszer csak itt vagyok.  Na de leirom inkabb a tegnapi napot, a június 23-t, a sétát a 32 fokban, majd az eltévedés az erdőben, Mátét, aki kocsival osszeszedett  és Ritáékat, akik befogadtak. A Mária Lagengg - i kolostorban ébredtem, gondoltam ma rövid nap lesz, hisz láttam a táblán, Melk csak 15 km. Ah, az semmi, lenyomom 3 óra alatt, aztán Hawaii.. megreggelizek nyugodtan, kávé, tea, felfalok mindent, amit a Szt Jakab konyhában tálalok  (nekem készítették oda reggel), csomagolok egy szenyát, aztán szerzek pecsétet a templomban, s indulok is. Jó fel10 volt, mire elindultam, közben nézegettem az útikönyvet, látom Melkig 25 km- t ír.. tehát a 15 akkor lenne, ha simán elindulok a főúton, s nem a Jacobsweg --ét követem. Ja, ezt nem kalkuláltam bele. Mindegy, 25 se vészes, lenyomom. Ritáékkal már pár napja lebeszéltem, Melkben eljönnek értem kocsival, s majd másnap ugyanide visszahoznak. Szállásom ismét egy biztos pont lett, ez jo érzéssel töltött el. Meg 1 km- t se tettem meg, folyt rólam a víz, marha meleg van. Az ut felvitt egy hegyre, ....-ba, ahol egy szép vár van. Belépős, így nem mentem be. Reggel csak 1 l vizet raktam, az elfogyott, bementem a souvenirboltos kávézóba, hogy megtöltessem. Leggyakrabban használt német mondatom: "Darf ich bitte meine flache mit trinkenwasser?" Megtöltené az üvegemet ivóvízzel? Sajna a kozkutak meglehetősen ritkák, de ha elég kedvesen kéred, megtöltik bármelyik vendéglátóhelyen, sőt néha házakban kerek, ha látom kint vannak az udvaron. Van, amikor nincs más, inni meg kell.. sokat..
Közben elindult a hajóó, juhuuu :)

Geroldingban egy falu közel Melkhez, de inkább Schönbüchelhez, már nagyon szomjas voltam és sehol ivóvíz, csak a "kein trinkenwasser". Bejártam az egész temetőt, de csak ilyen csapok voltak. Végül egy udvaron állt 2 bácsi, őket kértem meg adjanak inni. Mondtam, hogy a Jacobswagen vagyok, de nem beszélek németül. Az egyik folyamatosan beszélt hozzám, de valami nagyon furcsa akcentussal, mintha szláv lett volna. És csak mondta mondta és mondta. Egy fekete fehér macska hempergett az udvarban, fél szemem rajta volt. A másik bácsi kihozta a vizeimet közben, megköszöntem, gratuláltam a macskához, aztán tovább álltam gyorsan. A jelek bevittek az erdőbe, ahol egy idő után elfogytak, s szörnyen ideges lettem tőle. Néztem az Endomondot a telefonomon, ez az út teljesen más irányba visz, s már este 6 óra van, a fitalaember várja hogy hívjam, meg Ritáék is, úgy terveztem ilyenkor már rég Melkben leszek. Rátértem valami visszakanyarodó földútra, amin tök feleslegesen mentem több mint fél órát. Ja és hegynek felfelé természtesen. Na ez így nem lesz jó, fordultam vissza, szidtam mindenkit, a jelfestőket, magamat, a világot, a teheneket, mindenkit! Persze jó hangosan. Néha ki kell adni.. pedig vszínű én bénáztam el valahol, de akkor is, nem voltak jelek! Visszatértem Geroldingba, az egy biztos pont volt, közben beszéltem Mátéval, aki elndult már értem, s valahol útközben összeszedett. Nem sok vándor poroszkált az úton, így könnyen felismert :D

Elmentünk együtt Ritáékhoz, ahol finom spenótos gnocci várt, nem szívbajoskodtam megettem mindet amit találtam :) Olyan drágák, hogy mindenki vega kajával készül :)

Pedig nem csinálok belőle ügyet, ha mégsem, a körettel is jóllakok, s egy kis kenyérrel minden tápláló :) Ritáék irtó jófejek, 2 kisgyerek, egy egész apró és egy 5-6 éves leányzó, akivel egy jót trambulinoztunk. Odavagyok a trambulinokért, ahhoz sosem lehet elég fáradt az ember. A legtöbb osztrák udvarban van amúgy, néha komolyan vissza kell fogni magam, nehogy beugorjak egybe..

Vacsi közben kitaláltuk, hogy másnap akkor pihenek, (nem kellett sokat győzködni), és elmegyek Mátéval a hajóra, s megnézem a szép történelmi emlékhelyeket Melktől egészen Kremsig. Ez igen lelkesített, nagyon szeretek hajózni. Most már nem a hajón ülök, hanem egész máshol, de folytatom. Kiderült, hogy több magyar is dolgozik, az egyik matróz és felszolgálók. Irtó meleg volt, beültem a fedettbe délidőben egy cappuccinora, hirtelen tele lett az egész koreaikakkal, akik szelfiztek a partoldalon magasodó várakkal, templomokkal, teraszos szőlőültetvényekkel. Az egyik fickót nekem kellett fotózni, és marha elégedett lett a képeivel :) olyan kis béke, nyugalom volt az egész út, nagyon tetszett.

Kellenek az ilyenek az úthoz, a gyaloglás önmagában nem boldogít, rájöttem..

Köszönöm Máténak, Ritáéknak ezeket a szép napokat, annyira jó volt, de tényleg. :) 

Azt hiszem megszerettem az utat

Reggel Laci elvitt Paudorfig, a városka,  ahol tegnap felvettek. Egy nagyon kedves családhoz kerültem ismét, Laci es Anna, és Lacus fiuk. Szeretettel, barátsággal fogadták, minden jóban részem volt, s végre ettem egy nagy tányér meleg levest. Laci szakácsként dolgozik, irto finom édesburgonya kremlevest készített. Később spenótos házi medvehagyma pestos tortellinit ettünk parmezán sajttal.. A kedvemért kicsit ők  is átmentek vegába 😊 ismét egy finom  vacsi, hmm..
Oh , túl sokat jár az eszem ételeken, akárcsak  a tavalyi Camion.. De már mondtam, a zarándok folyton éhes.. csak néha vissza kell magát fognia, ennyi..
Szóval bucsu Annától, majd Lacitól, majd irány a Göttweigi óriási  hatalmas kastély.. egy magas dombon van, mindjárt hegymenettel indítottam a napot.. fülledt, meleg , borus idő.. jajj, csak ne essen ma, kérlek, ne essel ma!! Bal sarkam kissé bedagadva, a feltörés  miatt gondolom.. De sebaj, cipő kényelmes, nem lesz baj. Log a nyelvem, csöpög rólam a viz, mire felérek.. végre közelről is láthatom ezt a csoda kolostort. Ja igen  ez nem kastély. Körbejárom, azon tanakodok, későn indultam, s ma 32 km van előttem Mária Lagengg-ig, nem kéne sokat  időznöm. Felmegyek a lépcsőn, s bámulom a teraszonkávézó embereket.. micsoda puccos terasz, mi lenne ha innék itt egy kávét? Na, mit nem, meg annyira az ut elején  vagyok, luxusra nem költök., majd az 1000 km- nèl. Azért bemegyek, kérek  egy pecsétet. 2 hölgy ült a pultban, monfom Grüssgott, do  you  speak  english? Can I have a stamp to  my Pilgerpass ? ( csak hogy kevejunk az angolba német szavakat..) Az egyik hölgy nézi, majd megszólal magyarul.. Magyar zarandok utlevel? Vándorina?  Persze nem így vagyok  beírva, de vágta, hogy ki vagyok 😊 leesett az állam.. néztem bambán, te jo ég, feljövök ide Ausztria középen e gyönyörű kolostorra, nem elég, hogy a hölgy magyarul beszél, de tudja ki vagxok?? Ez mára az abszolút csoda.. kiderült, követi az utamat, s  várta , hogy előbb utóbb benézek ide. Ezek az élet apró kis csodái, amiért  érdemes menni.. vendége voltam egy kávéra s egy málnás tortara.. igen, s teraszos kávézóban, ahol pazar a kilátás ;)

Özönvízre 30 fok

Mandulás sajtos puha omlós süteményt és egy cseresznyét majszolok épp egy padon ülve. Del van, megalltam pihenni, bar a mai tavot nem viszem tulzasba amugy sem. Paudorfig, illetve Ober..valahova akarok ma eljutni, ott kapok ma szallast. Mellettem dombok, felettem cseresznyék mosolyognak, alattam kis pincesor. Tűz a nap, de en arnyekban ulok, tokeletes komforterzet. Csak a beragasztott lábaim árulkodnak a tegnapi nap szörnyűségeiről. Belekeveredtem ugyanis egy kisebb özönvízbe. Ébredés Siegersdorfban, a csodás kis fahaziko galériáján, Franz, vagy lehet valaki más hozta a reggelimet, negyed 8 -kor,  úgy ugrottam le a kopogásra, meg aludtam, csak fel 8 ra  vartam. Zuhog az eső, nyugtáztam.. na akkor nem sietek, megvárom meg eláll. Összefüggő szürke felhők, szinte nem látni tőlük semmit.  A medence csak úgy nyeli be az esocseppeket.  Minden tiszta víz. Reggelizek, pakolászok, már 9 óra, indulnom kéne, hisz ma több mint 30 km áll előttem. Az eső nem akar szűnni. Sőt a felhőket elnézve ez egész nap nem fog szűnni. Na mi legyen.. vizes cipőben nem akarok cuppogni, az egyenes út az újabb vízhólyagokhoz.. de van egy frankó tûra szandálom, amit Győrben vettem, Vízy Peti a vándor ajánlására. Ő is Győrben vette nagy Caminoja kozben a hiperextratutijò szandálját, s én sem csalodtam benne. Sikerült 15 ezerért vennem egy Lafumàt, ami nem egy rossz ár. Tuti  kis turaboltban. Kaposváron nem sikerült ilyet beszereznem, a tura választékunk nem éppen nagy. Kimondott tura bolt nincs is Kaposváron, ami volt az is megszűnt, na de mázli, hogy Győrben van! Viszont új szandál, tehát pár méternél többet meg nem volt a lábamon, az is  súly  nelkul,  tehat nincs betörve. Mindegy, választhatok, egész nap vizes cipőben, zokniban, vagy kap egy esélyt az új szandál.. adjunk egy esélyt.. Viszlát Siegersdorf, viszlát te csoda, drága kis házikóm, kis medencém es mediterrán stílusú relax helyem, oh, ugye meg látjuk egymást! Oly jo volt itt lenni, maradnek meg egy hetet, vagy akar ide is költöznék! Érzékeny bucsu minden bútordarabról, majd vágjunk neki az esőnek, a mezítlábas szandálban.. ahogy befolyik úgy ki is folyik, nem lesz gond. A faluból egy hídon kellett átjönni, majd balra fordulni. Jelet nem láttam , raerzesre jobbra fordultam. Az irány jó is lett volna, csak az ut épp nem arra vitt, hanem vissza a faluba.. csak arra lettem figyelmes megint itt a Siegersdorf felirat, majd a kis ház :D oh, hat nem gondoltam ilyen hamar viszontlátjuk egymást.. tettem egy tisztelet kört a faluban.. -oké, hogy imádom Sidgersdorfot, na de -szakad az eső, hol van még Herzogenburg, ideje lenne tényleg elindulnom, nem igazan kalkuláltam be tiszteletkoroket 😀 na de hol ronthattam el? Behúzódtam vmi alà, aztán előkaptam a térképet.. ja, igen, az ut először balra visz a folyón  tul. . Na akkor vissza.. A folyón túl balra pár méterrel arrèbb ott is volt a sárga Jacobsweg jelzőtábla. Na most már nem teveszthetlek szem elol, az esőben nem akarok térképet nézni! Amúgy nem panaszkodhatom a Jacobsweg táblákra, frankon ki van jelölve az ut! Ezután már tényleg nem kellett térkép. Szandálom egész jó, kényelmes, és ami tetszik, hogy nem ragad bele a sár.  És a víz kifolyik mindenhol, nem tartja a vizet.. Na igen, ez jellemző a szandálok 100 % - ára  :D  9 km Würmla, gondoltam ott állok meg először. Az eso csak szakadt.. semmi jel nem utalt arra, hogy szeretne elállni. Nesze neked vándor, szívjál csak! Röhögött rajtam. Az esokabat ugyan mindent beborit, de ekkora eso ellen sajnos csak a szkafander véd meg. Ereztem, hogy nedvesedik át a pulóverem , az övtáskám, minden. Csak az elektronikus cuccok az ne ázzanak, ezen paráztam.. Wurmla előtt kicsivel már nagyon szenvedtem, épp egy gyerek üdülő vendégház előtt haladtam el, bevágódtam a teraszára, úgysincs itt senki. Nagy fedett terasz, az ázott vándorok királyi helye. Gyorsan bezacskoztam az elektronikát, miután csináltam 1 - 2 fotót Én es a taskam címmel .. Na ebből ma már nem lesz több  fotó, raktam le, a nagytaskaba, ott biztonságosabb neki..  erdon keresztül, s földutakon mentem sokat, kisebb folyók keletkeztek mellettem.. végig vízben mentem, a kereknyomok ugyanis feleltek .. Az ültetvények vízben álltak, a folyók hatalmasra duzzadtak. Ebből árvíz lesz , ha ez így folytatja.. azon gondolkodtam raftingolhatnek is.. Ich bin Dorina a (s)árvízi rafting vándor.. amúgy akkor nem volt olyan vicces.. A víz folyton apró kavicsokat sodort a szandálomba, amiket lehetetlen volt kikergetni, következő lépesnél újra bejöttek. A súrlódástól több helyen is vérezni kezdett a lábam.. folyt a víz s folyt a vèr.. közben bazi nagy baknyulak rohangaltak  elottem. Miért kell ez nekem..? Egész napos szakadó esőben normális ember nem indul el. Na de van itt valaki normális? Van itt egyáltalán bárki rajtam kívül ? Ja, nincs. Akor nincs. Átfutott az agyamon pár dolog az esővel küszködve.. hogy az ember mennyire hagyja, hogy a körülmények határozzak meg.. nálunk otthon nagy divat volt  az esőben ki nem mozdulni. Emlékszem édesanyám  hányszor nem indult el valahova csak azért mert esik. Hatalmas ellenség volt az eső. Katasztrófa, vilagvege. Pedig mennyire lehet élvezni az esőt.. oke, egy darabig. Nekem  se jött be 30 km- en keresztül véres lábbal.. De vérzik, fene otteszi, nem érdekelt volna, csak az aggasztott el ne fertőződjön, hiszen bokáig jártam a sáros  pocsolyákban. De zarándok  láb  nem adja könnyen magát, tudja, hogy bírnia kell mindent. Esőben egy más értelmet nyer az ut. Egy másfajta kihívás.. közben tisztít, lemossa a port, a szennyet.. tisztulok én, es tisztul  a világ.. ráfér..  rankfér.. Azon imádkoztam csak jussak el Herzogenburgig epsegben.. neha ilyesztoen sűrű  erőben  tálaltam magam. Az esőtől meg paràbb volt. Csak a Jacobsweg jelek adtak bátorságot, biztonságot. Mert mondom, nem kis esőről  beszélünk, hanem ömlő viztömegről. Égszakadás. Éhes voltam szörnyen.. De az ennivaló a táskámban.. ha lerakom tiszta víz lesz, nem akartam az özönvízben nekiállni kotorászni. Így bírnom kellett. Mázli, hogy bereggeliztem az álom fahazban, ugyanis az tartott ki bennem egész nap. Az éhség indulatokat szül, üvöltöztem, miért esel ennyit, kevesebb nem elég ? Állj el te rohadek, éhes vagyok, eéééehes vagyoook... nem érted?? Az a jo a Jacobswegen, kedvemre uvoltozhetek, énekelhetek, amihez épp kedvem van, mert senki nem hallja.. jobb esetben 2_3 túrázóval ha összefutok egy nap.. Esőben meg szó szerint senkivel. Oh,  Herzogenburg, tudom, hogy hatalmas kolostorod van kérlek fogadj be, kérlek! Kicsi semmitmondó szarrá  ázott vándort, kerleeeek... nagyon remenykedtem..érkezem Herzogenburgba, na vajon mi lesz.. keresem a kolostort, de a tábla jelzi meg 2,5 km..közbe észrevettem egy másikat,  az is szép, kopogok, járkálok, sehol senki.. az eső már csendesedik. Amúgy 4re értem Hb- ha, őrült tempót diktáltam, magam is meglepődtem. Nagyon elegem lett a folyamatos ázásból, fázásból. Semmi kedvem nem volt meg 2,5 km- hez, már szédültem az energiavesztestol, de muszáj volt. Utólag azt mondom megérte.. Megtalálom a Stiftet, magyarul kolostor vagy monostor, nem tudom.. Hatalmas es gyönyörű.. akkora, hogy azt se tudom hol kezdjem.. mindegyik besétálok, keresek vmi papot, biztosan segít, max  elküld.. jajj , de miert küldene el, hat oly szar állapotban vagyok, kinek lenne szíve kirakni? Abszolút elhessegetem a gondolatot. Jövök megyek az udvaron, mindenhova bemegyek, ami nyitva van. Sehol senki. A papi részleget is megtalálom,  kopogok, de semmi. Jól van, én innét el nem megyek.Észreveszek 2 fiatal srácot, bicikliznek az udvarban, msjd beállnak odaahol en vagyok. Na most lecsapok  vagy az esőben alszok.. elmakogom nekik angolul , hogy itt szeretnek aludni  kihez forduljak? Az egyik aki kb velem 1szinten beszéli az angolt, előkerít egy férfit valamelyik ajtó mögül.. mondja, várják pár percet, beszél a pappal.. mutogatok a polifoamra, amit Bogitól kaptam Bécsben az elveszett helyett, hogy nekem van ilyenem a földön is elalszom, hadd maradjak.. mondja, nyugi, van  hely,  csak hozza a papot.. pár perc múlva visszatér egy kedves mosolygós pappal, aki maris mutatja a zarándokok szobáját. Jó fejnek tűnik, kedves, meglepődik honnét jövök s hová  megyek. Tud angolul, bár bedobom azt a pár német szot is amit tudok. Fullos zarándok szoba, tele emeletes ágyakkal, tiszta albergue feeling.. és ismét csak az enyém!! Juhejj, összejött a szállás, boldogan dobom le a cuccomat, melyik ágyat is válasszam, na melyiket.. fel6 közeledik, mondja az Atya 5 perccel 6 elott  visszajön értem, s elvisz vacsorázni. Mar mint a közös étkező helyükre. Jön is, de először egy kis belső kápolnába visz, ahol pár idősebbAtya, meg 1_2 maik férfi ülnek a padokban. Kiderült az esti zsolozsma óra.. néztek ram furán, miféle szerzet ez.. nyilván semmit nem értettem belőle, de nem érdekelt, csak vigyorogtam belül, hogy van szállásom, sőt vacsorám is lesz 😀 s mindezért nem tartozom semmivel. A vacsorát is kb 6-7 férfi társaságában töltöttem.ebből minimum 3 pap volt, a többi fogalmam sincs. Volt egedz idős es egész fiatal is. Jo arcok voltak, kivancdiskodtak az utamrol, érdekelte őket. A mellettem ülő pap hatalmas szalámit kezdett szeletelni, mondtam vega vagyok 😊 előkerült vagy 4-5 felé sajt is, uborka, vaj, barna kenyér. Nem volt hiány semmiben. Tömtem a majmot, igyekeztem szokásaikat tartani, így villával  ettem a sajtót en is.. hű de jól esett az étel, Istenem.. egy ilyen nap után.. miutan belaktam, meg elem raktak egy óriási epres habos piskótás sütemény.  Ezt mind én? Kérdezem.. persze, egyem csak, ramfer,  s közben vigyorogtak. Hat jo, lecsúszott.. akárcsak a Herzigenburgi misebor..
Vacsi után dobtam egy forró zuhanyt, közben láttam tiszta piros meg kiütéses a combom..na frankó, kidörzsölte a vizes rovidgatya..
Az atya invitált a reggeli fel 8-as misére, majd 8- ra a közös reggelire.. Nem kapkodtam el az indulást, 9 körül indultam, ma rövid nap lesz, csak 12 km 😊 nem art, ha kímélem a kisebesedett lábaimat. Cél Paudorf.

A határok átlépése..nem csak a magyar-osztrák.. az enyémek is..

Azt gondolom a határokat mindenféle értelemben átléptem tegnap. Kezdjük az országhatárral. Már ez a nap is nehezen indult. 6ra terveztem a kelést, majd 7re az indulast. Már csak a táskám összerakása lenne hátra, akkor látom, hogy  belefolyt a lekvar.. volt meg nálam egy kis maradék eper lekvár, jól felforrt a napom, s lenyomata a tetőt, frankon beleszivargott. Ágyneművel aludtam a szálláson, így a hálózsák is bent volt a hátizsákban. Persze hogy ráfolyt, meg a huzatra,  a kabatomra es 1-- 2 fehernemure. Állhattam neki mosni, torolgetni, lekváros cuccokat kizárt, hogy cipeljek..  ezzel elment egy óra, 7 helyett 8kor indultam.  A vizes cuccokat a karomon szárítottam, legalább hűtött, úgy is oly meleg volt már 8kor is. Tudtam, ma egy 40est le kell nyomnom, mert Wolfsthalban csak brutal drága szállás van, a következő település pedig Hainburg, meg 9 km kb. De valahogy e tudat ellenére is nehezen indultam el. Tegnap este  még lett 2 szobatarsam, egy fiatal amerikai házaspár, kerékpárosok, ők is Hainburgba mennek ma. Csak ők picit  gyorsabban  Este mikor visszatértem másnapi útvonal felderítő sétámból, akkor láttam meg őket a szállásom előtt. Azt hittek en vagyok a tulaj es kérdezték van e szallás. Vehettem elő "hatalmas" angol tudásomat mindjárt.. gondoltam sebaj, itt az idő gyakorolni.. mondtam nekik, hogy en vagyok egyedül a 4 ágyásban, ha gondoljak.. közben odaért a tulaj is, felvázoltam neki a szitut.. tok jófej volt, mert azt mondta csak akkor fogadja őket ha engem nem zavar. Mondtam egyáltalán nem, szimpi pár voltak, tényleg. Legalább van kivel beszélgetni. Szóval mindenki őrült, a pár a szallasnak, a tulajék pedig a kuncsaftnak  bár megjegyzem nem az a fajta szállásadók, akik a pénzre hajtanak, egyáltalán nem. Ez egyértelműen kiderült abból, hogy a kedvemert "tovabbhajtotta" volna őket. Pedig zarándok szálló, s en nem egy szobát vettem ki, csak 1 agyat. Az amcsi srác elment borért, en meg rendeltem egy pizzát, gondoltam a felet meghagyom holnap ebédre, jól jön az a határ után. Visszatért egy egri bikaverrel, röhögött, hogy milyen olcsó volt. Volt meg az úti pálinkámból, megkínáltam őket.. sztem valami gyengebbre számítottak  korán elaludtunk, ok is fáradtak voltak. Aztán jött a már említett reggel.. Szóval elindultam.. folytassuk a lekvár mosós reggelt egy laza drótkerítés mászással. Tisztára menekültnek éreztem magam. Kicsit benéztem a jelölést es nem mentem el a hivatalos átjáróig.. nyugi, ez még  nem a határ, csak a vasúti kerítés  az már gyanús volt, hogy az összes rajkai sínen (volt vagy 6 pár ) csakúgy  á la nature kellett átkelni átjáró nélkül. Sejtettem h valahogy hülyén jöttem, de gondoltam mosmámindegy, ha már a forró szurokba is beleleptem vissza nem fordulok. A csúcs a kerítés megmászása volt, mázli, hogy már valaki szinten így  járt es kitaposta kissé. Táska es botok átdob, majd jovok en. Sikeres átkelés a vasúton, irány a határ.. magyar, cseh, osztrák, volt ott mindenfele hatar, de 3 biztosan.. A felüljárón bámultam a kamionokat, az autókat, mindenki kelt át valamerre.. csak en voltam gyalog. Senkit sem érdekelt, hogy en épp éltem egyik nagy lépését teszem meg. Senkit sem érdekelt hogy en épp átkelek a határon.. hogy a szívem tele van örömmel es fájdalommal, megrendultséggel, elszántsággal, de ugyanakkor bizonytalansággal, kíváncsisággal, kalandvaggyal es rengeteg kérdőjellel. Egy kis semmi vagyok egy porszem a nagyvilágban. feltettem a kérdést is, miért kell ez nekem? Mi lenne ha visszafordulnék? Itt van Rajka, visszamegyek, felülök s vonatra s jövök  haza. Aztan kezdek valamit az életemmel. Keresek munkát, elköltözöm. Ez -id egy megoldás. Minden átfutott az agyamon. Ott a határon állva. Sokszor mondtam már, nincs visszaút, elindultam.. de van. Bármikor megtehetem. Egyetlen dolog számít, magammal tudjak elszámolni. Senki mással nem kell. De az a belső kis valami azt mondta menj tovább, ne már.. hat idaig eljöttél, mindig volt valahogy.. mindig csak egy napot láss előre, de meg azt sem kell, csak menj, ne állj meg az úton. Eszembe jutott a zene, ami a Paulo Coelho film elején van, Raul Seixas Naõ para na pista,  ne állj meg a pályán vagy vmi ilyesmi, de aki tud brazilul lefordíthatja. Valamiért nagyon a szívembe vésődött ez a szám, az úton is többször meghallgatom. Talán mert maga a film is. Szóval ne állj meg. Nyilván pihenni ér :) első utam a Hármas határ szoborpark hoz vezetett. Itt csináltam pár fotót, időztem kicsit. 3 határ, olyan mint 3 madár.. érdekes, sírni nem tudtam, csak majdnem. Inkább csak megrendült voltam. Anyuval es Andi barátnőmmel beszeltem meg az átlépés előtt telefonon. Később már annyira nem fogok telefonálni, így munkanélküli vándorként nem igazan engedhetem meg. Majd wifi. . Ahol lesz.. szoborpark után gyönyörű tájak, mindenféle színek, óriási szélmalmok mindenütt. És a hasonlóság a magyar utammal, sehol egy lélek.. csak én.. persze ki baktatna földutakon rajtam kívül..? Az előttem járó 2 srác, maximum, néha eszembejutnak, hogy vajon ok is erre mentek.. tapossák az utat előttem.. hamar beertem az elso kis faluba, elfogyasztottan tegnapi ruccolas sajtos paradicsomos pizza maradékomat, dióval es plusz sajttal, amit még Melindáék csomagoltak nekem Győrben. Egy kis csobogó mellett üldögéltem egy szép templom kertjében. Megnyugtató volt. Akkor meg nem sejtettem mi vár ram ma. Következőfalu Pama volt, idaig tarttott ki a 1,5 l vizem, már nagyon szomjaztam. A térkép jelölt ivóvizet, hála Isten az útszéli munkások segítségével meg is tálaltam., egy bazi nagy "trinkenwasser" feliratú kútnál. Úgy őrültem, mint majom a farkának. Vagy fülének? ezt sosem tudom :D Következő már Berg volt, messziről feltűnt a nagy szatelit tányéros  hegy, amit Csilla irt nekem előző nap. Azt a figyelmeztetést kaptam, ne a jelölt uton menjek az erdő felé,  mert tele van vérengző vaddisznókkal, hanem haladják a főút mentén Wolfsthal irányába. Bergbe érve ismét alig maradt vizem, nagyon sokat ittam a meleg miatt. Gondoltam bemegyek egy kávézóba kerni, de kiderült mindegyik zárva, kivéve egy puccosabbnak kinéző borbárt. Az pedig tele volt, s mindenki olyan furán nézett ram. Nem volt kedvem bemenni. Wolfsthalig kihúzom valahogy. Lemenetem a főútig (Wolfsthaler straße) amelynek mentén eljutok a városba. Wolfsthal hivatalosan a meghosszabbított magyar Camino végállomása, és az osztrák Jacobswag (Szent Jakab út) kezdete egyben. itt mindenképp akartam pecsétet kérni a zarándokútlevélbe. Na a főút.. katasztrófa volt számomra.. utam elején is főút vonal mentén indultunk, de az semmi nem volt ehhez képest.. irgalmatlan forgalom volt, semmi gyalogos sáv, csak a térdig érő bozótos fű.. percenként meg kellett állnom, el ne sodorjon egy kamion vagy egy autó.. egyszerűen borzalmas volt, mindezt kb 3 km-en keresztül. De választhattam, megyek a vérengző disznók közé az erdőbe, vagy ugrálok a kamionok elől.. ez utóbbit még mindig kivitelezhetőbbnek tartottam. Egy srác megállt mellettem, hogy felvesz, és elvisz, de akkor már a kereszteződéshez közeledtem, ahol 1 km múlva jött a Szt Jakab út folytatása kerékpárúton. Így nemet mondtam. Később gondoltam, mekkora hülye vagyok, ha kivan az ember érdemes elfogadni a segítséget.. csak az volt bennem, pont Wolfsthalba érkezzek be kocsival? az milyen már? Mindegy, beértem, vettem gyorsan 2 akciós banánt egy helyi boltban, majd megkerestem a templomot, hogy pecsétet szerezzek. Persze zárva volt, sehol senki. Hát nem lesz pecsétem, mindegy. Szállást keresni meg sem próbáltam, hiszen előttem járók elmondása alapján 30 euróért lenne.. igazán zarándokbarát hely, nem mondom.. 30eurot nem adhatok ki, hiszen ha így folytatom, 2 hónap múlva hazajöhetek, vagy még hamarabb.. mentem tovább.. ekkorra már kellő képpen zaklatott és fáradt voltam, frusztrált és nyűgős... fájt a lábam is, a talpam nem tetszik, sokat fáj. Szerintem attól, ahogy a talpbetét vékonyodik el a használattól. A talppárnáim a gyenge pontok, azok fájnak a legtöbbet. Egy jó talpmasszőr jól jönne! meg egy pedikűrös is.. Leültem egy padra, megettem a 2 nappal ezelőtti szendvicsemet, a sajt már kicsit penészes lett, azt kivágtam belőle.. egyszerűen nem mertem nagyon költeni, folyton az volt bennem, mi van ha elfogy.. tiszta hülye vagyok.. rámjött valami szorongás, para, hogy nem tudom megvalósítani ezt az utat.. rámtört az az érzés, hogy túl kevés pénzzel indultam, és nem tudom meddig tart ki.. de tudom, hogy a szar lelkiállapotom hozta ki belőlem ezt az érzést.. mintha elvesztettem volna reményemet a gondviselésben.. ez néha rámjön.. néha meg épp az ellenkezője.. mikor a bácsitól kaptam a 20 eurot, úgy éreztem enyém a világ, milyen jófejek az emberek.. erre most meg itt szorongtam, hogy mi lesz később.. persze egyenlőre van pénzem, nem kéne aggódnom. Nem is értem magam, komolyan. Szar lelkiállapot nem szül jó dolgokat, így is lett. Vételeztem vizet egy helyes kis rózsákkal övezett közkútnál, majd indultam tovább. Lett egy fura érzésem még az alapon kívül.. elhagytam a polifoamomat.. annyira kétségbeestem, hogy neeem, ez nem lehet.. ugye meglesz, Istenem add vissza.. már jó sokat eljöttem, de azonnal visszafordultam.. emlékeztem, hogy a padnál még megvolt, ahol a szendvicset ettem. Viszont biztos hogy ott nem hagytam. Mentem vissza, még 2 biciklist is megkérdeztem nem látták-e. Ezüst színű polifoam. Rohantam visszafelé, egészen a templomig elmentem, még körbe is jártam, úgí ahogy érkezésemkor, teljesen követtem az útvonalat. De semmi. Egy ház ablakában volt valami összetekercselt ezüstösen csillogó valami.. messziről megörültem, biztos az én polifoamom, valaki feltette. Istenem, tudtam, hogy meglesz. De csak mézesmadzag volt, hiú remény. Egy ezüstös pvc cső volt, az újságok részére. Ismét elszomorodtam. Öröm az ürömben, hogy a templomot épp takarította egy néni, tehát nyitva volt, tudtam pecsétet szerezni! Ésszel végiggondoltam, nem megyek tovább polifoamot keresni, annyi biciklis jött utánam, valaki biztos eltette. Vagy félredobta, ki tudja hol kever már.. csak vesztegetem az időt, fáradt vagyok, és még 9 km Hainburg. Eddig sehol sem volt szükség a polifoamra, egyszer ebédeltem rajta még útban Lébény felé a töltés mellett. Persze pont ma, hogy kellett volna elhagyom.. Hainburg.. első utam a Lidl-be vezetett, hogy veszek egyet. Gondoltam itt se lehet túl drága, és a Lidlben biztos van a mindenes részen. Nem volt. És semmi olyan boltot nem láttam, ahol lehetett volna. bementem egy pizzériába, ahol ki van írva, szállás is kapható. Igen, 45 euróért.. na frankó, gondoltam.. éreztem, hogy ebből ma utcán alvás lesz.. polifoammal nem is lenne gond.. de nincs. Kérdeztem az utcán 1-2 embert, van-e errefelé olcsó zarándokszálló.. 30 euróst tudtak ajánlani. Kösz, azzal nem sokra megyek. Elindultam a vár felé, Vizy Peti és Pető András is ottaludtak anno mikor ezt az utat nyomták, mint most én. Persze nekik volt sátor, de legalábbis polifoam. Nekem csak a vékonyka hálózsák.. Mindegy, gondoltam hátha lesz valami nyugis hely.. jöttem, mentem, szorongtam, mi a francot csináljak.. kinéztem egy szép temetőt is, a vár alatt, kis kápolnval, de azt 8-kor zárják. odamentem 8 előtt kicsivel, a temetőőr épp öntözött. Azon voltam, hogy megkérdezem nem alhatok e ott.. de egyszerűen lefagytam.. nem bírtam magam annyira összeszedni, hogy segítséget kérjek.. eljutottam a határaimhoz.. igan, van az a szint, amikor leblokkolnak a szar érzések.. amikor már segítséget sem mersz kérni.. fáradt voltam rettentően a 40 km után. Felmentem a vár kezdetéhez, leültem egy padra. Jöttek-mentek a kutyasétáltatók körülöttem. Nem rossz környék, semmi rossz arc erre felé.. üldögéltem a padon, amíg teljesen be nem sötétedett. Néztem az előttem  magasodó hegyet, a kis temetőt, a kápolnát. pazar kilátás a dombról, tényleg.. de nem jött át ennek a szépsége.. nem is attól féltem, hogy valaki megtámad, vagy elveszi a cuccaimat, ilyesféle érzésem nem volt. csak a kiszolgáltatottság, hogy basszus, egy padon fogok aludni. Egy kő kemény 15-20 cm széles padon. Egy néni kétszer is eljött mellettem a kutyájával. Ott lakik a várban levő házban. Ahogy a többi kutyasétáltató is. Csak a "várlakók" mászkáltak már arra.. kiszolgáltatottságomat leginkább a nyelvi tudatlanságomban láttam. Magyarországon simán kértem volna segítséget, itt nem mertem. Pedig le volt írva egy papírra németül, hogy ki vagyok, honnét jövök, hova tartok, segítsenek szállásban ha tudnak stb.. de még nem voltam ezen a szinten, hogy éljek vele. Teljes leblokkoltság. Már régebben is volt ilyen érzésem életem más területein, amikor nem mertem dolgokat meglépni. S tudom, hogy ebben az állapotban nem is szabad, mert annak csak visszautasítás lesz a vége, ami tovább rontja  ahelyzetet. van az a helyzet, amikor jobb nem fordulni senki felé, csak várni, átvészelni, kitartani a magam módján úgy, ahogy tudok. Mert nem akkor jön a megoldás, hanem csak később. Ez is egy ilyen helyzet volt. Igencsak átléptem a komfort zónámat. Este 10 óra, az utolsó kutyasétáltató is nyugovóra tért.. többet egy lélek nem jött arra.. lehűlt az idő, elővettem a hálózsákomat, belebújtam.. kemény volt a pad, nagyon kemény.. megfáradt lábaimat akartam csak pihentetni, hiszen holnap 30 km áll előttem, muszáj regenerálódnom. Talán Maria Ellendben már lesz valami olcsóbb szállás, vagy veszek majd egy polifiamot valahol. És következő nap Bécs, Anti vár, meg Zitáék is, ismerősök végre, de jó lesz! Ez tartotta bennem a lelket. Néha sikerült elbóbiskolnom, de kb 10 percenként felébredtem annyira tört a pad. Kispárnám az esőkabát volt. Minden ilyen felébredés alkalmával arra gondoltam, ugye ez nem velem történik, csak egy rossz álom.. hatalmas fa susogott a fejem felett, néha arcomon mászott 1-1 bogár.. mindenféle éjszakai madárhang.. bagzó cicazene innen-onnan.. hihetetlenül vártam, hogy elteljen az éjszaka és továbbállhassak.. néha ránéztem az órámra, irtó lassan telt az idő.. csak a lábaim regenerálódjanak, semmi más nem számít.. pirkad, megszólal a kakas egy lenti házból a temető mellől.. de jó, itt a reggel.. 4 óra sincs még.. "pihenek" tovább.. 3/4 5-kor felkeltem, összeraktam a hálózsákot, majd indultam.. utam a Duna mellett vitt egy darabig.. Világos volt már, sehol egy lélek, alszik még a város.. egy fiú köszönt rám egy ház ablakából, éppen cigizett.. Nehezen mozogtam, hisz nem sikerült túl jól a pihenés. Egy kerti csapnál fogat mostam, vizet töltöttem, aztán irány.. gondoltam az első adandó helyen inni fogok egy cappuccinot, mert megérdemlem. ha jól számolom, 8 körül kinyitnak, csak 3 órát kell addig kibírnom.. megyek addig is, vagyis inkább botorkálok.. Hainburg után a Jacobswag felvisz egy dombra, ott van a Szent István templom.. jól van, nézzük meg, mi sem jobb, mint 40 km és egy padon alvás után megmászni egy jókora dombot így reggel 6-kor :D azt gondolom megértem gyönyörű volt... ott a semmi közepén egy hatalmas templom, kis temető körülötte.. leülök a lépcsőre, végtelen nyugalmat érzek.. elrágcsálok egy műzliszeletet, bár nem vagyok éhes, de tudom, kell az energia.ülök a lépcsőn.. rágok.. majd abbamarad a rágás.. fejem "leesik", elalszom.. ÚrIsten, elaludtam rágás közben.. csak nevetek.. magamon.. a helyzeten.. üldögélek.. végtelen nyugalom.. jól van, ma már jó lesz, minden oké.. látom itt van egy Szent István pihenőhely, s a magyar címer is megjelent egy nagy kövön az osztrákkal és a szlovákkal. Ráadásul magyarul van kiírva, hogy Szt István pihenőhely. De jó..

Egy kis fürdővárosba vezetett az út, mindenütt kénes szag terjeng.. tiszta Hévíz, nyugtáztam.. később találtam valami kerékpáros pihenőt, ott feküdtem a padon egy fél órácskát, sokkal kényelmesebb volt mint a tegnapi, mert legalább dupla olyan széles volt! Na akkor kávéra fel, addig nem nyugszom, amíg nem találok valahol kááávééét!! Petronell Carnuntum nevű kis faluban látom a térkép jelöl kávét. Ekkor már 9 óra körül járt. Jó messze van az úttól, de nem érdekel, bemegyek, és megiszom az összeset. A térkép jól elvezett a helyhez, én vagyok az egyetlen vendég, ahogy az utcákon is én vagyok az egyetlen járókelő. Eine Cappuccion, bitte, ennyit tudok kb németül, ja meg köszöntem is. Mondja a férfi, aki épp asztalt törölgetett, majd 10-kor nyitnak.. ááááá neeeem... neeeeem leheeeeeet, káááávééééééééééét akarok most azonnal!!!! gondoltam.. ez nyilván kiült az arcomra, a férfi egy gondolatolvasó volt. Pedig én csak annyit mondtam, ohhh.. de ezt úgy.. Jó, pár perc múlva kész, mondta. Nagyot vigyorogtam, s leültem. Feltettem telefonomat is tölteni végre, közben böngésztem a térképet merre menjek tovább. Kellemes fél órát töltöttem itt, egyszem magamban, egy csodás finom cappuccino társaságában. Hogy mennyire tudtam neki örülni. Mintha újjászülettem volna, utána elmúlt minden fáradtságom, csak úgy szaladtam.. (na jó, semmi túlzás).. Rövid időn belül felhők jöttek, csendes eső kezdett csepegni, később megvadult, s egy óriási áztató eső lett belőle.. semmi baj nem lenne ezzel sem, ha nem ázna be a cipőm. Jó vastag zokni volt rajtam, még Rajkán húztam fel,ahogy a többi ruhámat is. A padon mocskosan büdösen nem volt kedvem átöltözni.. meg nagyon értelme se lett volna. Egyre szakadt az eső, már a cipőm is cuppogott a vízben. Szántóföldek mellett haladtam ismét, a semmiből jött egy idős házaspár kocsival, kérdezék merre megyek, mondtam, hogy a Jacobswag-en Maria Ellendbe tartok. Még az irányt is megmutatták, aranyosak voltak. De miután mondtam, zarándok vagyok, nem akartak felvenni. Sztem tudták, hogy nyakas népség, úgyse száll kocsiba ha esik ha fúj. Ja,.. egészen addig amíg a határaikon belül vannak.. az eső csak nem akart szűnni.. egy benzinkútnál megálltam kicsvarni a zoknimat, majd realizáltam magamaban pár dolgot. Itt vagyok csuromvizesen, kialvatlanul, mögöttem 40 km, előttem még kb 10 a mai 30-asból.. Mária Ellendbe ha beérek egyáltalán nem biztos, hogy lesz olcsó szállás, hiszen kis falu, nem tudok róla semmit, még egy utcán alvást polifoam nélkül nem bírok ki (útközben nem volt lelőhely, ahol tudtam volna venni), ráadásul az eső is szakad. S bevallom nem bíztam abban, hogy egy idegenhez ha bekopogok, azt mondja, gyere csak persze aludj itt.. sajnos még bizalmatlan vagyok.. persze 2 napja vagyok idegen földön, magamtól se várhatok csodát.. Helyretettem magamban a dolgot, s elhatároztam, feladom az elveimet (ismét), s elvonatozok Bécsbe. Írtm Antinak egy smst, hogy 1 nappal korábban érkezem, s írjon nekem vonatot mikor megy Mária Ellendből, mert nincs netem. Volt olyan drága, hogy felajánlotta eljön értem odáig. Egy nagy kő esett le rólam, tök jó kedvem lett, s vidáman mentem tovább a szakadó eső és a fáradtság ellenére is.Énekeltem az úton, hiszen senki sem hallja, nekem meg jól esett :) Közben az eső is elállt, s megtaláltam Mária Ellend legszuperebb buszmegállóját (fedett :)) ahol letáboroztam, és vártam Antit. Csodás volt a várakozás, mert megéreztem a biztonság szelét. Azon imádkoztam útközben, hogy ma pehely puha ágyban alhassak. Annyira boldog voltam. Antinak is marhára örültem, ő se volt éppen friss, hiszen előző nap szurkolt a magyaroknak :) Tőle tudtam meg, hogy nyertünk a meccsen :D hádejó!! De jók vagyunk! Csupa jó dolog így  a mai napra.. Anti meglátott, és kiröhögött.. azt mondta fertőtleníti utánam a kocsiját.. :D szóval én, zarándok, beszálltam a kocsiba.. és nem bántam.. nem ez a lényeg, rájöttem.. és igen, kell kérni és elfogadni segítséget.. a lábam ismét vízhólyagos lett mellesleg. Elindultunk, Bécstől 30 km-re voltam kb. Az kocsival mondjuk 20 perc.. megyünk, megyünk.. jé, ez Hainburg, tegnap itt voltam :D mondom Antinak, te jó irányba megyünk mi? Hát nem.. sebaj, 1 óra alatt hazaértünk, s végignézhettem kocsiból is az eddigi útvonalamat :D 

Bementünk a boltba, venni egy kis vacsiravalót, de az kiesett az emlékeimből mikor megálltunk. Csak arra emlékeztem, hogy  aboltban vagyunk. A fáradtság legdurvább foka, egyben vicces volt. :)

Finom kukoricás rizs, tonhallal, salátával.. hmm... tömtem a majmot.. de jó volt :) maradok még 2 éjszakát, lábaim sajna ismét bedagadtak, éjjel borogattam őket, ma már jobb.. de kell a pihenés.. Most jól vagyok, s nem adom fel még mindig.. de nem olyan könnyű ez az út, senki ne gondolja! A barátok, segítő emberek az energiaforrásaim, nagyon köszönöm mindenkinek a bíztatást, hogy hisztek és bíztok bennem. Amikor elhagy az erőm arra gondolok, hogy mennyien bíznak bennem. ha én épp nem is tudok.. most megnézem az útvonalamat és az elkövetkezendő 2 napban válasuolok mindenkinek, aki szállást ajánlott, nagyon köszönom előre is!
Azért tetszik ez az út, mert tanulom magam.. nagyon jó :)

Az első 10 nap összefoglalása

Úgy ért el az út eleje, hogy lényegében fel sem fogtam. Jól van, jön az elseje, indulok. Így terveztem, apelláta nincs. Elkészült az óriási caminos táblám, páran megkérdezték, ezt cipeled végig? Mondtam, persze. Nincs még elég cuccom, biztos ami biztos, legyen velem egy jókora tábla. Május 31-én este megérkezett Balázs, akivel együtt indultam, a Balatonig tudott jönni velem. Őt a tavalyi Caminoról ismerem, szerintem jófejség volt, hogy bevállalta. Berci végül nem jött velünk, hiába volt lelkes még anno, mikor kitaláltam ezt az utat. Úgy volt, végigjön velem a magyar szakaszon, de valamiért meggondolta magát. Bevallom lelkesített, hogy velem jön, és bántott, hogy mégsem. De ilyen az élet, semmi sem készpénz, csak ami már megtörtént.
Eljese reggel.. nagy nyüzsgés, érkezik Édesapám Békéscsabáról, később betoppan Timi, aki Igalig jön velünk. Reggeli kávé, melegszendvics kutyafuttában, az utolsó simitások a csomagon, ami akkorára nőtt, hogy alig tudtam lezárni. Hajszárító még mindig jön velem, sőt egy hajhab is. Mégegy kaputelefon csengés, vajon ki lehet.. mást nem vártam.. betoppannak unokatesómék Zalaegerszegről, eljöttek az indulásra, miattam. nagyon örülök, nem számítottam rájuk, mert úgy volt, nem tudnak jönni. talán egy picit nagyon hátsó gondolataimban reméltem.. Érzéseim mindezek ellenére nullán voltak, nem tudtam mi is történik valójában. Ház előtt egy búcsú CSK a táblával, a családdal, Apám, Anyám egy fotón.. minden kavarog, de semmi sem tiszta, csak egy biztos, ma elindulok,  ha tetszik ha nem. Fáradt vagyok, álmos, szorongok, mert nem tudom mi vár rám. Megyünk a Szent Jakabi romokhoz, együtt, kocsival. Már vannak kint páran, jön a helyi televízió, hogy megörökítse indulásom pillanatait. A kolostorrom vezetője is vár kint, hogy benyomhassa első pecsétemet a zarándokútlevélbe. Egyre többen jönnek, a tervezett indulás 9 óra. Pontosabban a gyülekező. Feltűnnek volt kollégáim is, több barát, ismerős, még 1-2 ismeretlen is. vagyunk vagy 50-en, fogalmam sincs mit kezdjek  a helyzettel, olyan bután érzem magam. Kijön ennyi ember a kedvemért, megható és szeretetteljes érzés. Mintha egy kicsit szeretve lennék, mintha fontos lennék. Most. Ebben a pillanatban. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. zavarban vagyok, mondok pár zavarodott mondatot, már nem emlékszem mit. Megérkezik Laci Atya is, egy szép áldással útrabocsájt. Eléneklik nekem az Ároni áldást, én meg csak állok, s teljes érzéketlenséget érzek. Életem nagy pillanatai, ez a sok ember mind felém küldi az áldást, s még csak egy könnycseppet sem tudok ejteni. Előtte napokban sírtam sokat, de most nem megy. Agyam nem képes felfogni. Laci Atya áldása után elindulnak felém az emberek, egyesével, szépen, rendezett sorban, átölelnek, átadják útravalóikat, ki pár szóval, van aki levélkét írt, van akitől komolyabb ajándékot kapok.. majd jönnek a pálinkák.. Zolitól, volt osztályvezetőmtől egy saját készítésű Vándorina 100% Meg(g)y pálinkát, megjegyzem nagyon jó anyag :), majd Gábortól szintén sok sok kisüveges házit.. szintén jó cucc. Nem értem ezt az egészet, most a temetésem van, az esküvőm, vagy a keresztelőm, netán a születésem? Ez a sorbanállás egy fura érzést kelt bennem, nem tudom hova tenni ezt sem, ahogy ezt az egész napot.
Elindulunk, sok sok ölelés, és sok sok búcsúszó, majd eloszlik a" tömeg", elmennek a családtagjaim is, páran maradunk. Balázs, Timi, Apu és én. Apu 1 km megtételére vállalkozott, a Szent jakabi kisboltnál elköszönünk tőle is. 3an megyünk tovább. Irtó nehéz a hátizsákom, rajta van a sátor is, tűz a nap, 40 fok  árnyékban. Érzem, hogy szenvedek.. beérünk a város szélére, haza akarok menni lefeküdni, aludni egyet.. pihenni akarok, holnap kezdjük újra. De nem lehet. Elindultam, nincs visszaút. Éjjel nem aludtam semmit az izgalomtól, erre rájött még a vizsgadrukk szerű érzés, és készen vagyok.. alig vártam, hogy beérjünk Béla Úrhoz, a Somogy Temetkezési Kft-hez egy kávéra. Besüppedek egy nagy bőrfotelbe, Istenem de jó leülni, pedig még alig jöttünk 5 km-t.. Fél óra múlva indulás tovább, útközben még találkozom Nagybátyámékkal, jönnek szembe kocsival. Tőle is elbúcsúzom. Következő állomás Toponáron a Muskátli kocsma.. "3500 km-t gyalogol Jakusovszki Dorina" mondja be épp a rádió, mikor belépek.. te jó ég.. csak ennyit gondolok.. egy frissítő almafröccs, s egy újabb fotelbe süppedés.. nagyobb megállót ezen kívül a magyaratádi kocsmában teszünk, ott már konkrétan rosszul vagyok, elkapott egy hányingeres migrén, s a gyomrom is fáj már. A többiek csak annyit vágnak ebből, hogy nyavajgok, s nem értik, hiszen én vállaltam az utat.. erre igazából nem is lehet mit mondani.. Igalba este fél 7 körül érkezünk, ottvannak a barátaim, a BK-s barátok jó része, köztük Papp Laci Bá, aki megszervezte számunkra a szállást Igalban, Kreka Balázsék szuper borospincéjében. Többféle borral és pálinkával fogadnak, mindenki aranyos, lelkes, kész a pörkölt, és sül a vega kaja, hogy én is tudjak ebbi :) Tükör tojás bográcsban, és tárcsás zöldségek. Mindenki vidám, csak én akarok meghalni éppen. Végigcipeltem közel 30 km-en át eddigi életem legnehezebb csomagját (ezért ne sajnáljon senki, egyszerűen túl sok felesleget raktam el úgy, hogy nem mértem fel a teherbírásomat), egész nap alig ettem, inni se túl sokat, rajtam volt a nem kevés stressz, megszúrt a nap, bekaptam egy kis migrént.. legszívesebben beestem volna az ágyba fejjel, ruhástul, s aludtam volna, de elég hülyén jött volna ki. Mintha a menyasszony lelépne a saját esküvőjéről.. kb.. szóval tartottam magam, pálinka helyett egy kis algoflexet szopogattam, majd nekiestem a sült zöldségeknek, amitől a gyomrom fájdult meg. Üres gyomorra olajos nem a legjobb. Közben hatott az algoflex, elmúlt a fejfájás, így mertem a gyomorfájást pálinkával oldani, sikerült. Elmúlt minden fájás, magamhoz tértem, végre. Ott voltak drága barátaim, kijöttek a tiszteletemre, szerettem volna igazán velük lenni, de nem ment úgy, mert nem tudtam magam elhelyezni ebben a szituációban. Tudom, hogy a többségük nem érti miben vagyok, miért indulok, és úgy érzem ez némi falat emelt közénk. Volt, aki le akart beszélni, van aki csak szimplán aggódik. Mikor nyilvánosságra hoztam tervemet barátaim, ismerőseim, kollégáim körében, bizony keményen szembe kellett mennem az árral.. kaptam hideget, meleget, bíztatást, fura nézéseket.. Különös állatfajnak éreztem magam igen sokszor, aki mindenhonnét kilóg. Azt is megkaptam, nem vagyok erre a világra való.. ezzel sem tudok vitatkozni.. mert szerintem sem. Sok minden "normális" dologgal egyszerűen képtelen vagyok azonosulni, és abba a bizonyos sorba sem tudtam beállni.. pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden..
na ugorjunk, leragadtam az elején..
Igal után Balázzsal maradtam, elkapott minket az eső, de volt egy hangulata nem zavart a nyakig sáros lábam. Kőröshegyen elkapott az a feeling, ami tavaly Larrasoanaban, csak másképp. Az is a Camino 2.napja volt, egy erős és nehéz kezdés után, egy csodálatos megérkezés egy remek helyre. Kőröshegyen Bóra Pálék otthonába kerültünk, Pál reagált a facebookos megosztásomra, hogy befogadókat keresek, így kerültünk hozzájuk. Tetszetős kis város Kőröshegy, örülök, hogy megszemlélhettem kicsit jobban, mint eddigi átuzatásiam során. Andreával, aki miattam jött át vendégségbe, beültünk este a templomba, amit nekünk nyitott ki a plébános, sőt pecsétet is kaptam a zarándokútlevélbe. Volt egy fajta jelenlét ott a templom csendjében, a félhomályban. Úgy éreztem megkapok mindent az úton, amire szükségem lesz. teljes lelki nyugalommal, békével távoztam. Pálék családja olyan benyomást tett rám, amiből azóta is táplálkozom. Kívánok magamnak sok sok ilyen remek embert az útra.
3-án Szántódig együtt mentem Balázzsal, majd a kompnál hirtelen búcsút vettünk, hiszen pár perc múlva indult. Integettem neki, majd eltűnt a semmiben, ahogy a Szántód tábla is. Biciklisek és autósok közt kompoztam egyetlen hátizsákosként. Tihany.. szerelem város, nagyon nagy hatással van rám, gyönyörű hely.. ugyanakkor a szenvedés is, hiszen minden BK-n megérünk feltekerni az Apátsághoz.. de sosem hagyjuk ki.. most gyalogosként sem tettem, felmentem hozzá. Pár hete még a BK-kal gyönyörködtünk a kilátásban, majd csináltattuk a szokásos felsorakozós CSK-t az Apátság előtt, most meg egyedül bandukolok itt. Kértem egy pecsétet az útlevelembe, ha már itt járok. Kaptem egy útleírást Vászolyig, azokat követtem, majd egy Tihanyi étteremnél feltűntek caminos útjelző kagylók. Boldogan fotóztam őket, olyan jó volt látni. Ezekben a kis kagylós jelzésekben van valamiféle erő. Mellettük nem vagyok egyedül. Talán a tavalyi spanyol caminon szerettem így beléjük. De teljesen más, mint egy kéktúra jelzést meglátni.  Gyönyörű pipacsos rét mellett haladtam sokáig, majd bekeveredtem a tihanyi szőlőbe, ahol a leírást félreolvasva lementem a domb aljára, majd jöhettem vissza, mert onnét nem lehetett továbbmenni.. a nyíl jó irányba mutatott, de valamiért nem hittem neki. Ez az én hülyeségem. Mindegy, ennyi belefért, utána minden oké volt, szépen beértem Vászolyba Szőnyeg Józsefék kis vendégházába. Sokat beszélgettünk este egy pohár bor és némi finom cseresznye mellett. Vacsorámat a Zománc Bisztrócskában fogyasztottam, s mint első "komolyabb" zarándokuk, a cég vendége voltam.
Vászoly gyönyörű falu, Szent Jakab templommal és forrással. Reggelimet a Jakab forrásnál költöttem el egy piros nyakörves cirmos társaságában, aki kinézte a számból a falatot miután beleharapott az orromba..
Vidáman indultam Nagyvázsony felé, sima út vezetett odáig. Útközben biciklisek értek utol, az egyik fickó leszólított a táskámon lógó caminos kagyló és a Santiago feliratu szászló miatt. Kiderült ő is volt tavaly a Caminon. Meséltem neki mostani utamról, úgy éreztem ő érti miről beszélek. "Szép a szemed, így szép a lelked" ezzel köszönt el. Jól esett, na.. mikor kaptam utoljára ilyesmit.. Istenem, mennyire jól tud esni 1-2 kedves szó.. a kedves szavak.. mekkora csapda.. mennyire belehatol az ember lelkébe ha olyan valakitől kapja... veszélyben a kiéhezett lelkű ember, mert könnyen megsebződik. Az éhes ember bármit megeszik.. bármit.. aztán felfordítja a gyomrát és kihányja, megutálja, meggyűlöli.. s később már a finom falat sem megy le a torkán.. mert képes azt hinni az is mérgező..
Nagyvázsony után jött volna Városlőd.. jött is, de milyen úton.. nem a terveim szerint.. elkeveredtem a pusztában, nem találtam az OKT jeleket, amiket követni kellett volna, 6 km-t gyalogoltam tök feleslegesen, erdőm, mezőn, bozótban, derékig érő fűben, a téboly szélén állva, csapkodva, kiabálva. Felértem végül a Kab hegy kerülő bicikliútra, ahol meg továbbmentem. Ismét vissza, jelet keresve, szomjasan, víz nélkül. Egy telep előtt elhaladva egyetlen egy szál fiatalember álldogált a kapuban, ő segített rajtam egy Bakony térképpel, 1 liter vízzel és egy sportszelettel. Tök jó fej volt!
Végül eljutottam Városlődre, ahol Kléri Istvánék fogadtak nagy szeretettel. Az ő utcájukat sem volt egyszerű megtalálni, kitikkadva, erős lábfájással érkeztem hozzájuk. Zöldbableves és grillezett házi kecskesajt várt. Finom volt! Saját szobát és ágyneműt kaptam, s úgy aludtam, mint akit fejbevertek. Reggel már éreztem, hogy ez így nem lesz jó.. rettentően sajgott a bal lábtalpam párna része. Hiába maszíroztam bele minden este a krémet. Aznapi távot szépen benéztem, s Bakonyszentlászlóig kellett volna eljutnom, ami 38 km.. menni csak úgy tudtam, ha nem lépek rá a bal lábam talppárnájára, kínlódás vot az egész. Istvánék elvittek 5 km-t, Csehbányáig, ezzel segítve rajtam. Szó nélkül elfogadtam a segítséget, s azon agyaltam hogyan fogok ma így eljutni Szentlászlóig? Csehbánya után ismét eltévedtem jelek hiányában, olyan szinten megtévesztő jelek voltak, hogy épp ellenkező irányba mutattak.. sokat sántikáltam téves irányba, majd vissza. Már nem tudtam mitévő legyek, mert az Endomondo alkalamzás is leállt, nem talált jelet. Sehol egy lélek, mint ahogy eddig szinte sehol. A fájdalmak egyre erősödtek, végül leültem a földre, és azt mondtam Istenem, küldj már valakit! Pár perc múlva megjelent 3 túrista, térképpel. Kiderült egy darabig egy irányba megyünk, s ahol elváltunk onnét voltak jelek végig. Persze az erdőből kiérve itt sem  volt egyértelmű, hogy merre, csak a térképolvasásom addigra már fejlődött.. azon voltam, hogy valahogy eljussak Bakonybélig, aztán ottragadok, s majd lesz valami. Közben a vicc kedvéért, hogy fokozzuk a helyzetet nekiállt szakadni az eső.. Az utolsó 2-3 km-t szakadó esőben, derékigérő fűben átázott cipőben tettem meg, ez még inkább rontotta talpam helyzetét. Bakonybélben hívtam egy ismerőst, Balázst, akinél megszálltunk Igalban, hogy kérdezze meg ismerősét nem alhatnék-e náluk itt Bakonybélben. Ebben a tudatban voltam, hogy itt laknak. Kiedrült Balázs ismerőse Veszprémben lakik, de jófejségből eljöttek értem. A fájdalmaim olyan erősek voltak, hogy nem tiltakoztam. Az esőtől, hidegtől jól át is fagytam. Így kerültem egy tök idegen fickó lakásába veszprémbe, ami egyáltalán nem volt bekalkulálva. Panaszra nem volt okom, mindent megkaptam, vacsit, pálinkát, ruhamosást, sebtapaszt, bár azt nem használtam fel,  miután kiedrült vízhólyag van a dologban.. de mindezek ellenére irtó hülyén éreztem magam.. felpolcolt beborogatott lábbal aludtam, mert közben az egész lábfejem bedagadt.
Másnapra volt megbeszélve Erikával, hogy csatlakozik hozzám Szentlászló után.. már este lebeszéltük, Veszprémba jön. Jött is, csak épp én nem tudtam tovább menni.. még aznap átmentünk Mártiékoz, kedves ismerősömékhez Veszprémen belül, ahol lábadoztam. Erika vízhólyag szakértő túrás múltjából adódóan, így kegyetlenül kiszuratta velem az összeset. Mellesleg megjegxyzem tavaly egy vízhólyagom sem volt a Caminon!! Most a szokatlan talaj és időjárásviszonyok miatt bekaptam vagy 5-öt, ráadásul a legérzékenyebb részen, bőrkeményedés alá benőve.. sok kicsi egymás hegyén hátán.. több óráig is eltartott, mire az összest megataláltam. Kiszúrtam, cérnát vezettem bele, úgy nézett ki, mint egy csúnyább fajta goblein.. aztán csodák csodájára másnap reggelre leapadt a dagadás is a lábamról.. viszont nagyon terhelni még nem akartam, mert egy kisebb városi séta után is megfájdult. Kitaláltuk, elvonatozunk Porva-Csesznekig a szép Cuha völgyében, s onnét egy laza 12 km-re átsétálunk Bakonyszentlászlóra. Ott közös ismerősünk igen kedves szülei fogadtak benünket. Részünk volt mindenféle jóban, a csúcs az egy fél liter joghurtos friss házi eperturmix teljes elpusztítása volt.. még vacsi után.. Örültem, hogy bírtan a sétát, de lelkileg leamortizált, hogxy nem tudtam magam a tervhez tartani, s egy kis szakaszt ráadásul nem teljesítettem így. Ezen túl kellett lépnem. Az egészség mindent felülír. Sokat tanultam ezalatt a pár nap alatt.. kiraktam cuccaim jó részét, a hajhabot, haszárítót, egy gatyát, krémeket, könyvet stb. a sátrat is hazaküldtem, rájöttem, hogy nem bírom el! Nincs mese, nem tehetem tönkre magamat, nem ér annyit az egész..
Sztlászló után Pannonhalmáig mentünk, ott csatlakoztunk rá a Magyar Caminora. Az első zarándokokkal való találkozás és az első kagylós útjelzők feltűnése nagy öröm volt számomra. Ismét remek emberekhez sodort a sors, Simon Gáborékhoz. Bodogasszony Házban aludtunk, plébáinai szálláson. Szuper felújított ház, gyönyörű helyen. Az udvarról az Apátságot lehet látni. ketten aludtunk Erikával az egész házban.
Másnap célba vettük Győrt, nagy rohanás volt, mert Erika busza 4-kor indult haza Kaposvárra.
Győrben vagyok jelenleg is, holnap reggel indulok tovább Lébénybe. Melindáéknál, kedves ismerőseimnél voltam, akik mindent megtettek azért, hogy otthon érezzzem magam náluk. Győr megleheteősen pozitív benyomást tett rám, mondtatni lebilincselt, gyönyörű kis ékszerdoboz belvárosával, szűk utcácskáival, szobraival és a finom pizzaszeleteivel.. itt tartottam egy plusz pihenőnapot, ma vásároltam szandált, memóriakártyát, és szereztem pecsétet az útlevélbe.
Holnaptól ismét egyedül, me rámjött egyfajta szorongás emiatt. Mintha elhagyott volna a lelkierőm. Nem értem miért indulok ilyen nehezen. S néha azt sem értem miért kell száműzni magam. De ezt választottam, és kitartok, ameddig bírom. Senki ne sajnáljon, én választottam. Hogy fogok-e nyavajogni? Biztosan.. mert tudom mik a gyenge pontjaim, és tudom mi az amitől félek. De annál csak jobb lehet, mint ami volt. Talán megtanulom értékelni a dolgaimat, saját magamat, és elfogadni mindazt, amit kapok. Kívánom, hogy szép és biztonságos utam legyen, épségen, egészségem megmaradjon, és le tudjak tenni mindent, ami gátol a boldogságom kiteljesedésében. A hajszáírtót már letettem, nagy lépés volt. De igazából nem érdekel. Senkit nem érdekel hogy áll a hajam, mert vagy a kalap, vagy az esőkabát úgyis lenyomja. És nagy eséllyel senkivel nem fogok találkozni jó darabig.. Most kihazsnáltam, hogy tudtam laptopot használni Melindáéknál, mert a tabletről borzlamas írni..
Ha gondoltok rám akkor ne aggodalommal, mert az nem visz előre.. csak pozitívan.. és küldjetek erőt, hogy ne emésszen fel a magány szörnyű állóvize, mert bevallom ettől tartok a legjobban..
Jóéjt!

Bùcsù Veszprémtől

A vonaton ülünk Erikaval. Túlhevült a motor, hiába itatta meg a kaller vizzel hosszasan szentségelve. Csak mi ülünk a vagonban, s reménykedünk nem robban fel semmi. Esszük a csokit, hogy könnyebb legyen a taska. Gyönyörű a taj. A vonatablakból. Jó ez a gyalogtura.
A lábam pihenget, ő a vizhòlyagoktòl búcsúzik, mi pedig Veszpremtol. Ez a par nap rendesen leamortizált lelkileg. Hangulatos varos Veszprem, de a fajdalom miatt csak egy szürke leplen keresztül láttam.
- Az anyád! - kialtott fel épp a kaller. Gyanus büdös égett szag terjeng a vonaton. Disznòvágtàban rohant be egy úveg vizzel, s öntözni kezdte a hűtőtartályt. Közben a Szèkely himnusz üvöltött a telefonján Kárpátia verzióban. Kitudja merre, merre visz a végzet... remélem engem Santiagoba, de inkabb élve. Ma viszont megelégszunk Bakonyszentlaszloval is 
Hirtelen ranktort az ejszaka sötétsége. Egy koromfekete alagúton haladtunk át villany nélkül. Biztos a vonatvezető se látott, csoda, hogy àtèrtünk. Ismet minden zöld, szép ez a Cuha völgye.
Elfeküdtem a vonaton, gondoltam alszom egyet Porva- Csesznekig. Még a fejemet se tettem le, ellepte a vagonunkat kb 20 üvöltő gyerek, na ennyit az alvasrol.
- Hozzatok még vizet, gyorsan, üvöltötte a kaller. 3 kaller rohangált fel alá és locsoltak a hűtőt. Kész, vége, elromlott a vonat. Nyugodt kis utunk frankon a feje tetejére allt. Mar vödrökkel hordtak a vizet.