Camino, Anti, zarándokok, tollas, Dunapart, Ricsi a vándor és megint egy búcsú..

Május 2-a.. Ezt a napot nehéz lenne rövidebb címmel jellemezni..
Minden úgy kezdődött, hogy meglátogatott Anti Bécsből, egy barátom, aki BK-s (Balaton Körbetekerő mozgalmunk tagja) és egyben egyik szállásadóm a hosszú úton.. Győr elég közel van Bécshez, nagy szerencse, mert így lett látogatóm! Mindig örülök, ha kedves vendég érkezik! Anti gps alapján érkezett a címemre, le is mentem elé, ám az utca végéig szaladtam utána. - Nem láttad, hogy ez a ... házszám? -kérdeztem Antit.. - De igen, de nem gondoltam, hogy ebben laksz, így tovább kerestem.. tényleg ebben laksz? /Most az ember mit gondolhat ezek után, hogy vagy annyira lepusztult, vagy annyira nem tűnik lakóépületnek.. ez utóbbi../ valójában egy régi kolostorépület.. mindenki elcsodálkozik aki betér ide.. még én is..
A férőhelyem viszont annyira kevés..( a hatalmas épületnek csak pár m2-e az enyém, az sem saját) hogy a lakás-"tárlatvezetés" pár másodperc alatt megtörtént, így tovább is álltunk a közeli Lapos Pizzeriába bedobni egy jó pizzát. Antival laza városnézős, kávézós, tollasozós, Dunaparti kacsa nézős programot terveztünk. Mindezzel párhuzamosan futott a vándor befogadós projekt..

Antival kávézó után kutatva

Ricsit a Camino fesztiválon ismertem meg, tudtam, hogy Santiagoba indul ő is gyalog a közeljövőben. Nemrég olvastam a a posztot, hogy elindult.. írtam is neki, ha kell szállás Győrben, bátorkodjon szólni a kedves vándor. Szólt :) valahogy egyértelmű volt, hogy ha már Caminon lakom akkor begyűjtöm a vándorokat, mégha helyem oly kevés is. ..persze csak azt, aki elfogadja, erőszakkal senkit nem tuszkolok be az Alberguémbe.. nem akarok a vándorok réme lenni "az őrült Caminos nő, aki megszállottan hurcolja be a zarándokokat akaratuk ellenére otthonába és tojásrántottával meg mindenféle zöldséggel tömi őket" nem, ez nem hangzik túl jól.. A szabad akaratot azért tiszteletben tartom..

Ricsivel hívtuk egymást ki hol jár éppen, ő már korán megérkezett, s a Duna parton heverészett amíg én Antinak mutogattam a várost cukrászdás kávézót keresgélve. Kiderült Győr tele van cukrászdával, de valahogy mi nem találtunk.. lázas keresésünk váratlan fordulatott vett.. szemem már nem fürkészte a "süteményező bár" feliratokat, hanem hirtelen egyetlen pontra fókuszált: egy hátizsákon himbálódzó Szent Jakab kagylóra! -Kagylós vándorok, kiáltottam fel, azonnal le kell szólítanom őket! Nem tudom Antiban mi játszódhatott le közben, de régóta ismer, talán nem lepődik meg a fura dolgaimon... Két hölgy nézegetett valamit az utikönyvben, a Széchenyi tértől alig távolabb, messziről kiszúrtam őket.. botokkal, hátizsákkal, kagylóval.. ők bizony Caminosok, kétségtelenül.. -Elnézést, segíthetek, látom kagylóval vannak.. olyan magabiztosan ajánlottam fel a segítségemet, mintha tudnék bármit is, hogy mi hol van Győrben.. hiszen még az utcaneveket sem ismerem.. gyorsan közöltem is, hogy én sem vagyok győri, de blöfföltem, hátha olyat keresnek amit mégis tudok.. zarándokok mi mást kereshetnek, mint templomot, szállást, boltot, kávézót, éttermet... talált, süllyedt, Szent László Bazilikát keresték.. Ah, de menő vagyok, azt épp tudom hol van.. hogy ne nézzenek nagyon furán, mondtam, hogy magam is Caminot járt vagyok, ezért ez a nagy lelkesedésem. Ők is megörültek nekünk, váltottunk pár szót, majd említettem, épp egy Santiagoba tartó fiatalember vándor fog ma megszállni nálam.. csak nem Ricsi? de igen.. kiderült együtt zarándokoltak Pannonhalmától! "Kicsi a világ" nyugtáztuk..

akkor már egy közös fotót is..

Váltottunk még pár mondatot, de úgy voltam vele, üres kézzel nem távozhatnak.. mázli, hogy épp volt a táskámban 300 db Cicazarándok képeslap.. ez sem véletlen.. na nem vagyok bolond, hogy folyton sétáltatom őket (bár jó súlyuk van, hátedzésnek tökéletes), de épp útbaejtettük a nyomdát is Antival.. az megint megérne egy történetet (pozitív értelemben) de nem terelem a szót a lényegről..
Szóval a 2 hölgy, Tündi és Emese 1-1 Cz.lap boldog tulajdonosai lettek így a magyar Caminojuk utolsó előtti napján. Ők Budapestről sétáltak Lébénybe, végig a magyarországi Szent Jakab-úton. Gyors, ám annál tartalmasabb találkozásunk után szétváltak útjaink, ők a bazilikába, mi pedig egy kávézó felé tartottunk.

Most már kell, hogy találjunk egyet. Így lett. Hatalmas mézes melange és egy szelet sütemény..hmm.. adtunk a vércukorszintnek, ha már ilyen szépen alakul ez a mai nap.. és ez még csak a kora délután..
A 2 zarándok hölggyel még kétszer összefutottunk, kiderült reggel együtt indulnak Ricsivel.. tudtam, tudtam legbelül, hogy őket is el fogom kísérni egy darabon akárcsak Zsófit az előző héten.. "Akkor reggel találkozunk" így váltunk el legvégül.
Vándorok, kagylók, de jó is ez a város, hogy magába fogadta a Caminot! Szívemet melengette a gondolat.. ki tudja még hány vándort fogok "zaklatni" ittlétem alatt..
Az idő repült, akárcsak a tollaslabda a Duna parton.. Antit rászedtem egy tollaspartira, mondjuk nagyon nem kellett győzködni.. imádok tollasozni, és évek óta nem műveltem e remek tevékenységet! Kezdeti bénázás után 162-ig eljutottunk ütésszámban, ez jónak mondható lévén hogy amatőrök vagyunk!

mindeközben Ricsi hívott..

Épp e fergeteges rekordunkat döntögettük, amikor csörgött a telefonom.. hát mit csináljak, nem tehetem le az ütőt, már elhagytuk a 100-at.. ki tudja mi lesz ebből.. szegény vándor, kérlek ne haragudj, azonnal visszahívlak.. mihelyt leesett a labda.. a mondás szerint még egyetlen tollaslabda sem maradt fenn az égben.. vagy az a repülő? Mindegy, tényleg leesett.. Ricsit valahogy idenavigáltam, kiderült hogy már amúgy is közel járt.. mi ütöttünk tovább a kacsahápogós tavaszi napsütésben, amíg az óriási hátizsák meg nem érkezett.. mert bizony jókora batyut cipel magán a vándor, kemény 25 kg-ot.. már ránézésre összecsuklottak a lábaim.. az övé is kezdett..

érkezik

De a vándor annyira kemény, igazi vérbeli zarándok, egy percre sem vált meg a táskájától, vérszemet kapott a tollasütőtől, megragadta, majd ütötte a labdát egy meccs erejéig.. eszembe jutott, hogy a "Mit vigyünk az útra" c.fejezethez be fogom rakni a tollasütőket is.. ezentúl "kötelező" Caminos útikellék lesz..

szigorúan hátizsákkal

Ütők és labdák, hátizsákok, jó érzés volt egy olyan vándorral találkozni aki épp Santiagoba tart.. akár csak én közel egy éve.. visszagondoltam én hogy érkeztem anno Győrbe.. és hogy mentem tovább azzal a tudattal, hogy már csak pár nap és jön az első országhatár.. és mostantól egyedül vagyok.. utitárs már kilátásban sincs.. mi lesz, hogy lesz, hogy fogok boldogulni.. és Ricsi hogy boldogul?
Ő más batyut cipel, mint én tavaly.. és most nem arra gondolok, hogy hány kilóval nehezebb a táskája.. hanem a láthatatlan batyura, ami jobban nyomja az ember vállát mint akárhány kilogramm.. ami mindannyiunknak ottvan a hátán, amit olykor sikerül letennünk, aztán visszavesszük mert ragaszkodunk hozzá.. hányszor tettem le én is, és hányszor vettem is vissza szinte azonnal.. és veszem vissza a mai napig.. de talán egyre kisebb.. és egyre könnyebb.. van, hogy csak más az alakja, a tartalma.. a batyu változik .. a batyu, ami az utolsó napunkig elkísér..

A vándor érkezése magával von némi filozofálgatást is, ő nem egy hétköznapi vendég! Ő a vándor. Úton van és nem csak a lelkében, hanem minden lépésével, botjainak minden koppanásával testesíti meg és váltja valóra a lélek véget nem érő útjának egy rövidke szakaszát.. 3500 km.. hm.. annyira nem rövidke.. de egész életünket tekintve bizony az.. egy kis szelet.. ám annál meghatározóbb szelet.. Ricsinek sem lesz már semmi ugyanaz.. ha most azt mondta volna Győrben, kész vége, "feladom", már akkor sem lenne ugyanaz.. mert már megtette a változás első és legkeményebb lépését: elindult.. ..és amilyen elszántnak tűnik ő sem fog egyhamar megállni.. de ha meg is áll, annak oka lesz.. és az úgy lesz jól..

Némi tollasozás, majomkodás, öncélú és dokumentatív célú fotózás után felkerekedtünk és elsétáltunk kis Alberguém felé át a Jedlik Ányos hídon.. a híd, amin szinte nap mint nap járkálok kedvenc helyeim felé, most mennyire más érzés volt Santiagoba tartó vándorral átkelni rajta.. a nap épp nyugodni készült, gyönyörű fénygömböt formált az égen, be is állítottam a fiúkat 1-1 "romantikus" fotó erejéig.. igazi hős fotómodellként tűrték fotózós hóbortjaimat.. de most őszintén, megérte, nem? :D

izzó tűzgolyó

Ricsi meglepődött mekkora házban lakom, rögtön le is videózta.. a csodálkozás csak apró lakásom megtekintése után érte el a tetőpontot.. tényleg nem valami nagy.. de valójában bőven elfért.. sőt, még Antit is marasztaltuk, de ő ragaszkodott bécsi visszatéréséhez, már nagyon hiányzott neki Ausztria egy ilyen élménydús nap után! :) a vándor vacsora tojásrántotta volt jó sok hagymával, zöldséggel, füstölt sajttal.. kiderült Ricsi is vega, így nem vesztünk össze az ételen.. de lehet hogy csak aznap volt az, erre nem esküdék meg.. éjszakába nyúlóan beszélgettünk az élet nagy dolgairól, térről és időről, jelenről és egyéb idősíkokról.. valamelyik idősíkban szemeim leragadtak és átváltottam hallgatóságba.. majd nyugovóra tértünk. Nemrég még Zsófi aludt itt, most Ricsi..s ki tudja kit hoz a holnap.. a jövő.. amiről beszélni is felesleges, hiszen nincsen.. akárcsak a múlt.. "becsüld a jelent, mert jót jelent" jut eszembe az idézet..

Érkezés az Alberguébe

Másnap reggel egy gyors ébredés és némi kávé/tea után fel9-kor indultunk neki a Pinnyédi hídnak, ugyanis ott találkoztunk Emesével és Tündivel, a tegnapi 2 zarándok hölggyel.. már vártak bennünket..
Oh, Pinnyédi híd, kiáltottam magamban, mondd, hány vándort fogok még átkísérni rajtad.. nemrég Zsófi, aztán a Petivel közös zarándokcsapatunk, most Ricsi és a 2 hölgy.. felcsapok hídi zarándokterelőnek, zarándokkísérőnek, vándornavigátornak.. de szép szakma is! Főállású zarándokterelő :D

át..

Valójában meghatározó élmény számomra, hogy ott lehetek a vándorok reggeli első lépéseinél, a város és "vidék" között, a civilizációból át a "vadonba".. ismét együtt lépünk a töltésre, együtt hagyjuk el az utolsó házakat és haladunk az oszlop felé, ahol Zsófival is elváltunk.. gondoltam most is addig megyek.. a fű harmatos, a futócipőm beázik teljesen, akárcsak a gatya száram.. most nem érdekel.. beszélgetünk, húzom az időt, eljön az oszlop, de nem akarok még elköszönni.. végülis hova sietek.. csak 1 fél l vizet hoztam magammal és nem reggeliztem, kezdek éhes lenni.. most mi a fontosabb, hogy a gyomrom tele legyen, vagy hogy tovább lehessek együtt a vándorokkal.. már megint a földhözragadt gondolatok.. éhség.. de hát nem halok éhen.. most mit aggódok.. akkor már a Radnóti emlékhelyet jelző rózsaszín ház tűnt fel a kanyar után.. az emlékhely 5,7 km a várostól.. ha odáig elmegyek kb 11 km-t sétálok.. na és, ráérek.. a világ minden ideje az enyém.. persze úgy használom fel ahogy akarom.. jól van, elmegyek velük a Radnóti szoborig..
az egy jó hely.. nyugalmas, pados, orgonabokros..csendes.. ám szomorú is egyben..nagy költőnk tragikus sorsára emlékeztet.. a hely, ahol ő is menetelt.. és nem ilyen vidáman, mint mi vándorok, akik akár Lébénybe tartunk, akár Santiagoba, akár csak sétálgatunk egyet a töltésen.. mi nem vagyunk üldözöttek.. mi csak saját magunkat hajszoljuk.. de Ő.. neki nem volt választása.. és tudta miért megy.. hogy mi lesz vele.. hogy nem ússza meg.. talán reménykedett, hogy mégis? Mit érezhetett?
Kívánom, hogy sose tudjuk meg mit érezhetett.. ne kelljen átélnünk még hasonlót sem.. adjunk hálát, hogy mi szabadon vándorolhatunk.. merre csak visz a szívünk a lábunk! Mi dönthetünk és választhatunk. A szabadság drága kincs. Ez a hely hálára késztet.. hálás vagyok a szabadságomért..   méltó hely, hogy ott köszönjük el egymástól.. szabadon..

A vándor lányok és Ricsi Radnótival

Emese megajándékozott egy műzli szelettel, alig merem elfogadni.. milyen szánalmas már, hogy a kísérő kapja a vándortól az élelmet és nem fordítva! :) szép kis vándorterelő vagyok! eleszem szegény zarándokok utolsó morzsáit.. van még bőven, nyugtattak meg, elfogadtam.. elidőztünk kicsit a szoborparkban, majd eljött az indulás pillanata.. bíztattak menjek velük Lébényig.. majd hazajövök busszal.. meg is tehetném.. nem mentem.. éreztem, hogy nekem idáig volt szerepem az ő történetükben. Ez az ő útjuk..  megint csak ragaszkodnék.. húznám az időt.. elbúcsúzunk.. ők előre, én visszafelé..
Az emlékhely után az út balra fordul.. néztem, ahogy eltűnnek a távolodó pontok a szemem elől.. és még utána is néztem.. a múló pillanatot..az élet folytonosságát.. most még itt járnak, aztán már távolabb.. és egyre távolabb.. tőlem távolabb és céljukhoz közelebb..

már csak kicsi pontok

Elindulok én is.. vissza a már jól bejárt úton.. a sírás most sem kerül el.. úgy látszik ez már törvényszerű.. a rózsaszín háznál idős bácsi terelget libákat befelé a kiskapun.. rámosolygok, köszönünk egymásnak.. idáig még tartom magam, aztán eleresztem a könnyeimet.. végtelen nyugalom és tisztaság érzés kísér.. nagyon szeretem ezt az utat.. muszáj, hogy kisírjam magam.. ezekben a könnyekben ilyenkor nem csak az aktuális vándorok elengedése van.. hanem minden.. minden más elengedése is.. a könnyek tisztítanak.. kár őket szégyellni, értünk vannak.. felszabadítanak.. így tértem haza végül dalolva, zengett a töltésen az "Imádok élni, imádok élni, imádok bátor szívvel semmitől se félni".. hadd szóljon!

visszafelé

Emese és Tündi azóta már hazaértek, Ricsi pedig Rajka után járhat..Ricsi útját Itt és most facebook oldalán keresztül kísérhetitek!
https://www.facebook.com/Itt-%C3%A9s-Most-1445027218876007/?fref=ts

Buen Camino Vándorok, bárki bármerre is jár!
Úton lenni élmény, a megérkezés pedig egy újabb útrakelés kezdete ;-)

Közösségi zarándoklatunk Győr-Lébény 2017.04.29.

Ha kinyújtod a kezed, kapsz valamit.. ha nyitott a szíved kapuja, valaki besétál rajta.  Egy kínai közmondás szerint „Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb utóbb rászáll egy énekesmadár”

Egy erdőben ülök a laptopommal, fölöttem zöld ágak és madarak dalolnak. Csodás ez a mai nap.

Ami miatt a leginkább csodás, mert megalapozta a tegnapi nap.. minden összejött, úgy ahogy „kellett”..  Pár hete kitaláltuk Vizy Petivel, hogy szervezünk egy közös kis 1 napos zarándoklatot Győrből Lébénybe, a magyarországi Szent Jakab-út (hivatalosan 8.napi) szakaszán. Az egész úgy jött, hogy amióta Győrben élek, tervezem, hogy elmegyek Lébénybe.. hiszen oly kedves emlékek fűznek oda a nagy utammal kapcsolatban. Közben azon is gondolkodtam hogyan tudnék új embereket megismerni, hiszen Győrben igazán nem sok embert ismerek, és néha bizony nagyon hiányzik 1-1 jó beszélgetés.. vagy csak úgy lenni valakivel.. 

Tudtam, hogy Peti már régóta szervez 1 napos túrákat a Petycamino oldalán keresztül. Milyen jó ötlet, gondoltam. Aztán eszembejutott, mi lenne ha én is „kipróbálnám” ezt a közös túra/zarándoklat szervezést.. mi lenne ha meghirdetném a Vándorina oldalon.. nagyon lelkes lettem, aztán jött a „kisördög”„Ugyan,de ki jönne el..”  Hát ja, ki jönne el.. miért akarna velem bárki is Lébénybe zarándokolni.. a nagy úton is 90%-ban egyedül voltam, én már csak ilyen magányos zarándok vagyok.. ezt el kell fogadnom.. nyugtáztam magamban többször is.. aztán arra jutottam, jól van, meghirdetem azért, max megyek egyedül.. mi van akkor? Hát mennyit mentünk együtt, én+én, csak nem ijedek meg legjobb és leghűségesebb utitársamtól? J Aztán megosztottam tervemet Petivel, aki egyből rákapott az ötletre.. hát akkor még lelkesebb lettem! Ez az, legyen közös szervezés! Ha más nem, Peti miatt biztos eljönnek páran! Lázasan terveztem a közös eseményünk hátterét.. majd Peti jóváhagyta és megosztotta.. 

Szépen nőtt a résztvevők és érdeklődők száma, mi pedig örültünk. Peti Pestről én pedig Kaposvárról és Győrből :) Közben elromlott az idő, Európa több pontján havazott, nálunk szakadt az eső, rendkívül hidegre fordult.. nem sok reményt fűztem a zarándoklathoz.. persze lefújni semmiképp nem akartuk.. hát valami lesz, max megyünk ketten.. még előző nap is esett és nagyon hideg volt.. 

Reményem azért nem hagyott el teljesen.. beszéltünk róla, hogy kéne csinálni okleveleket.. az ember mindig örül az elismerésnek! És 26 km séta már megér egy elismerést! Sőt már az, hogy eljönnek az emberek, hogy tesznek magukért valamit! Megterveztem gyorsan, majd szaladtam vele a nyomdába.. boldogan nézegettem őket, oh, remélem örülni fognak neki! És oh, remélem lesz azért, akiknek tudunk ilyet adni és nem ketten osztozunk az díszes papírokon :)

Bekészítettem a táskába az okleveleket, az esőkabátot és az esernyőt.. ahogy néztem az eseményt a facebookon, a résztvevők száma még mindig nem ment 20 alá.. már este késő volt, elkezdtem komolyan izgulni.. az ismeretelen emberek mindig komoly kihívást jelentenek számomra.. na de „ezt akarod, nem?” nyugtattam magam.. ja igen, jó lesz!!

Izgatottan ébredtem, sokat nem aludtam.. a Nap besütött az ablakon.. hallelujah, szép időnk lesz!

A gyülekező 9.45-10.00 között volt a Széchenyi téren.. önmagamat nem meghazudtolva 9.59-ra megérkeztem! Peti már hívott, hogy megérkeztek Pestről.. A szívem egyre gyorsabban vert, ahogy közeledtem.. hirtelen megláttam a sok hátizsákos botos embert egy kupacban.. messziről integettek.. hu, de jó, várnak :) közben hívott Gábor, hogy nem kapott jegyet a reggeli vonatra, 10.16-ra ér be.. rövid kis bemutatkozásom után közöltem a várakozó vándorokkal, hogy háát.. zarándoklatunkat várakozással indítjuk, egy fiatalembert várunk. Persze izgultam, mit gondolhatnak, hogy itt várakoztatom őket?? Hiszen a vándorcsapat indulásra készen áll! A lehető legtoleránsabban fogadta mindenki, ez jó érzéssel töltött el..  milyen jófejek, gondoltam! 

gyülekező zarándokok a Széchenyi téren

Közben „feltűnés nélkül” futottam egy kört, hogy minden csapattag nevét felírjam füzetembe.. „Ez csak úgy kell”.. Akkor még nem sejtették miért.. Fél 11 körül elindultunk, Gábor is utolért bennünket a Rába kettős hídnál.. teljes volt a létszám..  Istenem, sosem mentem át együtt ennyi emberrel a Rába kettős hídon! 

Vigyorogtam magamban! De jó, itt vagyunk, összejött az „esemény”, együtt vagyunk, eljöttek, 22-en vagyunk, megyünk, a botok kopognak, a kagylók lobognak, a szél fújja hajunkat, a nap pedig mosolyog ránk fentről.. mintha azt suttogná, mit gondoltatok, majd cserben hagylak titeket? Kiértünk a városból, az útról elég friss élményeim vannak, hiszen kedden végigjártam egyedül, amolyan „terepszemlével egybekötött feltöltődés” gyanánt, s útközben jeleket hagytam itt-ott.. Nagy élmény volt, mikor 1-1 zarándok megtalálta kis jeleimet, üzeneteimet a köveken, hidakon..

:)

Első megállónk a Radnóti Miklós emlékmű volt 5,7 km-re a várostól.. Felkértem Petit, ismertesse Radnóti munkásságát 1 röpke órában és szavalja el a Nem tudhatom c. versét.  A többieknek szintén szavalni kellett.. aki nem tudott verset, őt kiszavaztuk.. ugye utóbbi 2 mondatot nem hitte el senki? Csak mert nem tudhatom.. 

Komolyra fordítva a szót, kitaláltuk, hogy tartsunk egy kis bemutatkozást, azért mégiscsak nem ismerjük egymást, megalapozná az utat, hogy mindenki hall a másikról/másiktól pár mondatot.. csak azt, amit fontosnak tart elmondani magáról, Caminohoz fűződő viszonyáról.. 

bemutatkozunk (fotó Szántai Gábor)

Kiderült, hogy többen is voltak már valamelyik Caminon, volt aki többen is, illetve van aki most készül.. az egyik fiatalember eleve úgy készült, hogy most nem is áll meg Lébényben, hanem tovább megy Rajkáig! Hú, mekkora ötlet, „irigyeltem”.. persze én is megtehetném, csak most nem így készültem.. de ne aggódj, csinálok még ilyet, nyugtatom magam..

Élmény volt ez a bemutatkozós kör, meghitté tette az egészet, közben ropogtak a szendvicsek és a sárgarépák, bontódtak a banánok (már akinek volt..vegetáriánus majmok előnyben :D  ezt még eddig nem fejtettem ki, de majomnak lenni érdem, szóval bárki azt mondja rám, te majom, én boldog leszek tőle J ez régi történet.. ) Majmok, banánok, vissza a zarándoklathoz..

Következő állomásunk az autopálya alatti átjáró volt, ahol megtekintettük a falra rajzolt Cicazarándokot, közben ismeretettem a történetét. Szívemet melengette, hogy a többi zarándok is kedvet kapott az építő jellegű „rongáláshoz” , nyomot hagyva bátran az utókornak.. szerintem jópofa dolog egy elhagyatott betonoszlopon kedves rajzokat/üzeneteket hagyni..

A csapat egészen jól összerázódott, a későbbi pihenők adták magukat, a Rábca folyó partján illetve valahol a töltésen..  jó darabig egy bolyban mentünk, de egy idő után azért szétszakadtunk az eltérő tempó miatt.. bizonyos időnként mindig bevártuk egymást. Jó volt együtt menni! 

És ez nagy dolog nekem, „magányosfarkas típusú zarándoknak”.. korábban elképzelni sem tudtam, hogy ennyi emberrel együtt zarándokoljak.. de meg akartam próbálni.. kicsit nyitottam a szívemen.. kicsit odatettem azt a „zöld ágat”.. és rászálltak a madarak.. :)

zarándokok a horizonton

Szavakkal nem tudom kifejezni mekkora élmény volt számomra, hogy megismerhettelek benneteket, hogy beszélgettünk, hogy mesélhettem kicsit az utamról, hogy mondtatok olyan dolgokat, amik „betaláltak”, amiktől úgy érzem több lettem megint.. szépen építgettük egymást, jó volt látni a mosolygós arcokat, hogy aki lábfájdalmakkal küzdőtt, ő is igazi hősként végigcsinálta! Jó volt egymást bíztatni, mert az utolsó kilométerek bizony kritikus szakaszt tárítottak elénk (a tárul szenvedő szerkezete milyen fura :D )

És nem csak az időjárás volt kegyes hozzánk.. 18 óra után kicsivel érkeztünk a gyönyörű román stílusú Szent Jakab templomhoz, mely országos nevezetességű, hazánk egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma.

/Aki többet szeretne tudni róla, itt olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9b%C3%A9nyi_templom /

Vele szemben pedig a Szent Jakab Látogatóközpont. Eredetileg csak 17:00-ig van nyitva, így egyáltalán nem reméltük be tudunk menni. Nézegettük kívülről a templomot, én feltűnés nélkül félrevonultam az épület mögé megírni az okleveleket. Hát ezért kellett a reggeli névsor..

Közben Peti felderítette, a Látogatóközpont nyitva!! Ekkora mázlink hogy lehet? Kiosztottuk az okleveleket és mindneki kapott 1-1 Cz. képeslapot is J Olyan jó volt látni, hogy örülnek!! Azt gondolom senki nem várta, de mégis milyen jó volt egy kis örömet szerezni! Még én is kaptam :D

oklevél átadás (fotó Matusichné Andi)

Örömittasan álldogáltunk a templom előtt, majd kijött Feri a látogatóközpontból, és nagyon megörült, hogy a mi kis csapatunk az.. (Feriről és Giziről már írtam előző bejegyzésemben, ők fogadtak tavaly a nagy utamon itt a Látogattókp-ban).. tudtak róla, hogy ma jövünk, csak azt nem, hogy pontosan mikor. Hát igen, mi voltunk.. nagy meglepetésünkre pecsétet is kaptunk az okleveleinkre, ez már tényleg hab volt a tortán..Még a templomot is megtekinthettük belülről, sőt az a megtiszteltetés ért, hogy én zárhattam be az ajataját a majdnem nálam is nagyobb kulccsal :)

 igen, minden összejött még az is, amit nem is reméltünk..

Kis csapatunk megérkezett (fotó Matusichné Andi)

A végére 4en maradtunk, a 8 órás vonattal tértünk vissza Győrbe, ahol a napot méltóképp megünnepeltük a Lapos pizzériában J

Párizs fényei, avagy a Kossuth híd Győrben :) (fotó Valenti Dani szelfi üzemmódban :D)

Hálás vagyok az új ismeretségekért, mintha már nem érezném magam olyan egyedül Győrben.. Köszönöm Nektek kedves zarándoktársak, hogy eljöttetek, megmutattátok, hogy lehet a közös zarándoklat is jó, nem csak a magányos.. én sokat tanultam és sokat kaptam.. érdemes volt a kezemben tartani azt a „zöld ágat”.. ha konkrétan kismadár nem is szállt rá, de egy kisegeret sikerült útközben megsimogatnom.. épp meditált.. Persze mindez szimbolikus.. a madarak Ti voltatok.. Buen Camino mindnekinek és remélem még találkozunk! Peti, te meg zarándokolj Peruba, aztán visszavárlak társszervezőnek valami jó kis Caminohoz :)

1 nap az úton, Győr-Lébény 2017.04.25

Tegnapelőtt végigjártam a Magyar Camino Győr-Lébény szakaszát. Ahogy írtam is, Zsófi zarándoklata nagyon megihletett, éreztem, hogy mennem kell nekem is, mégpedig „azonnal”.. Olyan izgatottan készülődtem, mintha valami hatalmas utazásra indulnék.. pedig csak egy nap 26 km, és aznap már jövök is vissza (busszal..) Lázasan csomagoltam a másnapi élelmemet, hiszen azon a szakaszon semmilyen lehetőség nincs, nem érint az út lakott területeket. Igyekszem mostanában odafigyelni a táplálkozásomra (hétfő óta :D) így elhatároztam, hogy a túlzott fehérliszt fogyasztást és az édességeket kerülni fogom. Zabkását tettem reggelire, ebédre pedig halat zöldségekkel, abonettel. Desszertnek az elmaradhatatlan banán.. J

Úgy terveztem 7-kor indulok, így sikerül 8.15-kor.. de nem voltam elkésve, annyira nem zavart. A caminon sem indultam ennél korábban, most sem hazudtoltam meg önmagam. Persze a nagyon korai indulásnak is van egy varázsa, biztosan azt is ki fogom próbálni ;-)

Nagyjából emlékeztem az útra a tavaly évről, de most is meglepett mennyire hosszú és mennyire egyenes.. persze itt-ott át kell menni úton, vasút és autópálya alatt, de ez mindössze 3-szor fordul elő onnét számítva, hogy rácsatlakozunk az első töltésre.. igen, az út szinte végig töltéseken visz.. nagyon igyekszik, hogy feltöltse a zarándokot J Engem sikerült! Olyan gyönyörű idő volt, hogy már 9.22-kor megszabadultam a hosszúnadrágomtól és rövidre váltottam..  az első rövidnadrágos gyaloglás.. a gyermeki öröm érzései.. süt a nap, néha virág vagy fűillat csapja meg az orrom, minden gyönyörű zöld.. csak én és az út.. hihetetlen felszabadító érzés! Ha tele van a …-k mindennel sétáljatok egy nagyot! Szánjatok egy napot egy egyedüli sétára valami kedves szakaszon. Nagyon jó hatással bír! Első pihenőmet a Radnóti emlékműnél tartottam, ez 5,7 km a Rába kettős hídtól. Gyönyörű orgonabokrok szegélyezik a kis parkot, pár kőpadon megpihenhetnek a zarándokok. Itt fogyasztottam el almás-zabkásás reggelimet. Számomra olyan meghitt ez a hely. Jó itt egyedül lenni.

Rengeteg erőt éreztem magamban a gyalogláshoz, pedig bevallom most az utóbbi időben nem nagyon mozogtam.. és eléggé hiányzott.. szokásomhoz híven rengeteget fotóztam útközben, most csak telefonnal. Készítettem egy kis útleírást a szombati közös zarándoklatunkhoz, ezért igyekeztem minden fűszálat megörökíteni, nehogy bárki is eltévedjen a szinte nyíl egyenes és amúgy is jól kijelölt úton :D rájöttem, hogy tök jó dolog útleírást készíteni.. valamiért mindig is szerettem dokumentálni.. régebben is sokszor írtam útinaplót a különböző utazásaimról egész apró jelentéktelen kis részletekig.. lehet hogy senkit nem érdekelt, de én mindig jókat nevettem rajta, hogy mennyi baromságot le tudok írni.. J

A Radnóti emlékpark után nincs több kimondott pihenő hely, viszont a töltés mentén a fűben bármikor ledobhatjuk magunkat. Sajnos kissé félre képzeltem az időjárást, és esőkabáttal, meleg kabáttal készültem, túrakalap nélkül.. :P ezt már említettem valahol, hogy pakolásban sose hallgassatok rám.. :D A nap melegen tűzött, jól fejbe is vágott bal oldalon, picit leégtem, és napszúrást kaptam.. annyira nem volt izzasztó meleg, de a nyílt terepen a nap eléggé oda tud kapni..

Az út egy autopálya alatt vitt át, nagyon vártam ezt a helyet, ugyanis tavalyi utamon ide rajzoltam fel az első cicazarándokomat.. Zsófit, aki előttem egy nappal járt, kértem is, nézze meg ott van-e még.. sajnos nyoma veszett, valaki letörölte mosogatószivaccsal, csak pár zöld nyom maradt belőle.. L Filc volt nálam, készültem az újabbra J Bekanyarodok az autópálya alá, meglátom a nagy oszlopot a sárga nyíllal, megdobbant a szívem.. majd szomorúan nyugtáztam, itt állnak a közútkarbantartók közvetlenül az oszlop mellett, hát a szemük láttára biztosan nem fogok rajzolni.. közelebb mentem, majd megpillantottam Zsófi üzenetét a falon..

annyira megörültem, hogy közútkarbantartók ide vagy oda, már nem érdekelt, vettem elő a filcet és ismét nyomot hagytam az utókornak.. Amit letörölnek, azt pótolni kell J

A karbantartók persze ügyet sem vetettek rám, pedig elképzeltem, ahogy kihívják a rendőröket, majd elvisznek bilincsbe verve közterület rongálás miatt.. a jegyzőkönyve bekerül majd: „Alkoholos filccel Cicazarándokot rajzolt autópálya tartópillérre nyilvános helyen” Mekkora abszurd hülyeség lett volna :D

Szóval összesen ennyi kalandom volt az úton, itt-ott hagytam még nyomokat, majd kb félúton elvesztettem a filctollamat fűben heverészés közben.. gondoltam ez egy jel, hogy hagyjam abba a rajzolást ezen a szakaszon.. Lehet később leleplezték volna a filces zarándokot..

Később egy gyanús autó meg is állt mellettem Börcs település közelében, érdeklődtek Börcsről jövök-e.. mondtam győrből.. „Ja, akkor csak kirándul?” –Igen. Ez volt az egyetlen beszélgetésem útközben.

Már nagyon lógott a nyelvem amikor megpillantottam a „Lébény 4,7 km” feliratú táblát.. végre árnyasabb útra kanyarodtam, és hamarosan feltűnt a város a távolban a kéttornyú Szent Jakab templommal. Szaporáztam a lépteimet, nagyon küzdöttem a fejfájással és a 1,5 l vizem is elfogyott.. alig vártam, hogy a „Zarándokok kútjához” érkezzek és megtöltsem az üvegem akárcsak a hosszú úton..  A városka nagyon barátságos, vidám feliratok díszítik az épületeket, tetszik, hogy a LéBény-ben a B betű egy szivecskét formáz.. sajnos ezt épp nem fotóztam le.. a tarka tulipánokat annál inkább.. Ismerősek voltak az utcák, a házak, megint ugyanazokat fotóztam mint tavaly.. van, ami nem változik.. J

Megérkeztem.. vissza kellett nyelnem pár könnycseppet ahogy megláttam a templomot és a Szent Jakab Látogatóközpontot.. a zarándokok padját.. itt ültem le tavaly.. itt pihentem meg az árnyas fa alatt a nagy kőtemplom falai mellett, az oldalsó bejárattal szemben.. és akkor jött az a német kedves bácsika, aki megajándékozott 20 euroval.. milyen szívet melengető érzések voltak ezek! Megérkeztem, túl voltam egy napon, de mennyi és mennyi várt rám még, te jó ég.. Most is megérkeztem, túl voltam a mai napon.. de tudtam aznap ismét visszatérek az ismertbe, buszra szállok majd és hazamegyek.. ez nem ugyanaz.. hogy mikor éreztem jobban magam? hmmm… 

szerintetek?

A „Zarándokok kútja” nem működött, sajnos még nem engedték rá a vizet.. picit elszomorodtam, ahogy tekergettem, de hiába.. bementem a látogatóközpontba, Gizi fogadott.. épp úgy, ahogy a nagy úton.. nagyon megörültünk egymásnak.. már előző nap írtam neki, hogy jövök.. várt.. a fejfájásom tetőzött, éreztem hogy ez komolyabb napszúrás lett.. leültem a kanapéra, pihentem egyet, Gizinek meséltem az élményekről, sokáig beszélgettünk.. később megjelent Feri is, Gizi férje.. emlékszem, mikor tavaly a vacsorámat készítgettem a kinti padon a szállásom előtt, akkor megjelent egy pohár vörös borral.. hmm de jól esett.. J de jó volt őket ismét látni.. Nekem ők is az utam része…  Képeslapokat cseréltünk.. Cicazarándokost Lébényesre.. közben megtekintettem az El Caminos fotókiállítást.. ennyi Caminos élményt egy napra.. és de jól esett.. a fejfájásom is elmúlott.. 

Gizi nézett nekem buszt, az elsőt lekéstem, annyira elbeszélgettük az időt..nem bántam.. A 6 órással jöttem végül haza, visszacsöppentem a városba a sok jólöltözött ember közé a kis szakadt rövidnadrágommal és a kagylós hátizsákommal.. kilógni a sorból.. már megint.. nem zavart :) szívemben mindig kagylós vándor maradok, bárhogy is a hogyan tovább.. ;-)

El Camino összefoglaló a 2015-ös utamról

Nemrég akadtam rá arrra az újságcikkre, amit a 2015-ös Caminom után írtam a Spiritus nevű újságnak. Elég mély nyomot hagyott bennem az is, de úgy látszik nem volt elég..

„Az út vége csupán a kezdet” El Camino- lelki élményeim

2015.szeptember 11 és október 12. között megjártam az El Camino Francia útját (Camino Francais- Saint Jean Pied- de - Porttól Santiago de Composteláig), valamint a Camino de Finisterrét (Santiago de Compostelától a 2 óceánparti városig: Finisterréig, majd Muxiáig). 34 nap távollét, ebből 30 nap gyaloglás, összesen 910 km 1 pihenőnappal az út végén.

 Életemnek abba a szakaszába jutottam, amikor azt mondta a belső hang: nézz szembe önmagaddal. Tovább forogsz önmagad körül, sajnáltatod magad és nyalogatod a sebeidet vagy végre felállsz és teszel magadért valamit?

Értettem, elég volt, teszek valamit. Leszámolok régi életemmel és előre nézek. Jó és akkor merre tovább? Vártam a jelet..

Ez idő tájt történt, hogy egy barátom (Berci) kijelentette egy közös pizzázás során: megy az El Caminora. Nem hívott, csak mondta. Ő márpedig megy.  El camino.. El camino.. nem hagyott nyugodni ez a szó.. tudtam, abban a pillanatban tudtam, hogy én is menni fogok. Abban a pillanatban olyan erős hívást éreztem, amilyet még soha azelőtt. Na akkor megvan a jel? El Camino.. mikor először hallottam róla, beleszerettem, de mint egy plátói szerelem, nem hittem el, hogy egyszer az „enyém lehet”. Túl nagy árat kéne fizetnem érte, túl nagy áldozat lenne. A fizikai részétől sosem féltem, mert gyalogolni, mozogni mindig is szerettem, ami inkább aggasztott, az a kényelemről való lemondás, a sekélyes idegen nyelv tudásom és a sok emberrel való együtt alvás.. Még nem voltam elég erős, hogy kilépjek a komfortzónámból..akkor még nem..

Aztán ott a pizzériában valami hirtelen megváltozott. Belül igent mondtam a Caminora.. Hihetelen boldogságot éreztem, s onnantól kezdve fokozatosan javult a hangulatom, elkezdett rendeződni az életem.. mert lett célom, lett értelme az életemnek. Élveztem a felkészülés minden pillanatát, a vásárlást, a sportolást, a gyaloglást a Deseda körül, az El caminos könyvek és blogok olvasását.. tudtam, hogy mindez a célom felé visz. Nagyon vártam az utat, de ugyanúgy féltem is tőle. Féltem, mint az ismeretlentől.. Bercivel megegyeztünk abban, hogy az úton nem akaszkodunk egymásra, mindenki megy a saját tempójában, ki merre lát.. nem terveztünk, csak az elindulást.. Az úton nem is érdemes tervezni, csak hagyni, hogy történjenek a dolgok.. én is így tettem.. Volt, hogy együtt mentünk, volt, hogy csak a szálláson találkoztunk, volt, hogy egyáltalán nem találkoztunk. 

A célom nem Santiago volt vagy az Óceán.. hanem az, hogy ott legyek, hogy átadjam magam az útnak, hogy találkozzam azzal az emberrel, aki vagyok, és nyitott szívvel fogadjam az út ajándékait.. Hálás vagyok a 34 nap minden pillanatáért, amit ott tölthettem, hogy kiszakadhattam a mókuskerékből, és megtapasztalhattam egy teljesen másfajta életet.. a vándorlást, a szabadságot.. azt a szabadágot, amelyre hívva vagyunk mindannyian.. Ahol csak arra volt gondom, hogy mit eszem és hol alszom..  sosem aludtam kétszer ugyanott, és sosem mentem visszafelé..

Élveztem a napsütést, és kínlódtam az esőben, de volt, hogy kínlódtam a napsütéstől és nevettem az esőben.. Galíciában, amikor már mindenem elázott, és már semmi sem volt rajtam száraz, akkor nevettem igazán jót, mert tudtam, hogy ennél vizesebb már nem leszek.. sokszor akkor nevetünk a legnagyobbakat amikor már minden mindegy, mert ennél rosszabb már nem lehet! és ez a tudat felszabadít!

Élveztem az új ismeretségeket, a beszélgetéseket, vicces volt, ahogy kevertem az angolt a franciával, később a rám ragadt spanyol szavakkal.. de mindig megérttettem magam!! J A legtöbb útitársam ideig óráig tartott, mindenkitől kaptam, tanultam valamit.. csak kevesen akadtak akikkel szinte végigkísértük egymás útját. Hiszem, hogy a találkozások nem véletlenek, s mindenki addig marad az életünkben, amíg tanulni, fejlődni tudunk egymás által, amíg „jó nekünk együtt”.   

Megtanultam leadni magamból, az igényeimből, már nem számított ha elázott a hajam, ha „nem volt túl jó szagú” a ruhám (és/vagy én:)), ha lemosta a szemceruzát az eső vagy  a könnyeim.. nem érdekelt hogy nézek ki, mert tudtam, így vagyok elfogadva, ahogy vagyok. Megértettem, hogy a külsőségek, a tárgyaink, a bőséges javaink csak gátak a boldogságunkban, hogy egy hátizsáknyi holmival is el lehet éldegélni boldogan. Nem zavart, hogy 3 pólót, fehérneműt és 2 nadrágot illetve pulóvert tudtam egy hónapig váltogatni. Sőt, szerettem ezeket a ruhákat, és amikor hazajöttem furcsa volt ez a bőség, ami a szekrényemben várt.. (azóta el is adtam vagy elosztogattam ruháim jó részét, mert már nincs rájuk szükségem.) Nem zavart, hogy a hátizsákomon kell szárítanom a ruháimat, és lobogó fehérneműkkel kell végigszántanom Pamplona belvárosán.. nevettem rajta, vicces volt, nagyon szerettem ezt a szabadságot, amit az út adott!

Csodás pillanatok, csodás emberek, közvetlenség, mosolygás, üdvözlés.. Még a nagyobb városokban is ránk köszöntek az emberek: Buen Camino (jó utat) kívántak! Még az idős emberek is, előre köszöntek, szinte sosem tudtam őket megelőzni! És.. mosolyogtak! Szeretettel, elismeréssel néztek ránk, zarándokokra.. mi zarándokok is a Buen camino-val köszöntünk egymásnak, szerintem többszázszor kimondtam egy nap:)  

Érdekes tapasztalás volt, hogy az út első pár napjában alig telt az idő.. aztán kb a felétől felgyorsult minden.. mint az életünk.. gyerekkorban (az út elején)  minden olyan lassú, szinte siettetnénk az időt.. aztán mikor felnövünk, úgy telnek a hetek, hogy csak kapkodjuk a fejünket.. szeretnénk olykor megállítani.. de nem lehet.. A Mesetán (pár napig tartó hosszú egyenes szakasz) sűrűn vannak kirakva egymás után a kagylós útjelző kövek.. azon gondolkodtam, most elmegyek mellettük, megérintem őket.. és lehet, hogy soha többet.. hogy az úton előre megyek, és nem vissza.. sosem érintem már meg többet ugyanazt a kagylós követ.. az egyiknél megálltam, és sírtam.. elsirattam a pillanatot.. ami már sosem jön vissza.. nagyon mélyről jövő sírás volt.. 

Meseta 2015 október

Tudatosodott bennem, hogy nem nézhetek vissza.. azt a követ már elhagytam.. és ez így van jól.. és majd jön a következő.. és akkor is el kell hagynom, ha fáj.. mert az út visz tovább.. minden ragaszkodás megrekeszt és gátol a továbblépésben, legyenek azok tárgyak vagy személyek.. ha ragaszkodunk, nem vagyunk szabadok.. nem sírhatok egy kődarab miatt, és nem sírhatok egy ember miatt sem.. De mégis sírok, mert ember vagyok.. és ez a küzdelem örökös.. amit az eszem tud, azt a szívem nem akarja. És ez a két dolog harcol és harcol.  A caminon, az úton, itthon, az életben, bárhol.. ez a gondolatmenet kitartott bennem sokáig..  És igen, sokat sírtam.. nem bánatomban, csak úgy.. jöttek az érzések.. na szó sincs róla, hogy végigszomorkodtam az utat, épp ugyanennyit nevettem is.. útitársaimnak hála, rengetek mókában volt részünk.. de olyan is előfordult, hogy egyedül, egymagamban vigyorogtam.. mert gyönyörű volt a táj, mert érett a szőlő, mert vörös volt a bor, mert sütött a nap, mert rám mászott egy macska, mert beleálltam egy  patakba, mert érett szederbokrok kínálgatták magukat az út mentén, mert rám mosolygott egy zarándok, mert láttam egy pillangót.. vagy csak úgy hálából! Ezeket az átélt pillanatokat nem tudom szavakba önteni, csak erőlködöm.. nem tudom visszaadni az olvasóknak, mert van amit el lehet mondani és van amit nem.

A 27. napon közel 800 km gyaloglás után beértem Santiago de Compostelába, elmentem a déli szentmisére a Bazilikába. Lengették a mise végén  a hatalmas tömjénfüstölőt.. Akkor most tényleg ittvagyoK? Beértem? Itt az utam vége? megrendültem, de nem akartam maradni, volt még pár napom, hát még aznap továbbmentem. Hajtott a szívem, a lábaim, várt az óceán! Santiagótól Finisterréig, a „világvégi” óceánparti városig egyedül mentem, ekkor erősödtem meg igazán… napokig alig beszéltem valakivel.. tudtam, hogy elsősorban csak magamra számíthatok, de ha elakadtam rögtön ottvolt a segítség.. Végre életemen először igazán sikerült magam rábízni a Teremtőre.. és ottvolt velem.. végig a 910 km-en keresztül.. hatalmas élmény volt, amikor először megláttam az óceánt.. kijöttek a könnyeim is.. megint csak leírhatatlan, hogy milyen érzés, amikor több, mint 800 km után, a saját lábamon poroszkálva feltárul előttem az Ő végtelensége..

Útközben is, itthon is sokan gratuláltak az ismerősök, barátok.. de én csak sétáltam, mondtam mindenkinek.. azt csináltam amit szerettem, nincs ebben semmi rendkívüli.. kikapcsolódtam.. ez nem nagy érdem.. csak sétáltam.. Minden egészséges ember tud ennyit sétálni, ha eldönti, hogy akar.

Az Út, a Camino de Santiago eddigi életem legszebb és legmeghatározóbb élménye volt. Nem vártam tőle semmit, de mégis mindent megkaptam amire szükségem volt. és ezt már nem veszi el senki. Egyetlen áldozatos pillanatot és  egyetlen euro centet sem sajnálok, ami az útra fordítottam.

A Caminóm nem Saint Jean Pied de Portban kezdődött, hanem itt Kaposváron a pizzériában, ahol magamban igent mondtam.. és nem Santiagóban ért véget, vagy az Óceánnál.. hanem most is tart.. Azóta hogy hazajöttem, már semmi sem ugyanaz.. mert én nem vagyok ugyanaz.. megerősödtem, és tudom, hogy bármit elérhetek, amit akarok, és amire felkészülök. Ahogy elszánom magam valamire, rögtön jön a segítség.. ahogy a Caminon és az odáig vezető utamon is történt.  Tudom, hogy az életem az én kezemben van.. Isten egyengeti és megáldja, de nekem kell lépnem. Senki sem lép helyettem. Tudom, hogy egyetlen vezetőm van, és az itt van bennem, a belső hang, a Lélek.. Az emberek félre tudnak vezetni, még a legjobb szándékúak is.. De a belső hang az nem vezet félre.  Már tudom, nem számítanak a külsőségek, hogy ki mit gondol.. már nem akarok megfelelni senkinek, csak egyszerűen jól érezni magamat, azokkal akikkel jól tudom érezni magamat. Az életem arról szólt, hogy meg akartam felelni másoknak.. És ez okozta számomra azt a lelki gödröt, melyet a Camino előtt éltem meg. Köszönöm, hogy mindezt felfogtam, átéltem és tanultam belőle! Mindannyian szabadok vagyunk, éljük meg ezt a szabadságot, mert csak szabadon tudjuk szebbé tenni a minket körül vevő világot! Buen Camino mindenkinek!! :)