2017. április 27., csütörtök

1 nap az úton, Győr-Lébény 2017.04.25

Tegnapelőtt végigjártam a Magyar Camino Győr-Lébény szakaszát. Ahogy írtam is, Zsófi zarándoklata nagyon megihletett, éreztem, hogy mennem kell nekem is, mégpedig „azonnal”.. Olyan izgatottan készülődtem, mintha valami hatalmas utazásra indulnék.. pedig csak egy nap 26 km, és aznap már jövök is vissza (busszal..) Lázasan csomagoltam a másnapi élelmemet, hiszen azon a szakaszon semmilyen lehetőség nincs, nem érint az út lakott területeket. Igyekszem mostanában odafigyelni a táplálkozásomra (hétfő óta :D) így elhatároztam, hogy a túlzott fehérliszt fogyasztást és az édességeket kerülni fogom. Zabkását tettem reggelire, ebédre pedig halat zöldségekkel, abonettel. Desszertnek az elmaradhatatlan banán.. J
Úgy terveztem 7-kor indulok, így sikerül 8.15-kor.. de nem voltam elkésve, annyira nem zavart. A caminon sem indultam ennél korábban, most sem hazudtoltam meg önmagam. Persze a nagyon korai indulásnak is van egy varázsa, biztosan azt is ki fogom próbálni ;-)

Nagyjából emlékeztem az útra a tavaly évről, de most is meglepett mennyire hosszú és mennyire egyenes.. persze itt-ott át kell menni úton, vasút és autópálya alatt, de ez mindössze 3-szor fordul elő onnét számítva, hogy rácsatlakozunk az első töltésre.. igen, az út szinte végig töltéseken visz.. nagyon igyekszik, hogy feltöltse a zarándokot J Engem sikerült! Olyan gyönyörű idő volt, hogy már 9.22-kor megszabadultam a hosszúnadrágomtól és rövidre váltottam..  az első rövidnadrágos gyaloglás.. a gyermeki öröm érzései.. süt a nap, néha virág vagy fűillat csapja meg az orrom, minden gyönyörű zöld.. csak én és az út.. hihetetlen felszabadító érzés! Ha tele van a …-k mindennel sétáljatok egy nagyot! Szánjatok egy napot egy egyedüli sétára valami kedves szakaszon. Nagyon jó hatással bír! Első pihenőmet a Radnóti emlékműnél tartottam, ez 5,7 km a Rába kettős hídtól. Gyönyörű orgonabokrok szegélyezik a kis parkot, pár kőpadon megpihenhetnek a zarándokok. Itt fogyasztottam el almás-zabkásás reggelimet. Számomra olyan meghitt ez a hely. Jó itt egyedül lenni.
Rengeteg erőt éreztem magamban a gyalogláshoz, pedig bevallom most az utóbbi időben nem nagyon mozogtam.. és eléggé hiányzott.. szokásomhoz híven rengeteget fotóztam útközben, most csak telefonnal. Készítettem egy kis útleírást a szombati közös zarándoklatunkhoz, ezért igyekeztem minden fűszálat megörökíteni, nehogy bárki is eltévedjen a szinte nyíl egyenes és amúgy is jól kijelölt úton :D rájöttem, hogy tök jó dolog útleírást készíteni.. valamiért mindig is szerettem dokumentálni.. régebben is sokszor írtam útinaplót a különböző utazásaimról egész apró jelentéktelen kis részletekig.. lehet hogy senkit nem érdekelt, de én mindig jókat nevettem rajta, hogy mennyi baromságot le tudok írni.. J

A Radnóti emlékpark után nincs több kimondott pihenő hely, viszont a töltés mentén a fűben bármikor ledobhatjuk magunkat. Sajnos kissé félre képzeltem az időjárást, és esőkabáttal, meleg kabáttal készültem, túrakalap nélkül.. :P ezt már említettem valahol, hogy pakolásban sose hallgassatok rám.. :D A nap melegen tűzött, jól fejbe is vágott bal oldalon, picit leégtem, és napszúrást kaptam.. annyira nem volt izzasztó meleg, de a nyílt terepen a nap eléggé oda tud kapni..

Az út egy autopálya alatt vitt át, nagyon vártam ezt a helyet, ugyanis tavalyi utamon ide rajzoltam fel az első cicazarándokomat.. Zsófit, aki előttem egy nappal járt, kértem is, nézze meg ott van-e még.. sajnos nyoma veszett, valaki letörölte mosogatószivaccsal, csak pár zöld nyom maradt belőle.. L Filc volt nálam, készültem az újabbra J Bekanyarodok az autópálya alá, meglátom a nagy oszlopot a sárga nyíllal, megdobbant a szívem.. majd szomorúan nyugtáztam, itt állnak a közútkarbantartók közvetlenül az oszlop mellett, hát a szemük láttára biztosan nem fogok rajzolni.. közelebb mentem, majd megpillantottam Zsófi üzenetét a falon..

annyira megörültem, hogy közútkarbantartók ide vagy oda, már nem érdekelt, vettem elő a filcet és ismét nyomot hagytam az utókornak.. Amit letörölnek, azt pótolni kell J

A karbantartók persze ügyet sem vetettek rám, pedig elképzeltem, ahogy kihívják a rendőröket, majd elvisznek bilincsbe verve közterület rongálás miatt.. a jegyzőkönyve bekerül majd: „Alkoholos filccel Cicazarándokot rajzolt autópálya tartópillérre nyilvános helyen” Mekkora abszurd hülyeség lett volna :D

Szóval összesen ennyi kalandom volt az úton, itt-ott hagytam még nyomokat, majd kb félúton elvesztettem a filctollamat fűben heverészés közben.. gondoltam ez egy jel, hogy hagyjam abba a rajzolást ezen a szakaszon.. Lehet később leleplezték volna a filces zarándokot..
Később egy gyanús autó meg is állt mellettem Börcs település közelében, érdeklődtek Börcsről jövök-e.. mondtam győrből.. „Ja, akkor csak kirándul?” –Igen. Ez volt az egyetlen beszélgetésem útközben.

Már nagyon lógott a nyelvem amikor megpillantottam a „Lébény 4,7 km” feliratú táblát.. végre árnyasabb útra kanyarodtam, és hamarosan feltűnt a város a távolban a kéttornyú Szent Jakab templommal. Szaporáztam a lépteimet, nagyon küzdöttem a fejfájással és a 1,5 l vizem is elfogyott.. alig vártam, hogy a „Zarándokok kútjához” érkezzek és megtöltsem az üvegem akárcsak a hosszú úton..  A városka nagyon barátságos, vidám feliratok díszítik az épületeket, tetszik, hogy a LéBény-ben a B betű egy szivecskét formáz.. sajnos ezt épp nem fotóztam le.. a tarka tulipánokat annál inkább.. Ismerősek voltak az utcák, a házak, megint ugyanazokat fotóztam mint tavaly.. van, ami nem változik.. J

Megérkeztem.. vissza kellett nyelnem pár könnycseppet ahogy megláttam a templomot és a Szent Jakab Látogatóközpontot.. a zarándokok padját.. itt ültem le tavaly.. itt pihentem meg az árnyas fa alatt a nagy kőtemplom falai mellett, az oldalsó bejárattal szemben.. és akkor jött az a német kedves bácsika, aki megajándékozott 20 euroval.. milyen szívet melengető érzések voltak ezek! Megérkeztem, túl voltam egy napon, de mennyi és mennyi várt rám még, te jó ég.. Most is megérkeztem, túl voltam a mai napon.. de tudtam aznap ismét visszatérek az ismertbe, buszra szállok majd és hazamegyek.. ez nem ugyanaz.. hogy mikor éreztem jobban magam? hmmm… 
szerintetek?


A „Zarándokok kútja” nem működött, sajnos még nem engedték rá a vizet.. picit elszomorodtam, ahogy tekergettem, de hiába.. bementem a látogatóközpontba, Gizi fogadott.. épp úgy, ahogy a nagy úton.. nagyon megörültünk egymásnak.. már előző nap írtam neki, hogy jövök.. várt.. a fejfájásom tetőzött, éreztem hogy ez komolyabb napszúrás lett.. leültem a kanapéra, pihentem egyet, Gizinek meséltem az élményekről, sokáig beszélgettünk.. később megjelent Feri is, Gizi férje.. emlékszem, mikor tavaly a vacsorámat készítgettem a kinti padon a szállásom előtt, akkor megjelent egy pohár vörös borral.. hmm de jól esett.. J de jó volt őket ismét látni.. Nekem ők is az utam része…  Képeslapokat cseréltünk.. Cicazarándokost Lébényesre.. közben megtekintettem az El Caminos fotókiállítást.. ennyi Caminos élményt egy napra.. és de jól esett.. a fejfájásom is elmúlott.. 

Gizi nézett nekem buszt, az elsőt lekéstem, annyira elbeszélgettük az időt..nem bántam.. A 6 órással jöttem végül haza, visszacsöppentem a városba a sok jólöltözött ember közé a kis szakadt rövidnadrágommal és a kagylós hátizsákommal.. kilógni a sorból.. már megint.. nem zavart :) szívemben mindig kagylós vándor maradok, bárhogy is a hogyan tovább.. ;-)

2017. április 26., szerda

Győr-Lébény avagy 1 nap a Caminon

A bejegyzés a 2017.04.29 közelgő zarándoknap alkalmából készül, egy kis útleírást is tartalmaz, aminek különösebb értelme nincsen, hiszen eltévedni szinte lehetetlen.. nekem tavaly azért sikerült egyszer rossz irányba fordulnom, de ez nem meglepő.. 

Az eseményen 17 résztvevő jelezte, hogy eljön, és még ennél is több érdeklődő.. hogy ténylegesen mennyien leszünk ez majd szombaton kiderül :) ha tippelni kéne azt mondanám kb 20.. persze bármennyien leszünk, pont úgy lesz jó ahogy, és akik leszünk! Mindenesetre köszönjük a bizalmatokat, a lelkesedéseteket, hogy megtiszteltek bennünket egy közös 1 napos zarándoklattal, egy látványosságokban nem túl gazdag útvonalon.

Indulás, gyülekező: 9:45-10:00 Széchenyi tér Győr
Aki kocsival jön messzebbről és Lébényben szeretné hagyni az autót, néztem buszt:
2 lehetőség van: 7:53-kor indul Lébényből, viszont 8.30-ra már Győrben van.. (ez elég korai..)
másik: 9:39 indul Lébényből, 10:10-re érkezik Győrbe.. (ha ilyen lesz, akkor szóljon, mert az indulást tolni kell..)


Sajnos az időjárás fokozatos lehűlést mutat, és esőt is ígér.. ezzel mindenképp számolni kell..
Akkor pár tipp ahhoz, mit hozzatok: esőkabát!! (esőnadrág ha van) + eső elleni védelem a táskának (védőhuzat vagy mindent eltakaró poncsó) esernyő is jöhet kiegészítésnek. Legjobb lenne extra kényelmes vízálló cipő.. az első a kényelem.. sík talajon megyünk 26 km-t, bármilyen gyalogló vagy futó cipő jó.. sajnos az enyém nem vízálló, de mindegy, azért megyek :) Ruházatban a klasszikus "réteges öltözködés" a legjobb.. de inkább a hidegebb időre készüljetek!
Ahogy már írtam, az úton semmilyen vízvételi sem élelmiszer beszerzési lehetőség nincs, így kérlek hozzatok magatokkal elég vizet (2 l ajánlott) + annyi ennivalót amennyit csak szeretnétek enni az úton. Ha nagyon jól haladunk este 6-nál előbb akkor sem valószínű, hogy megérkezünk Lébénybe. Aki nem siet lehetőség van meleg ételt/italt fogyasztani vagy a Jimmy's pizzeriában vagy pedig a Lisztes étteremben. Ez már opcionális természetesen, senkit sem kényszerítünk rá :)

Mivel aránylag sokan leszünk, nem biztos, hogy végig mindenki egy tempóban tud haladni a "tömeggel"..a hangsúly nem is azon van, hogy mindenki "kötelezően" együtt menjen, hanem, hogy mindenki jól érezze magát, és nyitottan tudja fogadni az út ajándékait. Hiszem, hogy mindenkinek tartogat valamit ez az út.. hogy senki nem fog "üres kézzel" hazamenni.. ehhez csak egyet kell tenni, nyitottan fogadni mindent.. érzéseket, gondolatokat, benyomásokat, beszélgetéseket.. a másik embert.. persze a "kell" talán nem a legjobb szó, hiszen semmi sem kötelező :)

Petivel úgy terveztük, hogy 3 nagyobb megállót tartanánk. Az elsőt Győrben a másodikat útközben a 3.-at Lébényben :D
Na de komolyan: elsőt a Radnóti emlékműnél, ami kb 5,7 km a Rába kettős hídtól. Az első szakasz a ráhangolódás az útra.. mivel nem ismerjük egymást, kitaláltuk, hogy tartanánk az emlékműnél egy kis bemutatkozást.. mindenki azt mondja el magáról, amit fontosnak tart, amit megosztana a többiekkel.. semmi kötelező eleme nem lesz :) továbbá azt, hogy mi inspirálta erre a kis zarándoklatra, miért döntött úgy, hogy eljön. Eközben lehet enni-inni, úgy hogy közben azért egymásra is tudjunk figyelni. Ennyi a "hivatalos" rész.. Azért gondoltunk erre, mert mégiscsak egy közösséget alkotunk, ezzel egy kicsit személyesebbé tudjuk tenni.
A másik két megállót pedig valahol az út mellett.. sajnos még padok sincsenek sehol, jó idő esetén biztosan javasolnám a plédet, polifoamot, de ha esik akkor úgysem ülünk le a földre.. kemping székeket meg ne cipeljünk :) szóval a másik 2 megálló majd adja magát, nem szervezzük túl.. egy fedett hely lesz majd, amikor az út átvisz az autópálya alatt..

Visszafelé útról:

A buszmegálló a Látogatóközponthoz 5 percre található..
Győrbe induló buszok: 18.14; 20.33 (átszállásos verzió) 20.38 átszállás nélkül! utazási idő átlag 40 perc. A jegy teljes áron kb 500 Ft. 
Vasútállomás még 4,6 km a központtól.. szerintem maradjunk a busznál..

Kis leírás az útról:


A győri szakaszt nem részletezem, a városból biztosan együtt megyünk ki.. átmegyünk a Rába kettős hídon, majd a Sziget városrész felé vesszük az útirányt.. a Kódex nyomdánál láthatunk Caminos jelet, onnantól teljesen egyértelmű. Ezen a hídon fogunk átmenni.ami egyben kivezet a városból..

Kiérünk egy kevésbé forgalmas műútra, ahol balra fordulunk

Majd elérünk egy körforgalomig, ahol Pinnyéd irányában kimegyünk

Ezután rövid ideig a kerékpárúton haladunk, majd felmegyünk a töltésre.. innetől megkezdődik az igazi  "töltéses" zarándoklat :) Reméljük jól feltöltődünk :D

töltésre fel!

Mindeközben már számtalan Caminos jellel volt dolgunk.. a jelölések jók, hála a Szent Jakab Baráti Kör munkájának!!

Egy darabig még házacskák tarkítják az utat jobb oldalon.. 

Majd feltárul előttünk a végtelen töltés..


jobb kéz felől egy kis tavat látunk majd..

később feltűnik pár rózsaszín ház meglehetősen nagytestű kutyákkal és még nagyobb libákkal. 


Ezután nem árt résen lenni, mert megérkezünk hamarosan a jobb kéz felől található Radnóti Miklós emlékmű. A kis emlékmű park jól el van dugva gyönyörű orgonabokrok mögé, az útról csak a bokrok látszanak és a lépcső, ami odáig vezet.. itt tartjuk majd az 1. pihenőt.
a szoborhoz vezető lépcső
Radnóti emkékmű

A pihenő után ismét útra kelve, az út elágazik, nekünk balra kell fordulni.. jelölés természetesen lesz!
ezt nektek hagytam tegnap, de valószínű már nem lesz ott.. :(

ő viszont remélhetőleg ott lesz :)
Egy ilyesmi úton megyünk tovább:
a nagy fehér háromszög, avagy kicsi murvás út 

Ismét egy elágazáshoz érkezünk, jobb kéz felől Abda feliratú híd szép címerrel csalogat, tavaly bedőltem neki és arra indultam, de hiába.. az út a másik irányba visz.. szóval balra fordulunk és átkelünk a főúton.. elég forgalmas, arra vigyázni kell!
erre nem megyünk :)

Főút túloldalán a változatosság kedvéért egy töltésen haladunk tovább.. mindenki érzi ahogy töltődik egyre jobban :)

Néha megpillantunk 1-1 vidám útmenti jelzőkövet..
:)
Egy vasúti sínhez érkezünk, előtte az út lefelé ível jobbra, azon lemegyünk, a híd latt átkelünk, majd balra fel és folytatjuk tovább a töltésen..
jobbra le
"híd alatt, híd alatt.."
A híd alatt mindenkinek elkezd hiányozni a töltés.. de aggodalomra semmi ok, máris tovább töltődhetünk..
ezen a jó kis töltésen..

Nemsokára változatos természeti jelenségeket csodálhatunk, ugyanis a Rábca-folyóhoz érkezünk:
meghitt folyó
Ezután hamarosan elérkezünk az autópálya alatti átjáróhoz.. érdekessége, hogy egy vastag sárga nyíl is található itt a Caminos kagylós jelzésen kívül. És még 1 érdekes "falfestmény", de maradjon valami szombatra is.. ;-)

Az ingerek felszaporodnak, ismét feltűnik 2 fehér ház és távolabb egy nagy kémény.. a civilizációra kezd emlékeztetni.. de valójában ez csak illúzió:)

A nagy kéményes hely egy vízierőmű helyszíne, ahol csodás sárga virágokkal igazi fotócsodák készíthetők a távoli épülettel (ami mellesleg egy 1889-es vízierőmű).. persze egy jó gép nem ártana hozzá :
itt a tavasz

A sárga szín továbbra is gyönyörködteti a szemünket, ezúttal repcemező formájában..

A következő kereszteződésben az út jobbra visz, ezt kagylós tábla jelzi elég feltűnően:

Ismét egy folyóhoz érkezünk, amiben 2 hattyú lakik.. tegnapi utamon volt szerencsém hozzájuk.. a folyópartra amúgy nem visz le az út, csak opcionális pihenőhely..

Murvás úton haladunk tovább, majd az út 2 felé ágazik, mi balra megyünk.. jelzőtábla van!
válaszút
Murvás töltésen megyünk tovább..
amerre a nyíl mutatja..
Próbálkoztam önkioldós képpel, de sajnos csak ennyire futotta.. telefonnal nem egyszerű..
ejj pedig az úton mennyi hátizsákos távolodóst készítettem.. 
így maradt a béna selfie..
Közben annyira meleg volt, hogy letértem a töltés bal oldalára, ahol a fák adtak némi árnyékot.. sajna így is napszúrás lett belőle.. 
"Járt utat a járatlanért..." (hagyd csak el :)
Mellesleg murvás töltésen vitt tovább az út..
elnézést ha egy banán belelógna a képbe.. véletlen..

Ez az út volt a leghosszabb.. teljes mértékben végeláthatatlan.. egy lélekkel sem találkoztam sehol..
Mire ezt a táblát megpillantottam már lógott a nyelvem és a vizem is elfogyott.. én csak 1,5 litert vittem, nem elég..
Szóval Lébény felé egy hirtelen jobbost kell venni, majd egyenesen tovább..

Hamarosan egy orgonaillatú útra térünk.. végre 1-2 áranyas fa!
az orgonaillat viszonylag szezonális.. télen ne keresse senki!
hmm de finom :)

Egy kissé betonosabb úton megyünk tovább, távolban már feltűnnek Lébény háztetői és a Szent Jakab templom tornyai..


 Egy kedves kis útmenti felirat.. tavaly nagyon örültem, mikor belebotlottam :) és milyen igaz..

 Ahogy beérünk a városba, kérünk mindenkit vegyen vissza egy kicsit a tempóból! Nem lehet Lébénybe csak úgy hirtelen bezarándokolni :)


 Ezen az úton haladunk befelé a városba..

 Az utca végén a zöld háznál balra fordulunk..(tábla jelzi)

 Ez a kutya elég veszélyesnek tűnik..de rajtunk már nem fog ki :)
morg-morg..

 Tavaly ugyanezt a házat fotóztam, már akkor is megfogott.. megnyugodtam, hogy idén is :)
 Ismét balra..

 Majd hirtelen gyönyörű tulipánok közt találjuk magunkat.. remélem szombatig még bírják! annyira szépek..


1848-49-es szabadságharc mártírjainak, hőseinek emlékére
és a Lébényi nemzetőrök tiszteletére
állíttatta Lébény városközössége
2017
 A szobortól 2 perc és megérkezünk a Lébényi Szent Jakab Látogatóközponthoz. Nem mondom, hogy nem jöttek ki a könnyeim, amikor megpillantottam az épületet.. a tavalyi út.. hát igen...

Lébény azért fontos helyszín, mert hivatalosan a Magyar El Camino itt ér véget..a Látogatóközpont nagyon szép kívül, belül, sajnos megnézni nem tudjuk, mivel 5-kor bezár..itt adják ki az oklevelet a Magyar El Caminot végigjárt zarándokok részére, illetve pecsétet is lehet szerezni a zarándok-útlevélbe.

 Tavaly ide dobtam le magam elsőként ahogy megérkeztem.. itt kaptam egy német idősebb úrtól 20 eurot az utamhoz.. cserébe egy horgolt nemzeti színű szivecskét adtam neki.. akkor még volt nálam..
zarándokok padja.. az én padom :)

Muszáj, hogy betegyem a tavalyi képemet ide..:) mennyire más érzésekkel érkeztem akkor, és mennyire mással tegnap.. na és majd szombaton? :)


Pont a paddal szemben áll a hatalmas Szent Jakab templom.. nagyon szép, kicsit az Astorgai katedrálisra emlékeztet..sajnos bemenni ide sem tudunk majd..
Szent Jakab kút, igazi felfrissülés a fáradt zarándokoknak.. tegnap még nem volt ráengedve a víz.. de emiatt ne aggódjon senki, vendéglátó egységben tudunk szerezni vizet!

templom oldalsó bejárata

Szent Jakab látogató központ
És akkor pár fotó belülről: 






Szent Jakabos selfie..

a pecsét 
Gratulálok annak, akinek volt kitartása elolvasni.. :) Akkor találkozunk szombaton!! Jó készülődést! :)