2018. július 2., hétfő

Együtt a magyar Caminon: Budapest-Zsámbék (Vándorina zarándoklat :)


Kinézek az ablakon az ötödikről, alattam betontenger, parkoló autók, jövő-menő autók, és épp 2 villamos üdvözli egymást a síneken. Szép e találkozás, imádom a villamosokat, de most valahogy lélekben mégsem itt vagyok.  Még a zsámbéki medence őrült szelében kapkodom a kalapomat és nézem a lengedező búzamezőket azzal a kis belső gyermeki örömmel, ami mindig ott van ha hátizsákos vándorként útra kelek. Hálát érzek a vándor létemért és azért a csapatért, akik eljöttek velem zarándokolni szombaton, a magyar Camino pontos nevén Camino Húngaro első napi szakaszára, azaz Budapesttől Pátyon át Zsámbékig.

Na akkor csapjunk bele, hogy is volt ez a nap J

Páran már üldögéltek a Clark Ádám téri 0 km kőnél, mikor nagy sietve odaértem. Oh, de égő, hogy épp a szervező késik el, de neeem!  Még csak 8:27 van, időben érkeztem! Megalapoztam az indulást egy kis Lánchídi futással,  ha már annyira elbamultam a Deák téren az óriás kerékre meredve. Tényleg óriási, és ha alatta állsz nehéz levenni a szemedet róla.

Ismeretlenek közt 2 ismerős arc is feltűnt, Zsófi, az erdélyi lány, akinek még Győrben adtam éjjeli szállást, mikor a magyar Caminot járta. Azóta már másodszor jött velem túrázni. Illetve Andi, akivel a Járatlan utakon fesztiválon beszélgettem, majd az előadásomat is meghallgatta J

Egy gyors bemutatkozás az „idegeneknek”, akik megnyugodtak, hogy lesz túravezetőjük.
Benyomásom az volt, ez egy tökjóóófej csapat lesz, és már alig vártam, hogy nekivágjunk!

Pár perc múlva megérkezett Female Yeti nagy vidáman, egy hatalmas hátizsákkal a hátán. Óriási batyúja láttán elbizonytalanodtam, lehet, hogy Santiagoig hirdettem a túrát és nem csak Zsámbékig? Aztán kiderült Yeti már a Sziklás-hegységi túrájára edz, azért pakolt így fel.. hát az nem lesz semmi vállalkozás! De picit azért irigylem J
Felírtam a neveket, közben megérkezett Sári az alagútból, összeállt a teljes csapat, akik az origóról indulunk (Clark Ádám tér 0 km kő a magyar Camino hivatalos kezdőpontja, innét az út az alagúton át kezdődik).

Egy gyors csoport kép (CSK) a 0-as km kővel, aztán nekivágtunk. A Caminoról már mindenki hallott, volt köztünk aki meg is járta, de a Magyarországiról nem sokan tudtak főleg nem azt, hogy merre megy. Így volt öröm, hogy jééé itt vannak a jelek J
és igen, 10-en indultunk a 0-ról! Többségben a nők, ez gondolom látszik :)
íme a jel az alagút előtt
A Clark Ádám teret a Krisztinavárossal összekötő alagút 350 m hosszú, bele is csaptunk.. kicsit nekem a születést szimbolizálta (így utólag), kijutunk az „alagútból” a fényre, és még minden nehéz és bizonytalan, hiszen a városban  a sok inger miatt a jelek is nehezebben észrevehetők még annak ellenére is, hogy szuperül ki van jelölve. Városban zarándokolni kevésbé felemelő, mint a természetben.  Persze én már mindenben szimbólumokat keresek, lehet másnak ez nem fordult meg a fejében.


A Normafáig az út 7 km, és bizony elég szenvedős, hiszen szinte végig emelkedőn megyünk. A Diana utcai lépcsős emelkedő a legbrutálabb. Utóbb kiderült, ez a szakasz az egész Camino Húngaro legdurvább szakasza már a hirtelen nagy szintkülönbség miatt.
Szegény csapatom, gondoltam is, nehogy elmenjen a kedvük a Caminotól J Hősként visleték az emelkedőket, még úgy is, hogy egy helyen benéztem a jelet és egy utcával tovább mentünk. De mapsme-vel visszataláltunk, akkor már a Normafa út jött. Közben hajtottam is a csapatot, hogy időben érkezzünk, mert a csapat egy része Normafán csatlakozott hozzánk.
 Jó 20 perces csúszásunk lett a tervezetthez képest, de gyakorlat hiányában ezt nehéz volt pontosan megsaccolni. Más amikor az ember egyedül megy, és más csapattal.

hajrá vándorok!

Közben kaptam egy smst egy Bettitől, akiről kiderült aznap reggel olvasta a felhívást a túráról, mert a facebook feldobta neki, és gondolta eljön, remélve, hogya Normafai csatlakozást még eléri. Tök örültem, hogy lett egy ilyen spontán csatlakozónk is. Betti és még +9 ember azaz 10 várt ránk a Normafán. Így lett számomra világos, hogy a Normafai réteses az híres a magyar Caminos körökben, ugyanis sokan innét indulnak neki, hogy kihagyják a városi szakaszt.

Nekünk nem elég egy Female Yeti, így összeszedtünk útközben egy Vándorboyt is :D Vándorboy, a legtöbb országban járt magyar utazó, aki 15 évig stoppal járta a világot, majd ő kezdte el szervezni a Járatlan utakon fesztiválokat (és teszi a mai napig) , ahova tavaly engem is elhívott előadni. Szóval megtisztelő volt, hogy Fannival párjával, és a Világutazó állatkákkal együtt eljöttek szerény caminos zarándoklatomra J


Ott nézegetnek kifelé

Nem, ezzel még nincs vége az utazó „celebeknek”, szintén Normafán csatlakozott hozzánk az El Camino Party „stábja”, Kata és Gyuri. Gyuri egy igazi Caminofanatikus, a Camino Húngarot 50 óra alatt járta végig ha nem túlzok alvás nélkül, vagy minimális pihenéssel. Az utikönyv szerint 8 napi szakaszra osztott, mintegy 200 km-es utat Budapesttől Lébényig!! Továbbá vágigjárta Spanyolország szinte valamennyi Caminoját, és más országok Caminoit is taposta.

De nem hagyom ki Orsit és párját sem, akik szintén egy nagyot utaztak, Svájcban éltek, majd tavaly nekivágtak a világnak és számos helyet jártak be, mint Új-Zéland, Japán stb. Orsival az ismeretségünk mellesleg érdekes, még a nagy utam elején ajánlotta fel, hogy befogad Lausanne-ban, ha arra megyek. Aztán technikai okokból végül nem nála szálltam meg, de a követtük egymás útjait a fb-on keresztül. Végül a kis túrámnak hála, végre személyesen is megismerkedtünk J

Aztán még egy utazó, Kati, aki nem rég tért haza DK-Ázsiai útjairól, mellesleg őt is a Járatlan utakon fesztiválról ismerem.

Természetesen a hangsúly nem azon van, hogy ki mennyit és mekkorát utazott/gyalogolt már, és/ vagy netán mekkora blogger, de ha már velünk voltak, egy említést mindenképp megérdemelnek. A hangsúly azon van, hogy mind csodálatos és nagyszerű emberek gyűltünk össze, belerakva a magunk egyedi színeit a nagy egészbe és így együtt egy nagyszerű csapattá válni.

A vándor(ina)/(boy) csapat :D

Az út a Normafai Szent Anna-kápolnáig 7 km, szóval megérdemeltük már a pihenést. Amíg összeszedtem a rétesesnél várakozókat, addig Yeti bemelegítő gyakorlatokkal fárasztotta a többieket :D na jó, csak viccelek, nagyon hasznos az ilyen!

A 2 km-re levő Makkosmáriai templom előtti nagy füves parkban, ahol mázlinkra csak mi voltunk, tartottunk egy kis bemutatkozást, ki miért jött, mit szeretne megosztani magáról és milyen viszonyban áll a Caminoval :)

bemutatkozunk :) 

Elég érdekes volt hallani, hogy kinek mit jelent egy túra, egy út, egy belső út. Kicsit tisztába tettük a különbséget a túra és a zarándoklat között, de abban megegyeztünk, hogy tök mindegy ki milyen céllal indul el egy útra, legyen az önkeresés, vagy csak a kaland, a szép tájak csodálata, mindenképp kap egy olyan belső élményt, ami közelebb vezeti önmagához, a belső útjához.

Olyan is akadt, akinek a Camino maga semmit nem jelent, és különösebben nem is éredekli, csak a csapatélmény és a túra miatt jött. Én pedig örültem, hogy ennek ellenére mégis ittvolt, sőt a következőre is jönni szándékozik J
Aztán olyan is akadt, akit a barátnője „csábított el” reggel, hogy jöjjenek már el túrázni, pedig ő azt hitte strandra mennek :D Végülis napozni emelkedőn felfelé menetben is lehet, csak így kevésbé élvezetes. Na de, le a kalappal, hogy bevállalta, és bízom benne, hogy kapott egy olyanfajta élményt, amit a strandon nem biztos, hogy megkap.

Aztán voltak Caminot megjártak is, Caminora menni készülők, és a naagy utazók, akiket már említettem. Bemutatkoztak a Világutazó állatkák is, Vándorboy által. Nekik persze könnyű, hiszen jórészt hátizsákban utaztak. De csak a csapat érdekében, hiszen apró lábaikon sokáig tartott volna mire utolérnek minket, és várakoztatni sem akartak senkit.

Kata és Gyuri, akiknek a Magyar Caminohoz több közük van, mint nekem, már ha lehet így mondani, tán nem a legjobb szó. De többet tudnak róla, és többször jártak itt, maradjunk annyiban, így elmondtak pár érdekességet az úttal kapcsolatban, értékadó gondolataikért és segítségükért köszönet! Ők már szerveztek zarándoklatot eme szakaszra (is), így tudták mivel jár egy csoportot vezetni, én viszont még a szárnyaimat bontogatom csak e téren. Mindenképp kaptam tőlük olyan meglátásokat, amikre később nagyobb hangsúlyt fektetek majd, szóval egyfajta tanító szerepet is betöltöttek számomra.

Következő állomásunk a +2 km-re levő Budakeszi MOL kút volt, lehetőség egy kávéra, vízvételre, és sajnálatos módon 3 embertársunk és egy állatka elköszönt tőlünk. Már nem a világutazó állatkák egyike, hanem Marci kutyus, aki nagyon nagyon elfáradt, és a gazdija nem akarta szegénykét tovább járatni. Az egyik csapattagunk pedig komolyabb csípőfájdalommal küzdött, és ez esetben célszerűbbnek tűnt abbahagyni a túrát. Nagyon sajnáltuk, egyrészt fájdalma miatt, másrészt, hogy nem jönnek velünk tovább, de így ez volt a legjobb döntés.

„Megfogyva bár, de törve nem”, 17-en indultunk tovább a Pátyi erdőnek a Budakeszi határában levő susnyáson át. Én szeretem az ilyen vadregényes  füves, bozótos szakaszt is, de egy kullancsátnézés nem árt utána. Már magunkon, nem a bozótban. Hééé kullancs, hol vagy?


Egész jó tempót nyomtunk, a pátyi erdő nekem most úgy lepörgött, hogy szinte csak a kerítésekre emlékszem, amiket mászni kellett. Mennyire más volt ekkora csapattal, mint múltkor  egyedül. Egyedül órákat bámészkodtam az erdőben, kézenálltam, heverésztem, fotóztam, rajzolgattam cicajeleket, most meg úgy elbeszélgettük az időt, hogy hipp hopp ott volt Páty.
zarándokok akcióban

Cukorborsó vendéglőnél ismét búcsút vettünk 4 tagunktól, akik eleve így tervezték, hogy idáig jönnek. Átadtam gyorsan az Emléklapokat, amiket a Budakeszieknek elfelejtettem, de utólag megkapják! A  vendéglőt sajnos nekünk, továbbindulóknak ki kellett hagynunk időspórolási szándékkal, de a lecsatlakozók talán ettek helyettünk is J

13-an folytattuk hát az utat, s Páty határában a kisbolt előtt megpiknikezve a betonon, nekivágtunk a töki egyenesnek. Gyuriék felkészítettek, hogy ez bizony kemény lesz, mert a zsámbéki medencében eléggé megáll a levegő, a nagy esőzések miatt sárra is lehet számítani, ami lehet, hogy nem száradt fel (megjegyzem közben, egész úton nem volt gondunk a sárral, a talaj szuperül felszáradt annak ellenére, hogy előző nap még szakadt az eső).
Miért együnk a zöldben, ha ehetünk a betonon is? :D

Tök falucska közvetlenül Zsámbék mellett van, szinte egybenőttek, ezért is hívják ezt a szakaszt töki egyenesnek. Ez még 12 km a pátyi kisbolttól.

Számomra fantasztikus szakasz volt, én nagyon élveztem! Mázlink volt az idővel, a szél fújt, így nem állt a levegő, és a sarat is felszárította kivéve itt ott, de ki lehetett kerülni.

Kukorica, kalászos növény, napraforgó táblák és pihentetett területek váltogatták egymást, mi meg ballagtunk köztük a hosszú hosszú szinte végeláthatatlan földúton.
szélfútta, napsütte vándor(ina)

Nevezik ezt a szakaszt a magyar „Mesetának” is (Meseta spanyol fennsík, a Camino egyik szakaszán napokon keresztül tart, hosszú egyenes, elég ingerszegény), de engem ez a töki egyenes inkább a Santo Domingo de la Calzada előtti szakaszra emlékeztet, amikor szintén mezőgazdasági táblák közt ballagunk jó sokáig egy végeláthatatlan földútion. Bár az dombos, ez meg egyenes, mégis azt az érzést idézte számomra.




Útközben azért készítettünk 1 CSK-t csirkelábról. (Csirkeláb a kb 10 centis fotóállványom)
csirkeláb beállt

Szántóföldi CSK

E szakaszon egyedül is ballagtam egy jó félórát  legalább, bevallom szuper érzés volt. És nem azért, mert elegem lett a csapatból, de ilyenkor tudtam egy kicsit befelé nézni, és megérezni ennek az egész napnak a történéseit, csodáit, és hagytam felbuzogni magamban azt a hálát amit éreztem! Hálát azért, hogy ittlehetek, az emberekért, akik eljöttek, látni, hogy élvezik, hogy  a fájdalmak ellenére is lelkesek és itt barangolnak velem azon az úton, ami számomra oly fontos. Hálát az időjárásért, hogy kegyes volt hozzánk, a lábaimért, az egészségemért, azért a lelkesedésért ami kifogyhatatlanul ott van bennem, ha olyan dolgot tehetek, amit szeretek, és közben mindezzel  másoknak is adhatok valamit. Átfutott az a kis boldogság, amit oly sokszor nem találok meg a szürke hétköznapokban. Közben gondolkodtam, hogyan is tovább az életemben most. Mert belül valami már megváltozott. És belül valahol már megint útra készülök.

Szép lassan a szél befújt bennünket Tök határába, majd tovább Zsámbékra. Már este 8 óra közeledett, a hazajutásról is gondoskodunk kellett, így sajnos a csodás zsámbéki premonstor romjait nem tekintettük meg, de egy plusz ok, hogy visszatérjünk Zsámbékra.
Távolban a tornya

A várost átszelve a templom utáni buszmegállóhoz közeledve megálltunk egy helyen és kiosztottam mindenkinek a kis Emléklapokat, amiket még előző nap csináltattam.  Így értük el végül a 31 km-t. (Normafaiak -7) A poén az, hogy gőzöm nem volt hányat csináltassak, csak hasraütésszerüen nyomattam 20 db-ot, ami technikai okokból „véletlenül” 21 lett. Bár tudjuk, véletlenek nincsenek, és valóban nem, ugyanis éppen 20-an voltunk a túrán! 21.-nek pedig a Világutazó állatkák is kaptak egy lapocskát, hogy inspirálódjanak a következőre :D

:)

Az okleveleket pedig e-mailben kapják meg a csapattagok arról a teljesítményről, amit ténylegesen legyalogoltak. Hiába nem a teljesítményről szólt, de vele járt, és mindenki megérdemli!

Szuper zarándoklat volt olyan emberekkel, amilyen társaságot bármikor kívánnék magamnak, ha épp társaságra vágyom J

Na de ezzel még nincs vége a történetnek..Egy olyan csapat, ahol 2 stoppos világutazó is van, bizony átgondoltatja az emberrel, hogy busszal menjen haza vagy hogyan is akkor.. Yeti már idefelé is mondta, hogy stoppal menne vissza, Vándorboy meg ha már 15 évig stoppolt, akkor most pont Zsámbékon szálljon buszra.. :D meg aztán Fanni is nyilván, meg a Világutazó állatkák is. Nekem Vándorinaként illett volna hazagyalogolnom, ha már a név kötelez, de úgy voltam vele ezt a stoppolást is kell próbálni végre. Így 4en nekiálltunk kezet tartani, a többiek pedig elindultak a buszra. 13-an azért mégse stoppolhatunk, hogyan férnénk be egy kocsiba annyian :D

hé, vegyetek fel, csak 4en vagyunk, a sofőrnek még marad hely!

Ismét egy újabb élmény következett.. én, mint nem stoppos, nem sok reményt fektettem ebbe bevallom, hiszen szombat este miért menne be bárki is Zsámbékról Pestre, s már a következő buszon gondolkodtam.. De egyszer csak megáll egy kocsi, egy csajszi kiszól, hogy Pátyig elvisz minket, ha az úgy oké. Persze, hogy oké, azzal is előrébb vagyunk, beültünk, s mentünk. Cukorborsóig vitt minket, onnét átsétáltunk a buszmegállóba, a busz 10 perc múlva jött volna, addig is kitartottuk a kezünket.
Hát nem sokkal később megállt egy autó, 1 embert tudott felvenni Budakesziig,  Vándorboy mint a legnagyobb stoppos, be is szállt, gondoltuk mi csajok összetartunk, s együtt megyünk. Nemsokkal később  nekünk is megállt egy kocsi, szintén női sofőr, Budakeszire. Örültünk, mentünk. Budakeszin a buszmegállóban sem kellett sokat tökölni, egy 3. női sofőr is felszedett minket és behozott egészen a Széll Kálmán térig. Hihetetlen volt, komolyan! fél 10 körül bent is voltunk, ha nem hamarabb. Vándorboyt is összeszedtük a metró előtt.

3 fuvarból 3 női sofőr. Most vonjam le azt a következtetést, hogy a nők szívesebben vesznek fel stopposokat? Vagy együttérzőbbek? vagy nem tudom.. de nagy hála értük, annyira jófejek voltak, és azt gondolom nekik is egy élmény volt, hogy ennyi vándort összeszedhettek :D Mindjárt rájuk is zúdítottuk, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, Járatlan utakon fesztivál meg stb Cicazarándok képeslapot is kapott mindegyikük, hiszen bőven megérdemelték  J


sofőrünk a santiagói Cicazarándok lappal :)

Széll Kálmánon érzékeny búcsút vettünk Fannitól meg Vándorboytól és a Világutazó állatkáktól, én meg gondoltam szolidarítok Yetivel, aki a 0 km kőnél hagyta a bringáját, és átsétálok vele, nem metrózok. Amúgy se szeretek jegyet lyukasztani, a metrón meg nem árt.. Felszedtük a bringát, gondoltam ha már idáig eljöttem innét már elsétálok a Kálvin térig, majd ott felszállok a metrópótló buszra. Yeti szolidarításból eltolta velem a bringáját a Szabadsághídig. Nade a Szabadság hídnál kitaláltam, ha már idáig eljöttem, elsétálok a Haller utca sarkáig, majd ott felszállok a 24-esre. Az már csak fél óra. Yeti  tovább szolidarított velem a Boráros térig, majd egészen a Haller sarkáig. Ott végleg elváltunk, ő hazatekert, én meg úgy gondoltam ha már idáig eljöttem, ezt a 2 villamosmegállót már igazán lesétálhatom, az már csak 15 perc.. így lett az utam végül 37 km, nappalból az éjszakába nyúlóan..
éjjeli Yetik és Vándorinák

ááááhhhh nem hiszem el, hogy a végére értem, igen, hazaértem és nagyon boldogan és hulla fáradtan feküdtem le aludni, de előtte még megnézegettem a képeket!

Fantasztikus nap volt, drága zarándokok és olvasók, remélem legközelebb is legalább ennyire jó lesz!
A következő szakasz már tervezés alatt, hamarosan meg is hirdetem! Jómagam pedig készülök, hogy egyben is végigjárjam a Camino Húngarot Pesttől Lébényig vagy tovább.

Le a kalappal, hogy végigolvasátok, bár tudnék kevesebbet írni!



1 megjegyzés:

  1. Kedves Dorina! Két éve olvasom a soraidat. Rokon lelkek vagyunk, csak én nem írom le, ill. nem is tudnám olyan színesen leírni az élményeimet, mint Te. Személyesen még nem, de a cicáiddal már találkoztam a pátyi erdő létráin. További jó külső/belső utat. Csaba

    VálaszTörlés