2017. december 8., péntek

Dorina vagyok Magyarországról és Santiagoba megyek

Most, hogy készülök a járatlan utakon fesztiválra, ahol holnapután előadok, szokásomhoz híven halogatom a felkészülést. Itt van este 0.45 és most álltam neki. Aztán most, hogy végre nekiálltam, kitaláltam, hogy írok gyorsan egy blogbejegyzést, mert eszembe jutott egy jó kis gondolat, ami nem maradhat bennem. És ez ürügy, hogy addig se kelljen készülnöm.. 

Ezerszer elmondtam már, hogy az út szimbolikus. Ha még nem unjátok, akkor most is: Az út szimbolikus.  Itt is van egy kezdet és egy vég, egy első lépés, egy nehézség, egy segítség, egy nagy lendület, egy megtorpanás, egy pihenő, egy nagyobb akadály, egy hátráltató, egy segítő, egy elbizonytalanító, egy bátorító, sok öröm és sok sírás, erős hit, gyenge hit, már-már meghal a remény, de feléled, de mi nem adjuk fel és szépen így megyünk végig a célig, ami lehet Santiago, az Óceánpart, egy magas hegy megmászása, egy új munkahely megtalálása, egy vállalkozás alapítása, egy új termék bevezetése, önbizalmunk helyreállítása, a párunk megtalálása (lehető leggöröngyösebb út) és még sorolhatnám..  Ha van egy célunk jó ha leírjuk, hogy el ne felejtsük.. Ha elmegy a fókusz a célról, akkor letérünk az útról.. mindig vissza lehet találni, de jobb ha ott van az a fókusz, írjuk le az a biztos!
Én nem vagyok egy nagy cél leíró, sajnos ezzel küzdök a mai napig, hogy rávegyem magam. Na de: Az úton Santiago felé bármelyik országban voltak zarándokkönyvek itt-ott templomokban, kis kápolnákban, zarándokszállókon, zarándok „frissítő pontokon”. 
Ide általában beleírtam, hogy "Dorina vagyok Magyarországról és megyek Santiagoba."


 Főleg Magyarországon és Ausztriában (az utam első 2 országában) ez még elég ijesztően hangzott.. Fura volt vele szembesülni, ahogy leírtam.. Mintha nem is akarnám elhinni.. tényleg Santiagoba megyek? vagy csak úgy írkálom? 

Ausztriában volt egy nagy elbizonytalanodásom, ami valljuk be eléggé az eleje.. úgy éreztem nincs értelme tovább csinálni, olyan jó itt Ausztriában, annyira nagy szeretet vesz körül mindenhol, itt kéne maradnom dolgozni valamit, aztán meglátom. Befogadó családjaim tényleg egy kis szeretet burkot fontak körém, olyan jó lett volna ott maradni a meleg családi fészkekben.. a komfortzónában.. kitaláltam adok magamnak 2 hetet mire a Svájci határhoz érek, ha nem kapok semmi égi jelet a maradásra akkor megyek tovább. Kérésemet megfogalmaztam egy kis kápolna zarándokkönyvében:



Julinál, az utolsó szállásadómnál több napot is eltöltöttem, nehezen indultam meg, nagyon paráztam Svájctól. De úgy voltam vele, hogy megnézem azért azt az országot, ha nem jó még mindig visszajöhetek, hiszen közel van Ausztriához.

Lényeg az, hogy a zarándokkönyvvel szinte mindennap találkoztam valahol, így nap mint nap le „kellett”  írnom, hogy Dorina vagyok Kaposvárról és Santiagoba megyek.  Ott volt előttem leírva.. ahogy egyre leírtam kezdtem hinni benne, hogy én tényleg Santiagoba megyek. Hát ha már ennyiszer leírom csak nem kamuzok.. hittem benne.. Svájc nem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, sőt rengeteg szeretetet és segítséget kaptam ott is. Az újabb para Franciaország volt. Na, ott már nem lesznek szállásadók. Kénytelen leszek sátrazni, mi lesz ha elfogy a pénzem stb.. de úgy voltam vele, hogy azért megnézem azt az országot, és ha mégsem jön be visszafordulhatok, hiszen Svájc oly közel van. Franciaország sem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, nem akartam visszafordulni. Ott már biztos voltam benne, hogy eljutok Santiagoba. Mégpedig élve. Onnantól kezdve már 100 %-ig hittem benne. Majd jött Spanyolország, a várva várt, a reményteljes, az ismerős. Na, ott küzdöttem a legtöbbet. Nagyon fáradt voltam már, és rámtörtek a lelki fájdalmak, az emlékek, minden.. jött és jött. A rengeteg feldolgozni való.. Spanyolország eleje meggyötört. Közel a cél előtt. 
Napokig nem aludtam és mindenféle furcsa érzések környékeztek. Mintha már nem is ebben a dimenzióban járnék.. Aztán jött a „ne küzdj, hanem hagyd, hogy átmenjenek rajtad” felismerés. Tök mindegy, hogy fájdalmasak, negatívak, szorongatóak, hagyd.. jöjjenek, engedd őket.. ha küzdesz csak az időt nyújtod, a szenvedés idejét.. ha engeded hamarabb távoznak.. és így lett.. így íródtak felül az elmúlt év zarándokútjának emlékei és így kerültem vissza a jelenbe, hogy egy teljesen új utat járhassak. 
Onnantól kezdve még a táj is megváltozott.. mintha sosem jártam volna ott. Ez az út misztériuma.. ez a Camino.. az út, elvezet önmagadhoz..  olykor fájdalmas felismeréseken keresztül juttat el oda, ahol lenned kell. 
Hagyd, hogy fájjon, hogy aztán végre élvezni tudd az életet! 

Írd le a célodat.. járd az utat, higgy benne, ha rossz, engedd, pihenj kicsit, írd le megint, lépj még egyet.. haladj előre.. ha bánt mondd ki, aztán engedd el.. haladj.. tapasztalj, informálódj.. írd le megint.. higgy egyre jobban.. ne add fel a cél előtt.. innen már fél lábbal is (de inkább kettővel).. megvan.. beértél.. élvezd, pihenj, örülj!! Legyél büszke és ünnepeld meg.. és tűzz ki egy újabb célt!




Utam Santiagoba, örökre bennem maradsz..


Ti, akik ezt elolvassátok, kérlek küldjetek erőt a vasárnapi járatlan utakon előadásomhoz este 18.20-tól.. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése