Filozofálgatás, avagy a témák mint gyöngyszemek fűződnek fel az élet cérnaszálán

Nagyon szeretek rajzolni.. rajzaim sokszor nagyon részletesek és minden fűződik rá valamire a lapot jól kitöltve..hát ez az  írás is ilyesmi lett most.. se eleje se vége, de mégis benne van minden, ami most bennem is :) Camino, váltás, szeretet, következtetések és a szabaduló lélek.. 

Ajánlom minden szabadulni vágyónak, aki képes eligazodni  betűerdőim sűrűjében :)

Minden okkal történik .Ha valahol nem érzed jól magad, az azért van, mert nem ott van a helyed. Mert egy jobb hely vár rád. Ha valahol nem úgy bánnak veled,ha nem tudsz önmagad lenni valaki mellett, akkor nem vele és nem ott van a helyed..

 Ezek nem csak szavak, beszél a tapasztalat.. 

Hogy ki mikor jut el a lelépéshez, az irányváltáshoz, az útrakeléshez, a változáshoz, ez egyén és sokminden függvénye. Mindenkinek van egy útja, amit csak maga tud megküzdeni. Nem lehetünk okosak senki életében, mert mindenki a maga módján, a maga szemszögéből tudja alakítani a sorsát, a dolgait. 

Oly sokan mondták már nekem: "De bátor vagy, mert meglépted.. bezzeg én nem tudok kiszállni ebből, én nem tudok változtatni, mert nem vagyok ilyen bátor!" Ilyenkor mosolygok magamban.. ha tudnátok, hogy hányszor mondtam én is ezt az elmúlt években.. hogy „nem tudok kiszállni”.. és csak vergődtem tovább.. egészen addig amíg meg nem jött az utolsó löket. Épp ezért senkit nem szabad megszólni, mert épp nyűglődik és vergődik, hogy "de hülye miért nem lép már ki", mert valószínű neki még tanulnia kell valamit a vergődésből, és az ő ideje még nem most jött el. De mindenki életében van ilyen. 

Viszont ez az utolsó löket nem azonnal jön.. először kisebb löketek, kisebb fájdalmak.. majd egyre nagyobbak, majd egyre gyorsabban és egyre intenzívebben gurulunk lefelé a lejtőn.. és aztán jön egy olyan pont, amikor felfogod, hogy innen még ugyan lehet lejjebb, de már nem kéne azt megvárni.. Amikor rájössz, hogy már nem ezt érdemled, amit most épp az élet ad.. amikor eldöntöd, hogy mostantól megadod a tiszteletet magadnak, és megszereted magad mert máshogy nem megy. 

És akkor elindulsz magaddal valamerre..

Nem egy kis útra, mert tudod, hogy az már nem segít. Neked most valami nagyon nagy dologra van szükséged..

 Mert a szabad lelked, amit eddig bekötni próbált a környezeted és nekik megfelelően saját magad is, most már döngeti a rácsokat, hogy szabaduljon! Először csak kopogtatott finoman „hahó, engedj ki légyszi”, de te meg sem hallottad.. aztán elkezdte rúgdosni a falait.. de te még mindig csak visszarúgtál neki.. aztán fellázadt és erőszakos lett.. gyötört, hogy „nem éreted már, hogy KI AKAROK JUTNI?” És akkor már nincs több ellenállás, mert annyira felszívta magát, hogy áttör minden rácsot és falat és csak megy előre.. szárnyal, fut, rohan, őrült tempóban.. aztán megnyugszik.. mert látja, hogy már nem kell menekülnie. Már nem akarja senki visszatuszkolni a rácsok mögé.. már megnövekedett és megerősödött annyira, hogy ha akarnák sem tudnák többé bezárni.. 

..és ha megnyugszik ez a tomboló és bősz lélek, és lecsendesedik, akkor előbújik belőle valami csodálatos, amit úgy hívnak: szeretet.

Ez egy szép befejezés lehetne, tehetnék most pontot, de nem teszek. Olvassatok csak tovább :) 

Azt gondolom mindannyiunk célja és legfőbb vágya, hogy szeretni tudjunk és szeretve legyünk. Minden erőnket ez az alapigény mozgatja. Azért ejtek pár szót erről, mert az útrakelés, az irány változtatás, a lelépés, a munkahelyváltás, a párkapcsolati szakítás és minden más döntő lépésünk az életben azért történik, mert valahol már nem vagyunk szeretve, megbecsülve és elfogadva, és ezért keresem azt az újat, ami segít e tátongó lyukat betömni, és szeretettel feltölteni. Ezért! 

Mondhatja bárki, hogy „de én csak azért utazok mert olyan szép és érdekes, mert annyira gyönyörű a naplemente a Himalájáról” okéé, ezt elhiszem, és én is indulnék azonnal naplementét nézni a Kanári-szigetekről vagy a balatonvilágosi magaspartról de az akkor is több annál, mint egy szimpla „de szép” élmény. Ilyenkor átölel a szeretet, ami ott ragyog a lenyugvó napban. Átölel a szeretet a gyönyörű szép és tiszta természeti jelenségek láttán. Az égbe magasodó hegyek, a messze nyúló zöld mezők, a tenger morajlása, ahogy a szikláknak csapódik, vagy a fodrozódó homokos partok.. hát ki ne szeretné ezeket?  Miért volt az az úton, hogy egy gyönyörű naplemente, ami ezer színbe festette az eget, olyan erőt adott, hogy egyszerűen nem féltem attól hogyan lesz tovább? Mert azt éreztem szeretve vagyok most épp onnét fentről.. hogy valakinek gondja van rám.. 

..de hagyjuk most a gyönyörű természeti jelenségeket! Nézzük az embereket.. utazgatunk, vándorolunk egy nagy hátizsákkal, bottal (már aki) , aranyos kis vándorok, utazók vagyunk.. Kissé kiszolgáltatottak, hiszen bőven kiléptünk a komfort zónából, és elhagytuk a biztonságot.. és ezt az emberek szeretik! Szvíesen beszélgetnek velünk, érdekli őket kik vagyunk, mik vagyunk, milyen történeteket rejtünk, miért vándorlunk, utazunk, szÍvesen segítenek nekünk, támogatnak minket! Hát hogy ne lenne ez jó érzés! És ez nem csak annyi, hogy „szeretek utazni, mert jó, ahogy az emberek rám mosolyognak.. mert jó, ahogy annyi ember beszélget velem.. jó, ahogy új barátságokat kötök” Hát persze, de mi történik ezek közben? Szeretve vagyunk! Érdeklődnek irántunk! 

Hát ki az aki nem vágyik erre? Én már most érzem magamon a hátizsákot, ahogy baktatok és szívom be a friss erdei levegőt, közben odacsapódik mellém valaki egy „Hola, Buen camino” –val.. és vigyorog, majd megkérdezi „Where are you from?” Már ez önmagában egy szeretet élmény. Hát ha még egy cafe con leche-re is meghív.. :) Ne tagadjuk, mind vágyunk erre!  Ezt nem én találtam ki, és szerintem nem is mondok ezzel újat. ha mindenki magába néz és megvizsgálja cselekedeteinek indítékát,  akkor tudnia kell, hogy mi motiválta erre vagy arra.. és a végső következtetés mindig az, hogy „szeretve akarok lenni”.  Nyugi, nem valami bölcs író könyvét másolom épp, de tény, hogy ez így működik. Olvastam is róla és ezek alapján én is sokszor leástam a mélyre, hogy ezt most miért is tettem épp.  Szóval a legelemibb igényünk a „szeretve lét” ami magában foglal sokmindent, és mindenkinek mást jelent, hiszen ahány ember annyi szeretetnyelv.

Oké, hogy Gary Chapman csak 5 szeretetnyelvet említ, de szerintem ezeknek annyi árnyalata létezik, ahány ember él a Földön. És mivel mindenki nyelve más, ezért van az, hogy sokszor nem is értjük egymásét. Az egymásra hangolódás sok sok idő, ahogy a nyelvtanulás is.. hiába vannak villámtanfolyamok, az igazi elsajátítás éveket is igénybe vehet. Alap szinten persze mehet már pár hónap után is.. de az igazi megértés ennél sokkal hosszabb idő. 

Nos, ha szeretve akarunk lenni - ami teljesen jogos igény - 2 dolgot tehetünk:

 Elkezdjük megtanulni a másikat (ha még valamiért látunk benne fantáziát), vagy (ha már nem), akkor lelépünk és másikat keresünk. Ez most elég sarkos lett, ugye? De mindjárt megmagyarázom..

Ha pl van egy párod, akit szeretsz (tehát működik a vonzalom+ megvannak a közös célok) , csak kicsit elbeszéltetek egymás mellett és emiatt súrlódások vannak, akkor ez esetben semmiképp nem a lelépés a megoldás, mert miért is? Itt kommunikációval és egymás megtanulásával abszolút lehet javítani. De, ha az van, hogy a másik fél alaptalanul rosszul bánik veled, sanyargat, megaláz, és már nem egy ember, hanem egy görcs vagy mellette, a jelenlétében, (és legyen ez a párod, főnököd, munkatársad, szomszéd bácsi, néni a buszon libával a kosarában, stb) akkor egyszerűen le kell lépni, mese nincs. Az ilyen ember sosem fog megváltozni. El kell kerülni. Nagy ívben.. ha kell elköltözni, másik busszal járni  stb.. a tapasztalatok alapján az ilyen nem fog változni! És ezt most vonatkoztasd rá egy egész helyzetre, egy ismétlődő szitura, élethelyzetre, bármire, amitől úgy érzed, hogy sanyargatva vagy és nem tudsz önmagad lenni. Ahol blokkolva vagy, ott nincs helyed!! Azt gondolom, amíg rálépünk a szeretet igazi útjára, addig sok ilyen emberen és/vagy szituáción, helyzeten kell keresztülmennünk. De amikor a lélek szabaddá válik, onnantól kezdve egyre hamarabb kiszűri az ilyeneket és nem hagyja már magát annyi ideig sanyargatni, ahogy korábban, mielőtt kiszabadult volna.

A Camino nagyon sokat segít a lélek szabadulásában. Viszont nem egyértelmű következmény, hogy megvilágosult bölcs leszel. Sőt! Akkor kezded el kapni a pofonokat igazán! És tudod miért? Mert a szabaddá vált lelked egyáltalán nem tetszik mindenkinek! Sokaknak ijesztő, másokat szembesít saját magukkal, amivel ők még nem akarnak szembenézni.. és elkezdenek dobálni.. na nem tojásokkal, vagy hógolyóval, de még csak nem is fél téglákkal.. hanem aljas kis lelki bombákkal.. „hé te szárnyaló lélek, nem szeretjük a fajtádat errefelé” „húzz el innen” vagyis ne, „legyél olyan nyomorult, mint mi, maradj itt hadd gyötörjünk tovább”.. Ezek a dobálások sajnos nagyon sokszor célba is érnek.. ám egy jó hír.. hogy egy megtett nagy lépés után, ledönteni már nem tudnak.. csak átmeneti rossz érzéseket okozni.. de a tapasztalat, hogy ezek egyre rövidülnek.. mert a mérleg már kilengett a másik irányba (előtte hosszabbodtak, most épp ellenkezőleg, ez is egy törvényszerűség).

 Előbb utóbb megtanuljuk, hogy sanyargatni nem szabad magunkat. Mondhatjuk, "de nem én, hanem a Pista vagy a Mari néni sanyargat", de a valóság az, hogy ezt nem lehet sem Pistára, sem a Mari nénire fogni. Ők csak röhögnek rajtad magukban, és hülyék lennének megszüntetni a folyamatot, hiszen az nekik jó. Egyet tehetsz: te lépsz ki a folyamatból. És azt mondod kabbe gyíkok (Pista, Mari néni stb) én leléptem! Pista és Mari néni először majd kiröhögnek, hogy ugyammár hova lépsz te? Aztán te mégiscsak megteszed, hiszen világosan megmondtad: „kabbe gyíkok én leléptem”, és akkor majd az arcukra fagy a gonosz mosolyuk, és nagyon bután és bambán fognak nézni utánad.. talán még be is kancsalítanak.

Hogy miért nem érdemes gyötrő helyzetekben bentmaradni? Mert hosszú távon káros.. mert kellemetlen.. mert nem ezt érdemled! Sem én, sem te, sem senki!

A Camino nem garantál bölccsé válást, egyáltalán. Egyet igen: bátrabb leszel! És már egyre inkább meg mered lépni a dolgokat, amikor itt lesz az ideje.

Én is még bőven az utamat járom.. (és remélem még fogom is jó sokáig..) sok mindent megléptem amióta hazajöttem.. hát nem minden jól sült el! De sokminden igen.. és ha egy adott időszakot nézünk, akkor van ami épp jól sült el és ezzel párhuzamosan van, ami nem. 

De! Már egyre kevesebb időt kapnak a gyötrelmek.. és egyre bátrabban állok hozzá dolgokhoz. És tudom, hogy az emberek továbbra is próbáloznak, hogy leterítsenek, de már nem hagyok nekik sok időt. (Na, nem azért írom mert üldözési mániám lett, de tény, hogy nem szerethet mindenki, az milyen lenne már?) Az ellenszenv viszont nem rólam szól, hanem arról, az emberről, aki irántam érzi. Mint ahogy ez fordítva is igaz. Ő sem tehet róla, én sem.. mások vagyunk.. De számomra kellemetlen szitukból lelépni már nem tart olyan sokáig, mint azelőtt volt.. mert megtanultam, hogy mindig lesz valahogy, és minden helyzetből ki lehet jönni, és mindig van egy B terv , amit a kellő időben az élet „odadob”. És ez a kellő idő el fog jönni mindenkinek! Csak tartsd ki a karodat, hogy belerepüljön az élet labdája!

ui.: Bármi is van, meg bármi bárhogy alakul.. meg ha semmi nem alakul akkor főleg: hátizsák, túracipő, fogkefe és egy B terv mindig legyen nálad! :)

Most arra kéne menni, nem? ;-)