Az út folytatódik

Az út nem ért véget, csak épp másképp járom. Persze azért elég hasonló:  Kihívások, határátlépés, bár ezúttal nem országhatár.. December 14-én megvolt első nyilvános Caminos beszámolóm a Nagy Útról..A Sorsügynökség szolgáltatóközpont kérésére vállaltam a nyilvános beszélgetést Palancsa Lászlóval, aki maga is Camino szimpatizáns, így igazi élmény volt a beszélgetés! A nézők pedig hallgatták. Az előadás az Új Nemzedék Központban zajlott, a terem befogadóképessége kb 40 fő, így még a babzsákfoteleket és párnákat is be kellett vetni. na nem dobálózni, inkább ültek rajta :D

Az előadás előtt pár nappal megkérdeztem Lacit, na mégis miket fogsz kérdezni? Valahogy kéne készülnöm.. „Még én sem tudom, majd ott meglátod” volt a válasz.. :D én pedig megkönnyebbültem, jól van, akkor erre nem kell készülnöm. És így is lett. 

Azon gondolkodtam mit lehetne felvenni egy ilyen alkalomra.. Caminos útitársaimnak feldobtam, szerintetek? Egybehangzó válasz: valamelyik Caminos pólódat.. a szívem mélyén bennem is ez volt.. mi mást lehetne felvenni első ilyen alkalomra, mint egy olyan ruhadarabot, ami végigkísért a 3500 km-en és a 168 napon.. és ha egész úton ottvolt az a napszemüveg a fejemen, akkor most miért ne legyen ott? csak azért mert tél van és este? És számít-e mindez? Valójában senkit sem érdekel.. nekem viszont adott egy pici erőt J

Az emberek jöttek, és jöttek. Az ajtók bezáródtak az előadás elkezdődött. A Sorsügynökség szolgáltató Kp bemutatkozott, majd jöttünk mi.. Feszültségoldásnak, ráhangolódásnak levetítettünk egy kis összevágott zenés képsorozatot az utam kb első feléből (Magyar, Ausztria, Svájc), majd a lovak azaz kagylók közé csaptunk.. Addigra már fogalmam sem volt izgulok-e vagy sem.. Jó érzéssel néztem vissza a képeimet a kb 50 emberrel együtt. Mintha egy filmbe csöppentem volna.. most én tényleg ennyi ember előtt fogok beszélni? A saját életem filmjében.. Láttam kik jöttek, jó részük ismerős, még nagyobb részük ismeretlen.. voltak kellemes meglepetések, nagyon jól esett mindenkitől, aki eljött, mert sok erőt adott.. kiváncsiak, eljöttek, mert érdekli őket. Az izgalmat oldotta a hála érzése. Hálát éreztem minden egyes ember iránt aki ottvolt, legyen az szervező vagy néző. Nem csak a kiváncsi embereket láttam bennük, hanem a bíztatókat, akik eljöttek, hogy erőt adjanak új életem első lépéseihez... mint június elsején az indulásomkor.

Beszélgettünk.. Laci kérdezett, én válaszoltam.. több, majd egyre kevesebb izgalommal.. megint átléptem a határaimat.. végül a második video (Francia, Spanyol szakasz képeivel, zenével).. te jó ég, még mindig az úton vagyok, nyugtáztam magamban.. 

Mikor régebben megkérdezték tőlem mit csinálnék úgy szívesen az életemben, minden anyagiasságtól függetlenül.. konkrét választ sosem tudtam rávágni, csak azt, hogy tenni valamit az emberekért.. csak nem tudtam hogyan és mit.. jó lenne valamivel példát mutatni, hitelesnek lenni.. de addig nem tudok, amíg én magam nem érzem jól magam. Épp ezért akartam megtalálni a kulcsot önmagamhoz.. hogy hitelessé váljak és segíteni tudjak.. azoknak akik fogékonyak rá. Nem mondom, hogy 100%-ig mindent megtaláltam amit akartam, és folyamatosan a tökéletes boldogság állapotában vagyok. Nem erről van szó, és nem is lenne hiteles ha ezt mondanám. De valamit megkaptam, a hitet és bizalmat a Gondviselésben, hogy egyengetve van az utam bármerre is megyek. Hogy a félelmek csak agyszülemények, alaptalanok. Hogy kell lennie célnak és ha ez szívbél cél, akkor meglesz!! Az út szimbolikus.. a fizikai síkon a cél Santiago/Óceán.. messze van.. igen… látjuk az utat végig? nem.. nehéz az út? persze.. azért akarjuk? akarjuk! akkor bele kell vágni.. elég mindig csak az az  napot látni.. (én sokszor azt sem láttam) és megérkeztem.. ennél jobb és tökéletesebb szimbólum nekem már nem kell. Megérkeztem. Akkor most is meg fogok érkezni az újabb célomhoz. És ti is.. MINDENKI. Én sem vagyok kivételezett. Ugyanazok a „törvények” vonatkoznak mindenkire.. a Gondviselés működik.. ha hiszünk, szeretünk, merünk és nyitottak vagyunk.. én már nem tudnék nem hinni benne ;-) Ebből az érzésből szerettem volna picit átadni az embereknek.. és szeretnék továbbra is.. hogy van értelme menni, lépni, csinálni.. bármit, amit szeretnénk..

Cicazarándok képeslapok.. emlékeztek mikor meghirdettem őket.. bevallom picit félve mondtam igent x darab számra a nyomdának..  oh, életem első saját képeslapjai.. vajon vesz valaki? Lehet, hogy a Cicazarándokok csak nekem tetszenek, és nem is akar majd venni senki? Mit kezdek majd ennyi lappal? na jó, így nem lehet hozzáállni.. el kellett hessegetnem a rosszakaró gondolatokat.. Aztán az összes színes magyar feliratos elfogyott, és a többiből se maradt túl sok.. ismét egy bizonyíték, hogy amit akarunk, menni fog. Kis lépésekben. Mondanom sem kell, milyen érzés volt, mikor az előadás után sorban álltak az emberek, hogy írjam alá nekik a. képeslapokat.. te jó ég.. ez komoly? Én? a kis szürke porszem, a csepp a tengerben? Az én aláírásom kell nekik? Pedig én csak sétáltam.. gyakorlatilag.. De a kis sétámmal és a tapasztalataimmal mégis csak úgy néz ki sikerült átadnom valamit.. És magam is rengeteget kaptam ezáltal! Köszönöm Nektek! mindenkinek aki eljött, vagy lélekben velünk volt. A Sorsügynökségnek a lehetőséget, a helyet, Lacinak a kérdéseket és a kis videokat.

Én jól éreztem magam..Valami elkezdődött.. talán egy új szakasz.. szinte mindennap új aspektusból látom az utamat.. hogy miért léptem és mi értelme volt.. sokmindent elmeséltem, de sokmindent még nem. Hisz mindennap egy új felfedezés. Előreláthatólag január 20-án lesz egy előadásom Kaposváron, ha már tisztázódtak a körülmények azonnal megosztom, és szeretettel várlak benneteket!