2017. január 18., szerda

El Camino összefoglaló a 2015-ös utamról

Nemrég akadtam rá arrra az újságcikkre, amit a 2015-ös Caminom után írtam a Spiritus nevű újságnak. Elég mély nyomot hagyott bennem az is, de úgy látszik nem volt elég..

„Az út vége csupán a kezdet” El Camino- lelki élményeim

2015.szeptember 11 és október 12. között megjártam az El Camino Francia útját (Camino Francais- Saint Jean Pied- de - Porttól Santiago de Composteláig), valamint a Camino de Finisterrét (Santiago de Compostelától a 2 óceánparti városig: Finisterréig, majd Muxiáig). 34 nap távollét, ebből 30 nap gyaloglás, összesen 910 km 1 pihenőnappal az út végén.
 Életemnek abba a szakaszába jutottam, amikor azt mondta a belső hang: nézz szembe önmagaddal. Tovább forogsz önmagad körül, sajnáltatod magad és nyalogatod a sebeidet vagy végre felállsz és teszel magadért valamit?
Értettem, elég volt, teszek valamit. Leszámolok régi életemmel és előre nézek. Jó és akkor merre tovább? Vártam a jelet..
Ez idő tájt történt, hogy egy barátom (Berci) kijelentette egy közös pizzázás során: megy az El Caminora. Nem hívott, csak mondta. Ő márpedig megy.  El camino.. El camino.. nem hagyott nyugodni ez a szó.. tudtam, abban a pillanatban tudtam, hogy én is menni fogok. Abban a pillanatban olyan erős hívást éreztem, amilyet még soha azelőtt. Na akkor megvan a jel? El Camino.. mikor először hallottam róla, beleszerettem, de mint egy plátói szerelem, nem hittem el, hogy egyszer az „enyém lehet”. Túl nagy árat kéne fizetnem érte, túl nagy áldozat lenne. A fizikai részétől sosem féltem, mert gyalogolni, mozogni mindig is szerettem, ami inkább aggasztott, az a kényelemről való lemondás, a sekélyes idegen nyelv tudásom és a sok emberrel való együtt alvás.. Még nem voltam elég erős, hogy kilépjek a komfortzónámból..akkor még nem..
Aztán ott a pizzériában valami hirtelen megváltozott. Belül igent mondtam a Caminora.. Hihetelen boldogságot éreztem, s onnantól kezdve fokozatosan javult a hangulatom, elkezdett rendeződni az életem.. mert lett célom, lett értelme az életemnek. Élveztem a felkészülés minden pillanatát, a vásárlást, a sportolást, a gyaloglást a Deseda körül, az El caminos könyvek és blogok olvasását.. tudtam, hogy mindez a célom felé visz. Nagyon vártam az utat, de ugyanúgy féltem is tőle. Féltem, mint az ismeretlentől.. Bercivel megegyeztünk abban, hogy az úton nem akaszkodunk egymásra, mindenki megy a saját tempójában, ki merre lát.. nem terveztünk, csak az elindulást.. Az úton nem is érdemes tervezni, csak hagyni, hogy történjenek a dolgok.. én is így tettem.. Volt, hogy együtt mentünk, volt, hogy csak a szálláson találkoztunk, volt, hogy egyáltalán nem találkoztunk. 
A célom nem Santiago volt vagy az Óceán.. hanem az, hogy ott legyek, hogy átadjam magam az útnak, hogy találkozzam azzal az emberrel, aki vagyok, és nyitott szívvel fogadjam az út ajándékait.. Hálás vagyok a 34 nap minden pillanatáért, amit ott tölthettem, hogy kiszakadhattam a mókuskerékből, és megtapasztalhattam egy teljesen másfajta életet.. a vándorlást, a szabadságot.. azt a szabadágot, amelyre hívva vagyunk mindannyian.. Ahol csak arra volt gondom, hogy mit eszem és hol alszom..  sosem aludtam kétszer ugyanott, és sosem mentem visszafelé..
Élveztem a napsütést, és kínlódtam az esőben, de volt, hogy kínlódtam a napsütéstől és nevettem az esőben.. Galíciában, amikor már mindenem elázott, és már semmi sem volt rajtam száraz, akkor nevettem igazán jót, mert tudtam, hogy ennél vizesebb már nem leszek.. sokszor akkor nevetünk a legnagyobbakat amikor már minden mindegy, mert ennél rosszabb már nem lehet! és ez a tudat felszabadít!
Élveztem az új ismeretségeket, a beszélgetéseket, vicces volt, ahogy kevertem az angolt a franciával, később a rám ragadt spanyol szavakkal.. de mindig megérttettem magam!! J A legtöbb útitársam ideig óráig tartott, mindenkitől kaptam, tanultam valamit.. csak kevesen akadtak akikkel szinte végigkísértük egymás útját. Hiszem, hogy a találkozások nem véletlenek, s mindenki addig marad az életünkben, amíg tanulni, fejlődni tudunk egymás által, amíg „jó nekünk együtt”.   
Megtanultam leadni magamból, az igényeimből, már nem számított ha elázott a hajam, ha „nem volt túl jó szagú” a ruhám (és/vagy én:)), ha lemosta a szemceruzát az eső vagy  a könnyeim.. nem érdekelt hogy nézek ki, mert tudtam, így vagyok elfogadva, ahogy vagyok. Megértettem, hogy a külsőségek, a tárgyaink, a bőséges javaink csak gátak a boldogságunkban, hogy egy hátizsáknyi holmival is el lehet éldegélni boldogan. Nem zavart, hogy 3 pólót, fehérneműt és 2 nadrágot illetve pulóvert tudtam egy hónapig váltogatni. Sőt, szerettem ezeket a ruhákat, és amikor hazajöttem furcsa volt ez a bőség, ami a szekrényemben várt.. (azóta el is adtam vagy elosztogattam ruháim jó részét, mert már nincs rájuk szükségem.) Nem zavart, hogy a hátizsákomon kell szárítanom a ruháimat, és lobogó fehérneműkkel kell végigszántanom Pamplona belvárosán.. nevettem rajta, vicces volt, nagyon szerettem ezt a szabadságot, amit az út adott!
Csodás pillanatok, csodás emberek, közvetlenség, mosolygás, üdvözlés.. Még a nagyobb városokban is ránk köszöntek az emberek: Buen Camino (jó utat) kívántak! Még az idős emberek is, előre köszöntek, szinte sosem tudtam őket megelőzni! És.. mosolyogtak! Szeretettel, elismeréssel néztek ránk, zarándokokra.. mi zarándokok is a Buen camino-val köszöntünk egymásnak, szerintem többszázszor kimondtam egy nap:)  
Érdekes tapasztalás volt, hogy az út első pár napjában alig telt az idő.. aztán kb a felétől felgyorsult minden.. mint az életünk.. gyerekkorban (az út elején)  minden olyan lassú, szinte siettetnénk az időt.. aztán mikor felnövünk, úgy telnek a hetek, hogy csak kapkodjuk a fejünket.. szeretnénk olykor megállítani.. de nem lehet.. A Mesetán (pár napig tartó hosszú egyenes szakasz) sűrűn vannak kirakva egymás után a kagylós útjelző kövek.. azon gondolkodtam, most elmegyek mellettük, megérintem őket.. és lehet, hogy soha többet.. hogy az úton előre megyek, és nem vissza.. sosem érintem már meg többet ugyanazt a kagylós követ.. az egyiknél megálltam, és sírtam.. elsirattam a pillanatot.. ami már sosem jön vissza.. nagyon mélyről jövő sírás volt.. 
Meseta 2015 október


Tudatosodott bennem, hogy nem nézhetek vissza.. azt a követ már elhagytam.. és ez így van jól.. és majd jön a következő.. és akkor is el kell hagynom, ha fáj.. mert az út visz tovább.. minden ragaszkodás megrekeszt és gátol a továbblépésben, legyenek azok tárgyak vagy személyek.. ha ragaszkodunk, nem vagyunk szabadok.. nem sírhatok egy kődarab miatt, és nem sírhatok egy ember miatt sem.. De mégis sírok, mert ember vagyok.. és ez a küzdelem örökös.. amit az eszem tud, azt a szívem nem akarja. És ez a két dolog harcol és harcol.  A caminon, az úton, itthon, az életben, bárhol.. ez a gondolatmenet kitartott bennem sokáig..  És igen, sokat sírtam.. nem bánatomban, csak úgy.. jöttek az érzések.. na szó sincs róla, hogy végigszomorkodtam az utat, épp ugyanennyit nevettem is.. útitársaimnak hála, rengetek mókában volt részünk.. de olyan is előfordult, hogy egyedül, egymagamban vigyorogtam.. mert gyönyörű volt a táj, mert érett a szőlő, mert vörös volt a bor, mert sütött a nap, mert rám mászott egy macska, mert beleálltam egy  patakba, mert érett szederbokrok kínálgatták magukat az út mentén, mert rám mosolygott egy zarándok, mert láttam egy pillangót.. vagy csak úgy hálából! Ezeket az átélt pillanatokat nem tudom szavakba önteni, csak erőlködöm.. nem tudom visszaadni az olvasóknak, mert van amit el lehet mondani és van amit nem.
A 27. napon közel 800 km gyaloglás után beértem Santiago de Compostelába, elmentem a déli szentmisére a Bazilikába. Lengették a mise végén  a hatalmas tömjénfüstölőt.. Akkor most tényleg ittvagyoK? Beértem? Itt az utam vége? megrendültem, de nem akartam maradni, volt még pár napom, hát még aznap továbbmentem. Hajtott a szívem, a lábaim, várt az óceán! Santiagótól Finisterréig, a „világvégi” óceánparti városig egyedül mentem, ekkor erősödtem meg igazán… napokig alig beszéltem valakivel.. tudtam, hogy elsősorban csak magamra számíthatok, de ha elakadtam rögtön ottvolt a segítség.. Végre életemen először igazán sikerült magam rábízni a Teremtőre.. és ottvolt velem.. végig a 910 km-en keresztül.. hatalmas élmény volt, amikor először megláttam az óceánt.. kijöttek a könnyeim is.. megint csak leírhatatlan, hogy milyen érzés, amikor több, mint 800 km után, a saját lábamon poroszkálva feltárul előttem az Ő végtelensége..
Útközben is, itthon is sokan gratuláltak az ismerősök, barátok.. de én csak sétáltam, mondtam mindenkinek.. azt csináltam amit szerettem, nincs ebben semmi rendkívüli.. kikapcsolódtam.. ez nem nagy érdem.. csak sétáltam.. Minden egészséges ember tud ennyit sétálni, ha eldönti, hogy akar.
Az Út, a Camino de Santiago eddigi életem legszebb és legmeghatározóbb élménye volt. Nem vártam tőle semmit, de mégis mindent megkaptam amire szükségem volt. és ezt már nem veszi el senki. Egyetlen áldozatos pillanatot és  egyetlen euro centet sem sajnálok, ami az útra fordítottam.

A Caminóm nem Saint Jean Pied de Portban kezdődött, hanem itt Kaposváron a pizzériában, ahol magamban igent mondtam.. és nem Santiagóban ért véget, vagy az Óceánnál.. hanem most is tart.. Azóta hogy hazajöttem, már semmi sem ugyanaz.. mert én nem vagyok ugyanaz.. megerősödtem, és tudom, hogy bármit elérhetek, amit akarok, és amire felkészülök. Ahogy elszánom magam valamire, rögtön jön a segítség.. ahogy a Caminon és az odáig vezető utamon is történt.  Tudom, hogy az életem az én kezemben van.. Isten egyengeti és megáldja, de nekem kell lépnem. Senki sem lép helyettem. Tudom, hogy egyetlen vezetőm van, és az itt van bennem, a belső hang, a Lélek.. Az emberek félre tudnak vezetni, még a legjobb szándékúak is.. De a belső hang az nem vezet félre.  Már tudom, nem számítanak a külsőségek, hogy ki mit gondol.. már nem akarok megfelelni senkinek, csak egyszerűen jól érezni magamat, azokkal akikkel jól tudom érezni magamat. Az életem arról szólt, hogy meg akartam felelni másoknak.. És ez okozta számomra azt a lelki gödröt, melyet a Camino előtt éltem meg. Köszönöm, hogy mindezt felfogtam, átéltem és tanultam belőle! Mindannyian szabadok vagyunk, éljük meg ezt a szabadságot, mert csak szabadon tudjuk szebbé tenni a minket körül vevő világot! Buen Camino mindenkinek!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése