A vonat, ami nem megy és az üstökös makákók

Mai uticélom Kapuvár volt, hogy meglátogassam Tündit a brutál hard core vándort, nagy utam egyik fontos inspirálóját, azonban a jegypénztárnál szembesültem vele, a kinézett vonat nem megy. És még az eső is esik. A következő több, mint egy óra.. Ha hazamegyek 15 perc múlva fordulhatok vissza, semmi értelme, így csak a belvárosig mentem vissza. Egy belső hang arra vezetett, menj és ülj be kedvenc Caminos kávézódba és egyél egy sajtos melegszendvicset ketchuppal és egy bodza szörppel. Kávét ma már ne igyál, hiszen most csak napi egy az engedélyezett és azt már reggel benyomtad. Már egy ideje jóban vagyunk a belső hanggal és amit mond azt többé kevésbé megteszem vagy legalábbis meghallgatom. Most mindent úgy tettem ahogy mondott, és bár nem hiszek a véletlenekben, most sem véletlenül botlott a tekintetem a mellettem levő asztalon heverő National Geographic újság „Üstökös makákók” feliratára, amíg a szendvicsemre várakoztam a bodza szörpöt szürcsögve.  Makákók iránti erős vonzalmam nem engedte, hogy az újságot érintetlenül hagyjam, felcsaptam hát és elképesztő dolgokat olvastam. Az,  hogy vannak üstökös makákók (elképzeltem, ahogy a karácsonyi csóvás csillagon ül a maki és csapódik belefé) már önmagában egy letaglózó tény, de az, hogy miként vették el egy fotós szerzői jogdíját az már tényleg durva és felkavaró.  

ilyesminek képzeltem

Egy fotós a celebeszi dzsungelben majmokat fotózott, ám egy üstökös makákó (Naruto) egy óvatlan pillanatban lecsapott a férfi gépén az önkioldóra és tökéletes szelfit készített magáról.  A fotó híres lett az interneten, ám jogi vitákat indított, mely szerint a szerzői jog nem a fotóst illeti, hiszen nem ő csinálta, hanem a majom.  „Naruto szelfije köztulajdon, mivelhogy a majom nem jogi személy, tehát szerzői jogai sem lehetnek”.  Hosszas jogi hercehurca után 2014-ben az Egyesült Államokban kimondták: „Szerzői joga csak embernek lehet, tehát bármi állat bármit is alkosson, nem lehet a mű jogtulajdonosa.” 2015-ben azonban a PETA perbe szállt Naruto jogaiért.. szerintük a makié a szerzői jogdíj! 

Ő tette

A teljes cikket lefotóztam, ám elég ramatyul sikerült, de aggodalomra semmi ok, itt is elérhető a történet:

http://media20.blog.hu/2016/01/19/hiaba_szelfizik_a_majom_nem_az_ove_a_kep

Aki csak szimplán az üstökös makákókról szeretne olvasni, ide kattintson:

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cst%C3%B6k%C3%B6s_mak%C3%A1k%C3%B3

De az is jó, ha csak beírja a google-ba, hogy ’üstökös makákó’.

Aki semmilyen érdeklődést, már-már teljes közönyt mutat az üstökös makákók iránt, az viszont miért nem hagyta abba az olvasást ott, hogy megtaláltam ezt a makákós cikket? De most komolyan, mire vár, hogy témát váltok? Várni a vonatra kell.. Az élet olyan rövid a földtörténeti órához viszonyítva, ne fárasszuk már magunkat felesleges dolgokkal! Annyi minden mást is lehet olvasni, akár szépirodalmat vagy csúnyát.  Vagy idegen nyelveket tanulni, meginni egy sört a barátokkal, sétálni, rizst enni stb. Jó, legkésőbb itt akkor köszönjünk el egymástól.

Na szóval.. többieknek mondom, az eset  számos gondolatot szült bennem, például mekkora mázlista vagyok, hogy nem ment az a vonat, hiszen így szegényebb lennék a sztorival, hát még azzal a tudattal, hogy léteznek üstökös makákók..  A másik pedig az, hogy mi van akkor, ha befestem a bársony talpacskáit egy cicának (természetesen csak cicatestbarát bio cica ehető festékkel a cica teljes beleegyezésével!!) majd keresztülszalad egy nagy fehér lapon színes cicalábnyomokat hagyva. Na az kinek a műve akkor?  Én azt mondanám, hogy az enyém, hiszen én festettem a talpacskákat, a cica meg azt, hogy az övé, hiszen ő szaladt végig a papíron. Közben a képet már meg akarnák venni  százezrekért. Én már elképzeltem hova utazok a pénzből, illetve milyen fényképezőt vásárolok, közben a cica már egy többszáz m2-es jól felszerelt többszintes, mindenféle stílusú karomkoptatókkal ellátott cicaházról és egy kifogyhatatatlan whiskas tartályról ábrándozik. Mit lehetne tenni? Egyáltalán a vásárló kinek adná a pénzt? Kinek ítélné a bíróság, ha a cica perre vinné? Ember vagy cicabíróság foglalkozna vele? Na, ezek az élet igazán fontos kérdései. Köszönöm, hogy velem tartottak, ha mégsem akkor magamat viszont kiválóan elszórakoztattam :)

Ja, ha bárkit érdekel, a sajtos melegszenya finom volt és a vonatot is elértem.. Hogy az állomásig se unatkozzak óriás nyulakat fotóztam..

oroszkék óriás nyúl

... továbbá egy apanyulat, akinek Mozart nőtt ki a vállán és a családját. Micsoda South Park figura lenne.. 

az apanyúl ritka betegségével

A vonatút nyugalmas volt, a makákós gondolatmenetemet hirtelen felváltotta Kapuvár, a hely, ahol megállt az idő, és azóta se indult el, ahol a feltöltekezés és a nyomasztás kettősségének furcsa energiái csaptak össze bennem.. Na de maradjon valami holnapra is..

3 nap 3 előadás 3 helyszín

A naagy mesebeli 3-as...
Szombaton Balatonföldváron, vasárnap Nagyrécsén, hétfőn pedig a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban tartottam élménybeszámolót a nagy útról.
Balatonföldvárra Győrből érkeztem, a sok átszállás miatt eléggé fáradtan. Teljesen komolyan mondom a gyaloglás kevésbé fárasztó, mint a buszozás.. Hogy fogok ilyen fáradtan és leverten előadást tartani, ezen gondolkodtam. A fáradtságot és minden bizonytalanságot oszlatott bennem a Balaton közelsége és a Bajor Gizi Művelődési Ház kedves vezetője. Majd egy hangulatos ebéd a Földvári Platán étteremben. Platán étterem: gyönyőrű berendezés, remek stílus, olyan, ami nekem bejön.. kedves felszolgálók, finom ételek, elfogadható árak. Még a mosdó is gyönyörű :) Megérdemel egy reklámot, aki Földváron jár, és egy jót enne egy jó helyen, akkor irány a Platán!!
Az előadáson volt szerencsém találkozni Kőröshegyi vendéglátóimmal, akiknél utam 2. napján szálltam meg. Igazi öröm volt számomra! Ismét egy jó hely, kedves emberek, jó beszélgetések, érdekes találkozások..
Balatonföldváron volt első Balatonparti előadásom, így ez különleges élmény volt.

Platán étterem női mosdó :) hát nem szép?

Másnap Nagyrécsére mentem, ahol ezelőtt még sosem jártam. Nagyrécse egy szép kis falu Nagykanizsától 7 km-re. Az élménybeszámolót a volt Inkey-kastély (ma Művelődási Ház)  nagytermében tartottam. Az első kaposvári TIT-es előadásom után kért fel a beszámolóra Saffer Júlia nagyrécsei lakos. Júliát egy lelki közösségből ismerem, remek szervező asszony, már-már természetfeletti fogadtatásban volt részem.. mindez oldotta bennem a feszültséget, hiszen ismét magas létszámú közösség elé kellett kiállnom. Persze ahogy telnek-múlnak az előadások, én is egyre jobban belejövök..Nagyon lelkes volt a közösség, a Cicazarándok képeslapok is rohamosan fogytak, még jó, hogy nyomattattam új adagot, mert az előző már nem lett volna elég. Jó érzés, hogy tetszenek az embereknek a cicáim :) De ez még semmi.. az egyik hölgy egy gyönyörű mézeskalácskosárral lepett meg, ami tele volt Caminos városok neveit tartalmazó szívecskékkel, fantasztikusan szép és igényes kivitelezésben.

A fotó sajna nem adja vissza a szépséget, élőben gyönyörűek :)

Továbbá a község polgármestere megható szavakkal és egy cicás szatyorba rejtett ajándékcsomaggal köszönte meg az előadást. Ezt nem azért írom, mert "elvárás", szó sincs róla! Csak ha már kaptam, akkor leírom, hogy hálámat kifejezzem feléjük! Ahogy írtam, Júliát egy lelki közösségből ismerem, ez egy nagy pluszt adott az egészhez. Nagyon igyekezett, hogy minden frankó legyen és úgy is lett :) Ha már lelki közösség, akkor megemlítem, hogy pár hete Kaposváron az Evangélikus Közösség is meghívott élménybeszámolóra..  hasonló érzéseket éltem meg ott is.. sütiben, finomságokban, jó beszélgetésekben és ajándékokban ott sem volt hiány :) Teljesen más élmény olyan helyen előadást tartani, ahol egy összeszokott vagy aránylag összeszokott közösség a közönség! Valahogy más az egész, mintha a felém közvetített szeretet energiájuk összeadódna.. de ezt elmondhatom akkor is, ha olyanok vannak a közönségben akiket ismerek.. akkor is sokszorozódik az energia.. egyszer tartottam Győrben úgy előadást, ahol egyetlen ismerős arc sem volt.. én sem ismertem őket, ők sem engem.. bevallom sokkal feszültebb voltam és kevésbé lelkes. Erről már elkezdtem írni egy bejegyzést, csak aztán abbahagytam. Persze a végén itt is oldottak az elismerő, kedves szavak.. hogy félre értés ne essék az ismeretleneknek is örülök, egyrészt belőlük jóval több van, és azt gondolom ha már valaki megtisztel azzal, hogy eljön meghallgatni, az már közvetít egy pozitív energiát felém.. sokszor vadidegen emberektől kapok lelkesítő és bíztató szavakat!!  Szerintem ezzel megint nem árulok el nagy titkot, hogy minden embernek fontos a bíztatás és az elismerés.. a cél persze az, hogy a lelkesedésem fennmaradjon akkor is, ha látszólag "nem vár senki"..hiszen ezekkel lépkedem át ismét a komfort zónáimat..

Hétfőn pedig volt iskolámban, a Munkácsy Mihály Gimnáziumban adtam elő egy osztálynyi érdeklődőnek. Mikor Gyallai Katalin Igazgatónő felkért, hogy menjek hozzájuk is beszámolni, kissé berezeltem, hiszen teljesen más tizenéveseknek, mint felnőtteknek beszélni.. előbbiben nincs gyakorlatom. Mondtam, hogy egy feltétellel.. ha nem teszik kötelezővé! Magamból kiindulva tizenévesen nem volt az az előadás ami lekötött volna.. szegény diákokat ne kényszerítsük már ilyenre :) persze így is szervezték, hogy fakultatív délutáni program.. érdeklődő diákok és tanárok vettek részt, lelkesek voltak, sok kérdéssel. Én pedig ismét egy különleges élménnyel gazdagodtam, jó volt látni, hogy a gimisek körében is vannak, akik érdeklődnek a zarándokút vagy a nagy változás, a kiszakadás élménye iránt. Azt gondolom minden korosztályban megvan néha az az érzés, hogy "itthagyni mindent és elmenni a világ végére".. Ők még abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy fiatalok, választhatnak bőven, hogy merre tovább. Persze nem mindenki tudja még 18 évesen, hogy merre tovább.. én sem tudtam akkor.. vagy csak könnyebb volt azt mondani, hogy nem tudom.. a belső hangot meg elhajtani.. majd lesz egy diplomám, mert jó ha van.. hát persze.. :P na de változtatni sosincs késő..
A Munkácsys diákok egy kis riportot készítettek velem az Iskolaújságba, finom csokival és teával leptek meg.  Köszönöm nekik és tanáraiknak ezt a szép délutánt, Igazgatónőnek pedig a meghívást!
És természetesen köszönöm Balatonföldvárnak és Nagyrécsének is a meghívást, és mindenkinek aki bármelyikre eljött vagy lélekben ottvolt! ;-)
Most már 9 előadáson vagyok túl, úgy néz ki az április 1-i Camino Fesztivál lesz a 10. Szuper, hogy épp ott jubilálok! jó, nekem a 10. is jubileum :)