 |
| a legújabb útlevelem :) |
Nagy az izgalom, az ágyam tele mindenféle hasznos és
felesleges dologgal (már ami az úthoz kell). Azon gondolkodom, felbontsam e a
mogyorós csokit. Nem akármilyen, mert egész mogyorós, a kedvencem a Lidl-ből. A
napon úgyis csak elolvad.. bár esőt mondanak.. mindegy, inkább írok, addig sem
ezen jár az eszem.
8 napos kis zarándokútra indulok, Budapesttől-Lébényig a
Magyar Caminon. A 2016-os 5,5 hónapos utam óta ez az első alkalom, hogy ismét
több napot töltök együtt hátizsákommal a természetben. Nagyon izgatott vagyok,
annyira hiányzott már ez a létforma.
Fél év telt el azóta, hogy Budapestre költöztem, ez már több
idő, mint amennyit Győrben töltöttem a nagy út után. Hatalmas változás volt ez
nekem, vidéki embernek. Tudatos döntésképp költöztem a fővárosba, tovább
folytatni azt a belső utat, amit a nagy út indított el bennem. Fogalmam sem volt mire vállalkozok, mert ezt
nem lehet előre elképzelni, ahogy egy utazást sem. Egy életet újra kezdeni a
nulláról, szinte. Albérletbe költözni, pusztán egy szobát bérelni, 37 évesen
kollégista style-t nyomni, úgy, hogy előtte évekig saját lakásban éltem. Kemény!
De ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy elkezdjem itt. És most is itt
vagyok. Tavalyi évem jórészt az álmodozásról szólt, rengeteg ötletem volt, de
aztán nem valósítottam meg igazán semmit. Oké, de, rengeteget rajzoltam, tizen akárhány
féle Cicazarándok képeslap látott napvilágot, illetve tartottam vagy 20
előadást..
De mégis úgy éreztem, hogy az a valami, még nincs felépítve..
Annyira sokminden volt bennem, hogy nem tudtam merre
induljak el velük. Azt hittem egyedül mindent meg tudok oldani, vagy majd lesz
itt is segítségem, mint az úton is, de ez más volt.. Sokat inspiráltak, és
lelkesítettek, de nem jött senki, akivel együtt megváltjuk a világot. Vagy az is lehet, hogy csak én nem vettem észre, mert még nem álltam rá készen!
Menet
közben rengeteget tanultam magamról. Ezek csak kiragadott mondatok, az igazi
belső utamat most nincs időm leírni, nagyon nagyon kemény dolgokat éltem meg
itt Pesten, nem volt más mint egy tömény szembenézés önmagammal.. nagy
mellénnyel a nagy út után azt hittem „készen vagyok” és mindenre elszánt (ez
utóbbi igaz is), de az élet a képembe tolta, hogy neeem, dehogy vagy te készen.
Mit képzelsz, hogy majd 1 év alatt rendberakod 30 x év hamis hitrendszerét?
valóban nem lehet 1 év alatt rendbetenni magunkat 100 %-osan. Csak lépegetni
előre.
Olyan kemény szituációkat kaptam,
amiket nem tudtam kezelni, egy kis utolsó porszemnek éreztem magam a
nagyvárosban. A réveteg arcok az aluljáróban, a metrón, a tömeg, aztán a városi bringázás, ami egy külön sztorit megérne milyen adrenalin szinttel közlekedek a József körúton pl..
Megint kerülgetni kezdtek
az alacsony önbecsülés démonok, akik azt mondták, hogy sosem elég jó amit
csinálsz, hogy teljesítened kell az elismerésért, hogy nem vagy elég jó, és
hogy nem hibázhatsz.. nem csak úgy maguktól törnek rám, hanem az embereken
keresztül.. aljasak, agresszívek és félelmetesek.. és egészen addig jönnek
gyötörni, amíg belül fel nem ordítok, hogy elééég volt, és ez az egész egy
hamis őrület, aminek nincs helye többé az életemben, és mindent megtenni azért
hogy eltűnjenek! Ez az a pont, amikor
rájövök, hogy nem megy egyedül. Van egy út, amit csak egyedül járhatok be, de
erre kell a rásegítés. Szóval eljön a pont, hogy egyedül már nem, de megy
segítséggel. és igen, segítséggel valóban megy. Nem egyszeri, hanem rendszeres
átbeszélésekkel, átgondolásokkal, a miértek megértésével, türelemmel, kis
változtatásokkal, aztán egy újabb nagy lépéssel.
Olyan belső utakat jártam meg,
hogy leírni sem merném. Itt azt gondolom nincs is ennek helye, hiszen tudom, a
közösségi oldalak nem erre valók. Ha már idáig elolvastad az is csoda, a
közösségi oldalakon csak az 1 mp alatt beazonosítható infóknak van értelme. Na,
az én utam az „kicsit” több, mint egy másodperc. Nagyon sokmindet tanultam itt
Pesten. Az emberekről, az életről, a hamis és felszínes világról, de ugyanakkor
a bennem szunnyadó hajthatatlan tettvágy és lelkesedés is elkezdett kis gyenge
zöld hajtásként utat törni magának a beton repedéseiben ott, ahol csak a
villamos jár.. azért, hogy egy erős gyökerű málnabokor legyen belőle. (Ne
kérdezd miért málna, azt szeretem a legjobban, ja hogy mi lesz a villamossal,
hát majd arrébb teszik a síneket, ennyi még belefér, amekkora átépítések
zajlanak éppen BKK-éknál).
Igen, rengeteget tanultam. A gyötrő démonok figyelmeztetések
voltak, hogy ne hagyjam már magam. Elkezdtem felfedezni az értékeimet, hogy ki
vagyok valójában, hogy mi lehet az én küldetésem. Égő vágyat éreztem arra, hogy zarándoklatot
szervezzek, hogy embereket hozzak össze. Vándorina énem nem bír nyugodni, ő
folyton menne. Nincs még itt a „megállapodás” ideje. Az egy helyben lét nincs
rám jó hatással. Ezt is felfedeztem. Ami örömmel tölt el az, ha szervezhetek
valamit, amiben magam is aktív vagyok. Ez pedig nem más, mint a túraszervezés.
Embereknek olyan helyeket mutatni meg, amik számomra is kedvesek. Igen, ez az
én utam. Élményt adni az embereknek úgy, hogy közben magukhoz is közelebb
kerüljenek. fantasztikus dolog! Imádok embereket megismerni. Annyira szeretem
mások történeteit, tapasztalatait hallgatni. Képes vagyok a vonaton is spontán
beszélgetésbe keveredni, egyszerűen megtalálnak az emberek. Egyszer
Cicazarándok képeslapot adtam el a vonaton egy hölgynek, aki kb csak annyit
kérdezett ez a vonat megy-e Kaposvárra J
emlékszem, mennyire feldobott a spontán „üzlet”. És nem ezen van a hangsúly,
hanem az egész történésen.. Imádom a spontán dolgokat, annyira nagy energiát
adnak! A hölgy azóta követi oldalamat, talán épp olvassa is. Az élmény csúcs
volt! Aztán egyszer leszólított egy srác, szintén vonaton, hogy én vagyok-e az,
aki olyan sokat gyalogolt, mert ismerős a fejem :D Máskor pedig azon kapom
magam, hogy vad idegenek öntik ki nekem a lelküket és engem mindez nem terhel,
hanem épp ellenkezőleg.. (nem, nem a se eleje se vége panaszkodásra gondolok, azokat
kerülöm, hanem az élettörténetekre!!)
Kaposvár-Santiago méreteket öltött bennem a vágy, hogy végre
megírjam a könyvemet. Nem tagadom, alkotói válságba kerültem itt Pesten, a sok
belső harc, a panel-beton környezet lelkileg destruktív hatásai, a visszacsúszás a lelki- Maslow piramis aljára , és onnét felmászás, ismét rengeteg energiámat felemésztett, hónapokig se nem írtam, se nem
rajzoltam. Kb a túlélésért küzdöttem. Nehogy bárki szánjon emiatt, már tudom,
hogy ez teljesen normális volt! Nem lehet egyszerre mindennel foglalkozni. „Ha
nincs mit enned” nem tudod a Floridai luxus utadat tervezgetni.. (mindezt
átvitt értelemben mondom, enni természetesen volt mit.)
Ám ha Pesten mindjárt
úgy indítok, hogy minden happy és subidubi, Hawaii van és pálmafák, akkor nem
lenne most bennem ez a feneketlen vágy arra, hogy végre felépítsem mindazt, amit a nagy út adott nekem. Ilyen
tettvágyat még akkor sem éreztem, amikor hazajöttem az útról. Ennek be kellett
érnie.
Meg fogom írni a könyvemet, ha kell ismét útra kelek, ha kell itthagyok
megint mindent, de meg fogom írni! Meg kell, hogy ismerjék az emberek azt az
utat, amit bejártam, mert amit itt kommunikálok, az csak töredéke annak, ami
tényleg példa és/vagy segítség lehet bárki számára! Tudom nem látszik, de belül
eléggé antiszoc vagyok. Irtó magányos lélek, aki egyedül is fantasztikus
társasága önmagának, és képes lennék napokig bolyongani egyedül a természetben
(ez de hülyeség, amit írok, hát ezt csináltam :D ) aki ismer, tudja hogy ilyen
vagyok.. De egyet megtanultam.. egymás nélkül, emberek nélkül, társaság nélkül
nem tudunk olyan mértékben fejlődni, mint szeretnénk. Egyszerűen szükségünk van
egymásra. Meg kell találnunk azokat, akikkel együtt tudunk működni, akik vevők
ránk, az utunkra, akikkel megvan a közös lelkesedés. Akivel ez nincs meg,
azokat pedig kerülni, mert viszik az energiát.
Fantasztikus tapasztalásaim
voltak/vannak itt Pesten. Amilyen keményen és amilyen töményen kaptam, annyira intenzíven
indult a megerősödés is. Persze már óvatos vagyok, és tudom, hogy sosem lehetek
elég nagy mellénnyel, mert bőven van még hova fejlődni. Az úton vagyok, amiről
úgy érzem nem tudok már letérni, hiszen az én utam..
Holnap elindulok a Magyarországi Szent Jakab-úton 3 útitárssal,
akik számomra még idegenek, hiszem sosem találkoztunk, de úgy érzem jó lesz!
Csodás érzés, hogy 3 ember is bevállalta azt, hogy együtt akar velem
zarándokolni 8 napon át! Pedig eredetileg egyedül akartam az egészet, de aztán jött az, hogy feldobom a tervemet, és csatlakozzon aki akar.. nem biztos, hogy az egydüli utam hoz akkora fejlődést, mint a csapat.. és 3 ember azért nem egy falka.. de akár lehetne is.. állok elébe most a dolgoknak.
Lesznek útközben is csatlakozók, illetve az első napra
jövők. Várom és nagyon kiváncsi vagyok miket hoz számunkra ez a 8 nap, hogy
fogunk kijönni, mikről fogunk beszélgetni, milyen lesz ismét egy Plébánián
aludni, milyen lesz máshol aludni, milyen lesz régen látott ismerőssel
találkozni, milyen lesz Ádámmal zarándokolni (akivel java részt csak
messengeren kommunikáltunk, a pont ami összeköt az a Magyarország-Santiago út, ő utánam egy évvel járta végig, s most
eljön 2 napra). Én várom ezeket a találkozásokat, és az benne a szép, hogy
senki sem tudja milyen lesz.
Ismét előkerülhet a dokumentálós oldalam, amit megint
annyira szeretek. Kiváncsian várom milyen is ez a magyar Camino, hiszen Zsámbék
és Pannonhalma között még sosem jártam! Most felfedezem és bemutatom nektek,
ahogy én látom!
Július 25. Szent Jakab ünnepe.. ha már Szent Jakab útját
járom, ez a legnagyobb ajándék, mit adhatok neki, hogy neve napján az ő útján
vagyok. Persze kérek is tőle. Ismét.. régen beszélgettem már vele.. a nagy úton
azt kértem erősödjek és bátorodjak.. most azt kérem mutassa meg hogyan tudom
kamatoztatni a bennem levőt..
Tegnap kiváltottam a zarándokútlevelemet, ami gyönyörű új külsővel bír. Hatalmas feeling volt bemenni a zaránokirodába és kérni.. olyan, mintha Santiagoba mennék.. szívesen mennék tovább, de most szabadságot vettem ki, így csak 8 napot tudok vándorolni. Aztán majd meglátjuk idővel mi lesz.. ;-)
A szállások is szépen összeálltak, lesz, ahol
zarándokszállón, lesz szállásom ismerősnél, valamint a sok fb-os megosztásnak köszönhetően
ismét jelentkeztek segítő szándékú emberek, hogy befogadnak 1 éjszakára. Na de
erről még lesz időm írni az úton, most megyek bepakolni, hiszen lassan éjfél..
Na, ki olvasta végig? ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése