Mindkét Caminomat megalapoztam 1-1 erdélyi úttal is, a
Csíksomlyói Búcsúhoz, azaz pünkösdhöz kötve. Meghatározó élmények voltak
számomra, de hogy mit is jelent nekem Erdély és a búcsú, mindjárt elmesélem. 1995-ben
jártam ott először, még szinte gyerekként, a barátnőmmel és családjával és egy
busznyi emberrel. Tusnádfürdőn voltunk egy gyönyörű fenyveserdővel övezett szállodában.
Zsuzsi barátnőmmel igen elevenek voltunk akkoriban, a lépcsőmenti széles
betonperemen csúszdáztunk, este pedig kilopóztunk az erdőbe, hogy elszívjunk 1 Zsuzsi
apukájától elcsent cigit..
Bár csodálattal néztem a hegyeket, a kis Somlyó és nagy Somlyó
nyergében elterült hatalmas, szinte végeláthatatlan színes emberszőnyeget, maga
a búcsú mély nyomot nem hagyott bennem, ellenben az égető nappal az arcomon. Ahogy
elkezdődött az ünnepi mise a nyeregben, én álomra hajtottam a fejem a dombon és
az egészet végigaludtam. Az óriási hegyek, friss patakok, fenyvesek, az úton
szabadon mászkáló tehenek persze elvarázsoltak, de nekem ez az egész akkor csak
egy „hurrá utazunk” élmény volt. Aztán tovaszállt, mint a lopott cigaretta
füstje a tusnádfürdői erdőszélen..
Aztán eltelt 15 év Csíksomlyói
búcsú nélkül, közben Édesanyám évről évre járt egy buszos társasággal, és
mindig lelkesen mesélt az élményekről.. hogyan hűtötték a csíki sört a patakban,
milyen jókat piknikeztek a Hargitán, és hogyan nyelte a társaság a könnyeit a
Székely Himnuszt elénekelve Madéfalván.
2010 egy nagy változást hozott az életemben, mintha egy
másik szemüvegen át néztem volna a mindenre. Megmozdult a lelkem, a világ nyílni
kezdett, észrevettem a szépet és a jót ami körülvesz. Akkoriban kezdtem el a
természetet és az épületeket csodálni, és az embereket kivenni azokból a
skatulyákból, amikbe éveken át beleraktam őket.
A sok változással együtt Erdély
ismét hívott, éreztem, hogy most már biztosan mennem kell. Szintén buszos
társasággal, 5 napra. Ez az út megalapozta Erdély szeretetemet, egy olyan érzés
lett rajtam úrrá, amit előtte addig nem éltem meg. Akkor éreztem át, hogy
milyen magyarnak lenni. Hogy az én magyarságom semmi azokhoz az emberkéhez
képest, akik itt élnek Székelyföldön, és az elszakítás után is összetartottak
és megőrizték a hagyományaikat. Most nem a rossz értelemben vett magyarkodásra
gondolok, ami oly sokaknak, érthető módon taszító, hanem arra a tiszta érzésre,
amihez nincs méltó fogalom még az igen gazdag és árnyalt magyar nyelvünkben
sem.
A határtól többszáz km-t buszozunk jórészt románok lakta területeken,
aztán egyszer csak ismét magyar feliratok mindenütt.. a házakon, a boltokon, az
intézményeken.. kicsik és nagyok, fejkendős nénikék a takaros kis portáik előtt
integetnek a magyar buszoknak.. Láthatóan örülnek.. Örülnek, hogy jönnek az anyaországbeliek.. akikhez sok évvel
ezelőtt ők is tartoztak, és bár egy rossz döntés és egy máshova rakott
határvonal elszakította őket, a lelki köteléket egyetlen politikai intézkedés sem
tudta elvágni. Integettem nekik.. de olyan könnyáradat tört elő belőlem, amit
akkor szintén nem tudtam hova tenni.. most miért sírok? Mi van? (most is
homályosodik a szemem, ahogy írom, én már csak ilyen kis szentimentális vagyok,
ha szóba jönnek a számomra fontos dolgok)
Csíkkarcfalva egy kis székely falu, vendégház a csörgedező
patak partján.. itt volt a szállásunk. Szinte még a csomagokat sem pakoltuk be,
a zenekar már húzta a nótát, így vártak bennünket. Az ízletes, finom ételek és
pálinkák csak fokozták a hangulatot. Ez egy olyan
megérkezés volt, amilyen azóta se.. Hatalmas táncmulatság kerekedett, emlékszem
még fürödni sem mentem el, annyira elragadott magával, és ott roptam az úti
adidas szabadidőmben. A trottyos zenét valahogy nem szeretem, épp ezért a
hagyományos lagzikat és a bálokat sem, de itt Székelyföldön fel sem merült
bennem, hogy ne mulassak rá! Itt ez is más volt..
Ez az út meghatározója volt nemcsak a későbbi erdélyi
útjaimnak, de a hitemet is megalapozta. A szombati csíksomlyói búcsúban Böjte
Csaba atya mondta a beszédet, minden szavát ittam. Nagyon örülök, hogy akkor Ő volt ott és őt hallgathattam. Nem sok nála hitelesebb embert ismerek a hit
megélésben. Persze párat még fel tudnék sorolni, de ő mindenképp köztük van. A
búcsú után teljesen váratlanul egy piknik fogadott minket a domboldalon a
fenyvesek tövében a Csíkszentkirályi polgármester jóvoltából. Akkor már vega
voltam, így csak puha kenyeret, házi
sajtot és rengeteg friss zöldséget ettem, de állítom itt volt a világ
legfinomabb és legroppanósabb zöldhagymája és zöld uborkája! Most is összefut a
nyál a számban, ha rá gondolok.. na, az megint olyan hangulat volt, hogy nincs
rá szókiöntő-forma ;-)
2010 volt az első flow élmények éve.. kezdődött áprilisban a
6 fős Balaton körbetekeréssel (BK flow-ról máskor írok), és ez a májusi Erdélyi
út pedig kiteljesítette. Persze leírhatnék minden erdélyi utamat épp ilyen
részletességgel, (az egyik utamról a komplett kézzel írott útinaplóm a mai
napig megvan), de az igen hosszú lenne, és bevallom ez az írás most nem is
útibeszámolónak készül..
Ezután még 5-ször voltam Erdélyben és a pünkösdi búcsúban, mindegyik
út adott számomra 1-1 személyes üzenetet, és átélhettem általuk kisebb-nagyobb
csodákat is, akárcsak a Caminon. Erdély a szívembe beleépült, és azóta is
fontos részt képvisel benne. Egyszer úgy fogalmaztam, a szívem földrajzilag 3
részre van osztva, egyik a Balaton, a másik Erdély és a harmadik a Camino.
Legutóbb 2016-ban, közvetlenül a Nagy út előtt voltam
Csíksomlyóban. Nem is terveztem akkor, úgy véltem nem engedhetem most meg
magamnak.. ám egyik nap munkába menet az utcán, találtam egy kis csíksomlyói
érmét. Na mondom, ez jel. Biztos, hogy ott leszek. És ott voltam.
Tavaly nem voltam ugyan, de a tv-ben néztem a közvetítést az
eseményről. Azt éreztem ott lenne a helyem. Van ott valami titokzatos erő,
valami tömény szeretet és gondviselés, ami megmagyarázhatatlanul vonzza az
embert.. talán az ott élő magyarok vendégszeretete, az a végtelen egyszerűség,
ahogy megnyilvánulnak? Van ott valami leírhatatlan tisztaság az emberekben.. a
tekintetükben, a beszédükben, a cselekedeteikben.. és valami végtelen erő, ami
összetartja őket, ami odavonzza azt a többezer magyar embert évről évre. Lehet
mondani, hogy sokan csak magyarkodni mennek.. mások meg túristáskodni.. vagy
csak bámészkodni.. teljesen mindegy.. valamiért odamennek, és akarva-akaratlanul
tagjai lesznek annak a hatalmas és vége láthatatlan közösségnek.. részei az
egésznek.. egyébként hogy mások miért mennek oda, az nem az én dolgom.. azt,
hogy nekem mit jelent, éppen elég tudnom. De bevallom még nem sok olyannal
beszéltem, akit Erdély szelleme nem érintett volna meg.
Pár napja ismét egy „olyan” erővel hatolt belém az érzés:
mennem kell.. ott kellene lennem. Szeretnék ott lenni. Kimondhatatlanul
szomjazom rá! Ott leszek, tudom. Hogy hoygan és miként még nem tudom, nem
terveztem semmit, csak beírtam a MÁV keresőbe a Budapest-Csíkszereda vonatot,
és megnyugodtam, hogy van ilyen J
Nagy vágyam, hogy egyszer gyalog vagy biciklivel menjek ide, ahogy sok más
zarándok is teszi. De sajnos ennyi időt most nem szakíthatok ki, ahhoz már
korábban kellett volna szervezkednem. Viszont szeretnék legalább egy napot zarándokolni
előtte. Most ezen töprengek többek között, hogyan valósítsam meg mindezt.. és
eszembe jutott mi lenne ha megosztanám a kérésemet, ahogy a Camino előtt is
tettem: befogadna valaki Csíkszeredán vagy környékén a pünkösdi búcsú idejére?
Nem ingyen kérem, ez most más, mint a Caminon! de nekem többet érne egy itt élő
családnál megszállnom, mint egy szállodában aludnom..
Miközben ezt írom, megkérdeztem Henit, a kis erdélyi lánykát,
akinek nővére Svájcban él a családjával, és akik a vándorúton befogadtak, hogy
otthon lesznek-e Pünkösdkor.. kiderült, hogy igen J
Köszönöm szépen az úti élményeidről szép, élvezetes stílusban megírt blogodat, sok érdekességet tudtam meg az általam még eddig meg nem látogatott, de a "bakancslistámon" szereplő vidékekről, helyekről. További jó egészséget, újabb inspirációkat, valamint még számtalan szép élményt kívánok neked!
VálaszTörlés