Erdély és a Csíksomlyói Búcsú- amit számomra jelent

Mindkét Caminomat megalapoztam 1-1 erdélyi úttal is, a Csíksomlyói Búcsúhoz, azaz pünkösdhöz kötve. Meghatározó élmények voltak számomra, de hogy mit is jelent nekem Erdély és a búcsú, mindjárt elmesélem. 1995-ben jártam ott először, még szinte gyerekként, a barátnőmmel és családjával és egy busznyi emberrel. Tusnádfürdőn voltunk egy gyönyörű fenyveserdővel övezett szállodában. Zsuzsi barátnőmmel igen elevenek voltunk akkoriban, a lépcsőmenti széles betonperemen csúszdáztunk, este pedig kilopóztunk az erdőbe, hogy elszívjunk 1 Zsuzsi apukájától elcsent cigit..  

Bár csodálattal néztem a  hegyeket, a kis Somlyó és nagy Somlyó nyergében elterült hatalmas, szinte végeláthatatlan színes emberszőnyeget, maga a búcsú mély nyomot nem hagyott bennem, ellenben az égető nappal az arcomon. Ahogy elkezdődött az ünnepi mise a nyeregben, én álomra hajtottam a fejem a dombon és az egészet végigaludtam. Az óriási hegyek, friss patakok, fenyvesek, az úton szabadon mászkáló tehenek persze elvarázsoltak, de nekem ez az egész akkor csak egy „hurrá utazunk” élmény volt. Aztán tovaszállt, mint a lopott cigaretta füstje a tusnádfürdői erdőszélen..

 Aztán eltelt 15 év Csíksomlyói búcsú nélkül, közben Édesanyám évről évre járt egy buszos társasággal, és mindig lelkesen mesélt az élményekről.. hogyan hűtötték a csíki sört a patakban, milyen jókat piknikeztek a Hargitán, és hogyan nyelte a társaság a könnyeit a Székely Himnuszt elénekelve Madéfalván.

2010 egy nagy változást hozott az életemben, mintha egy másik szemüvegen át néztem volna a mindenre. Megmozdult a lelkem, a világ nyílni kezdett, észrevettem a szépet és a jót ami körülvesz. Akkoriban kezdtem el a természetet és az épületeket csodálni, és az embereket kivenni azokból a skatulyákból, amikbe éveken át beleraktam őket. 

A sok változással együtt Erdély ismét hívott, éreztem, hogy most már biztosan mennem kell. Szintén buszos társasággal, 5 napra. Ez az út megalapozta Erdély szeretetemet, egy olyan érzés lett rajtam úrrá, amit előtte addig nem éltem meg. Akkor éreztem át, hogy milyen magyarnak lenni. Hogy az én magyarságom semmi azokhoz az emberkéhez képest, akik itt élnek Székelyföldön, és az elszakítás után is összetartottak és megőrizték a hagyományaikat. Most nem a rossz értelemben vett magyarkodásra gondolok, ami oly sokaknak, érthető módon taszító, hanem arra a tiszta érzésre, amihez nincs méltó fogalom még az igen gazdag és árnyalt magyar nyelvünkben sem.

A határtól többszáz km-t buszozunk jórészt románok lakta területeken, aztán egyszer csak ismét magyar feliratok mindenütt.. a házakon, a boltokon, az intézményeken.. kicsik és nagyok, fejkendős nénikék a takaros kis portáik előtt integetnek a magyar buszoknak.. Láthatóan örülnek.. Örülnek, hogy  jönnek az anyaországbeliek.. akikhez sok évvel ezelőtt ők is tartoztak, és bár egy rossz döntés és egy máshova rakott határvonal elszakította őket, a lelki köteléket egyetlen politikai intézkedés sem tudta elvágni. Integettem nekik.. de olyan könnyáradat tört elő belőlem, amit akkor szintén nem tudtam hova tenni.. most miért sírok? Mi van? (most is homályosodik a szemem, ahogy írom, én már csak ilyen kis szentimentális vagyok, ha szóba jönnek a számomra fontos dolgok)

Csíkkarcfalva egy kis székely falu, vendégház a csörgedező patak partján.. itt volt a szállásunk. Szinte még a csomagokat sem pakoltuk be, a zenekar már húzta a nótát, így vártak bennünket. Az ízletes, finom ételek és pálinkák csak fokozták a hangulatot. Ez egy olyan megérkezés volt, amilyen azóta se.. Hatalmas táncmulatság kerekedett, emlékszem még fürödni sem mentem el, annyira elragadott magával, és ott roptam az úti adidas szabadidőmben. A trottyos zenét valahogy nem szeretem, épp ezért a hagyományos lagzikat és a bálokat sem, de itt Székelyföldön fel sem merült bennem, hogy ne mulassak rá! Itt ez is más volt..

Ez az út meghatározója volt nemcsak a későbbi erdélyi útjaimnak, de a hitemet is megalapozta. A szombati csíksomlyói búcsúban Böjte Csaba atya mondta a beszédet, minden szavát ittam. Nagyon örülök, hogy akkor Ő volt ott és őt hallgathattam. Nem sok nála hitelesebb embert ismerek a hit megélésben. Persze párat még fel tudnék sorolni, de ő mindenképp köztük van. A búcsú után teljesen váratlanul egy piknik fogadott minket a domboldalon a fenyvesek tövében a Csíkszentkirályi polgármester jóvoltából. Akkor már vega voltam, így  csak puha kenyeret, házi sajtot és rengeteg friss zöldséget ettem, de állítom itt volt a világ legfinomabb és legroppanósabb zöldhagymája és zöld uborkája! Most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok.. na, az megint olyan hangulat volt, hogy nincs rá szókiöntő-forma ;-)

2010 volt az első flow élmények éve.. kezdődött áprilisban a 6 fős Balaton körbetekeréssel (BK flow-ról máskor írok), és ez a májusi Erdélyi út pedig kiteljesítette. Persze leírhatnék minden erdélyi utamat épp ilyen részletességgel, (az egyik utamról a komplett kézzel írott útinaplóm a mai napig megvan), de az igen hosszú lenne, és bevallom ez az írás most nem is útibeszámolónak készül.. 

Ezután még 5-ször voltam Erdélyben és a pünkösdi búcsúban, mindegyik út adott számomra 1-1 személyes üzenetet, és átélhettem általuk kisebb-nagyobb csodákat is, akárcsak a Caminon. Erdély a szívembe beleépült, és azóta is fontos részt képvisel benne. Egyszer úgy fogalmaztam, a szívem földrajzilag 3 részre van osztva, egyik a Balaton, a másik Erdély és a harmadik a Camino.

Legutóbb 2016-ban, közvetlenül a Nagy út előtt voltam Csíksomlyóban. Nem is terveztem akkor, úgy véltem nem engedhetem most meg magamnak.. ám egyik nap munkába menet az utcán, találtam egy kis csíksomlyói érmét. Na mondom, ez jel. Biztos, hogy ott leszek. És ott voltam.

Tavaly nem voltam ugyan, de a tv-ben néztem a közvetítést az eseményről. Azt éreztem ott lenne a helyem. Van ott valami titokzatos erő, valami tömény szeretet és gondviselés, ami megmagyarázhatatlanul vonzza az embert.. talán az ott élő magyarok vendégszeretete, az a végtelen egyszerűség, ahogy megnyilvánulnak? Van ott valami leírhatatlan tisztaság az emberekben.. a tekintetükben, a beszédükben, a cselekedeteikben.. és valami végtelen erő, ami összetartja őket, ami odavonzza azt a többezer magyar embert évről évre. Lehet mondani, hogy sokan csak magyarkodni mennek.. mások meg túristáskodni.. vagy csak bámészkodni.. teljesen mindegy.. valamiért odamennek, és akarva-akaratlanul tagjai lesznek annak a hatalmas és vége láthatatlan közösségnek.. részei az egésznek.. egyébként hogy mások miért mennek oda, az nem az én dolgom.. azt, hogy nekem mit jelent, éppen elég tudnom. De bevallom még nem sok olyannal beszéltem, akit Erdély szelleme nem érintett volna meg.

Pár napja ismét egy „olyan” erővel hatolt belém az érzés: mennem kell.. ott kellene lennem. Szeretnék ott lenni. Kimondhatatlanul szomjazom rá! Ott leszek, tudom. Hogy hoygan és miként még nem tudom, nem terveztem semmit, csak beírtam a MÁV keresőbe a Budapest-Csíkszereda vonatot, és megnyugodtam, hogy van ilyen J Nagy vágyam, hogy egyszer gyalog vagy biciklivel menjek ide, ahogy sok más zarándok is teszi. De sajnos ennyi időt most nem szakíthatok ki, ahhoz már korábban kellett volna szervezkednem. Viszont szeretnék legalább egy napot zarándokolni előtte. Most ezen töprengek többek között, hogyan valósítsam meg mindezt.. és eszembe jutott mi lenne ha megosztanám a kérésemet, ahogy a Camino előtt is tettem: befogadna valaki Csíkszeredán vagy környékén a pünkösdi búcsú idejére? Nem ingyen kérem, ez most más, mint a Caminon! de nekem többet érne egy itt élő családnál megszállnom, mint egy szállodában aludnom..

Miközben ezt írom, megkérdeztem Henit, a kis erdélyi lánykát, akinek nővére Svájcban él a családjával, és akik a vándorúton befogadtak, hogy otthon lesznek-e Pünkösdkor.. kiderült, hogy igen J

Svájci Caminom akkor rajtuk keresztül adott nekem egy kis szeletet Erdélyből, aminek valahogy különösen örültem. Róluk írtam az úton is! Még Svájcban megbeszéltük, hogy ha megyek Csíksomlyóra akkor találkozunk! Szívből remélem, hogy összejön! Ha igen, biztosan fogok Neketek írni róla! J