2016. június 16., csütörtök

A határok átlépése..nem csak a magyar-osztrák.. az enyémek is..

Azt gondolom a határokat mindenféle értelemben átléptem tegnap. Kezdjük az országhatárral. Már ez a nap is nehezen indult. 6ra terveztem a kelést, majd 7re az indulast. Már csak a táskám összerakása lenne hátra, akkor látom, hogy  belefolyt a lekvar.. volt meg nálam egy kis maradék eper lekvár, jól felforrt a napom, s lenyomata a tetőt, frankon beleszivargott. Ágyneművel aludtam a szálláson, így a hálózsák is bent volt a hátizsákban. Persze hogy ráfolyt, meg a huzatra,  a kabatomra es 1-- 2 fehernemure. Állhattam neki mosni, torolgetni, lekváros cuccokat kizárt, hogy cipeljek..  ezzel elment egy óra, 7 helyett 8kor indultam.  A vizes cuccokat a karomon szárítottam, legalább hűtött, úgy is oly meleg volt már 8kor is. Tudtam, ma egy 40est le kell nyomnom, mert Wolfsthalban csak brutal drága szállás van, a következő település pedig Hainburg, meg 9 km kb. De valahogy e tudat ellenére is nehezen indultam el. Tegnap este  még lett 2 szobatarsam, egy fiatal amerikai házaspár, kerékpárosok, ők is Hainburgba mennek ma. Csak ők picit  gyorsabban  Este mikor visszatértem másnapi útvonal felderítő sétámból, akkor láttam meg őket a szállásom előtt. Azt hittek en vagyok a tulaj es kérdezték van e szallás. Vehettem elő "hatalmas" angol tudásomat mindjárt.. gondoltam sebaj, itt az idő gyakorolni.. mondtam nekik, hogy en vagyok egyedül a 4 ágyásban, ha gondoljak.. közben odaért a tulaj is, felvázoltam neki a szitut.. tok jófej volt, mert azt mondta csak akkor fogadja őket ha engem nem zavar. Mondtam egyáltalán nem, szimpi pár voltak, tényleg. Legalább van kivel beszélgetni. Szóval mindenki őrült, a pár a szallasnak, a tulajék pedig a kuncsaftnak  bár megjegyzem nem az a fajta szállásadók, akik a pénzre hajtanak, egyáltalán nem. Ez egyértelműen kiderült abból, hogy a kedvemert "tovabbhajtotta" volna őket. Pedig zarándok szálló, s en nem egy szobát vettem ki, csak 1 agyat. Az amcsi srác elment borért, en meg rendeltem egy pizzát, gondoltam a felet meghagyom holnap ebédre, jól jön az a határ után. Visszatért egy egri bikaverrel, röhögött, hogy milyen olcsó volt. Volt meg az úti pálinkámból, megkínáltam őket.. sztem valami gyengebbre számítottak  korán elaludtunk, ok is fáradtak voltak. Aztán jött a már említett reggel.. Szóval elindultam.. folytassuk a lekvár mosós reggelt egy laza drótkerítés mászással. Tisztára menekültnek éreztem magam. Kicsit benéztem a jelölést es nem mentem el a hivatalos átjáróig.. nyugi, ez még  nem a határ, csak a vasúti kerítés  az már gyanús volt, hogy az összes rajkai sínen (volt vagy 6 pár ) csakúgy  á la nature kellett átkelni átjáró nélkül. Sejtettem h valahogy hülyén jöttem, de gondoltam mosmámindegy, ha már a forró szurokba is beleleptem vissza nem fordulok. A csúcs a kerítés megmászása volt, mázli, hogy már valaki szinten így  járt es kitaposta kissé. Táska es botok átdob, majd jovok en. Sikeres átkelés a vasúton, irány a határ.. magyar, cseh, osztrák, volt ott mindenfele hatar, de 3 biztosan.. A felüljárón bámultam a kamionokat, az autókat, mindenki kelt át valamerre.. csak en voltam gyalog. Senkit sem érdekelt, hogy en épp éltem egyik nagy lépését teszem meg. Senkit sem érdekelt hogy en épp átkelek a határon.. hogy a szívem tele van örömmel es fájdalommal, megrendultséggel, elszántsággal, de ugyanakkor bizonytalansággal, kíváncsisággal, kalandvaggyal es rengeteg kérdőjellel. Egy kis semmi vagyok egy porszem a nagyvilágban. feltettem a kérdést is, miért kell ez nekem? Mi lenne ha visszafordulnék? Itt van Rajka, visszamegyek, felülök s vonatra s jövök  haza. Aztan kezdek valamit az életemmel. Keresek munkát, elköltözöm. Ez -id egy megoldás. Minden átfutott az agyamon. Ott a határon állva. Sokszor mondtam már, nincs visszaút, elindultam.. de van. Bármikor megtehetem. Egyetlen dolog számít, magammal tudjak elszámolni. Senki mással nem kell. De az a belső kis valami azt mondta menj tovább, ne már.. hat idaig eljöttél, mindig volt valahogy.. mindig csak egy napot láss előre, de meg azt sem kell, csak menj, ne állj meg az úton. Eszembe jutott a zene, ami a Paulo Coelho film elején van, Raul Seixas Naõ para na pista,  ne állj meg a pályán vagy vmi ilyesmi, de aki tud brazilul lefordíthatja. Valamiért nagyon a szívembe vésődött ez a szám, az úton is többször meghallgatom. Talán mert maga a film is. Szóval ne állj meg. Nyilván pihenni ér :) első utam a Hármas határ szoborpark hoz vezetett. Itt csináltam pár fotót, időztem kicsit. 3 határ, olyan mint 3 madár.. érdekes, sírni nem tudtam, csak majdnem. Inkább csak megrendült voltam. Anyuval es Andi barátnőmmel beszeltem meg az átlépés előtt telefonon. Később már annyira nem fogok telefonálni, így munkanélküli vándorként nem igazan engedhetem meg. Majd wifi. . Ahol lesz.. szoborpark után gyönyörű tájak, mindenféle színek, óriási szélmalmok mindenütt. És a hasonlóság a magyar utammal, sehol egy lélek.. csak én.. persze ki baktatna földutakon rajtam kívül..? Az előttem járó 2 srác, maximum, néha eszembejutnak, hogy vajon ok is erre mentek.. tapossák az utat előttem.. hamar beertem az elso kis faluba, elfogyasztottan tegnapi ruccolas sajtos paradicsomos pizza maradékomat, dióval es plusz sajttal, amit még Melindáék csomagoltak nekem Győrben. Egy kis csobogó mellett üldögéltem egy szép templom kertjében. Megnyugtató volt. Akkor meg nem sejtettem mi vár ram ma. Következőfalu Pama volt, idaig tarttott ki a 1,5 l vizem, már nagyon szomjaztam. A térkép jelölt ivóvizet, hála Isten az útszéli munkások segítségével meg is tálaltam., egy bazi nagy "trinkenwasser" feliratú kútnál. Úgy őrültem, mint majom a farkának. Vagy fülének? ezt sosem tudom :D Következő már Berg volt, messziről feltűnt a nagy szatelit tányéros  hegy, amit Csilla irt nekem előző nap. Azt a figyelmeztetést kaptam, ne a jelölt uton menjek az erdő felé,  mert tele van vérengző vaddisznókkal, hanem haladják a főút mentén Wolfsthal irányába. Bergbe érve ismét alig maradt vizem, nagyon sokat ittam a meleg miatt. Gondoltam bemegyek egy kávézóba kerni, de kiderült mindegyik zárva, kivéve egy puccosabbnak kinéző borbárt. Az pedig tele volt, s mindenki olyan furán nézett ram. Nem volt kedvem bemenni. Wolfsthalig kihúzom valahogy. Lemenetem a főútig (Wolfsthaler straße) amelynek mentén eljutok a városba. Wolfsthal hivatalosan a meghosszabbított magyar Camino végállomása, és az osztrák Jacobswag (Szent Jakab út) kezdete egyben. itt mindenképp akartam pecsétet kérni a zarándokútlevélbe. Na a főút.. katasztrófa volt számomra.. utam elején is főút vonal mentén indultunk, de az semmi nem volt ehhez képest.. irgalmatlan forgalom volt, semmi gyalogos sáv, csak a térdig érő bozótos fű.. percenként meg kellett állnom, el ne sodorjon egy kamion vagy egy autó.. egyszerűen borzalmas volt, mindezt kb 3 km-en keresztül. De választhattam, megyek a vérengző disznók közé az erdőbe, vagy ugrálok a kamionok elől.. ez utóbbit még mindig kivitelezhetőbbnek tartottam. Egy srác megállt mellettem, hogy felvesz, és elvisz, de akkor már a kereszteződéshez közeledtem, ahol 1 km múlva jött a Szt Jakab út folytatása kerékpárúton. Így nemet mondtam. Később gondoltam, mekkora hülye vagyok, ha kivan az ember érdemes elfogadni a segítséget.. csak az volt bennem, pont Wolfsthalba érkezzek be kocsival? az milyen már? Mindegy, beértem, vettem gyorsan 2 akciós banánt egy helyi boltban, majd megkerestem a templomot, hogy pecsétet szerezzek. Persze zárva volt, sehol senki. Hát nem lesz pecsétem, mindegy. Szállást keresni meg sem próbáltam, hiszen előttem járók elmondása alapján 30 euróért lenne.. igazán zarándokbarát hely, nem mondom.. 30eurot nem adhatok ki, hiszen ha így folytatom, 2 hónap múlva hazajöhetek, vagy még hamarabb.. mentem tovább.. ekkorra már kellő képpen zaklatott és fáradt voltam, frusztrált és nyűgős... fájt a lábam is, a talpam nem tetszik, sokat fáj. Szerintem attól, ahogy a talpbetét vékonyodik el a használattól. A talppárnáim a gyenge pontok, azok fájnak a legtöbbet. Egy jó talpmasszőr jól jönne! meg egy pedikűrös is.. Leültem egy padra, megettem a 2 nappal ezelőtti szendvicsemet, a sajt már kicsit penészes lett, azt kivágtam belőle.. egyszerűen nem mertem nagyon költeni, folyton az volt bennem, mi van ha elfogy.. tiszta hülye vagyok.. rámjött valami szorongás, para, hogy nem tudom megvalósítani ezt az utat.. rámtört az az érzés, hogy túl kevés pénzzel indultam, és nem tudom meddig tart ki.. de tudom, hogy a szar lelkiállapotom hozta ki belőlem ezt az érzést.. mintha elvesztettem volna reményemet a gondviselésben.. ez néha rámjön.. néha meg épp az ellenkezője.. mikor a bácsitól kaptam a 20 eurot, úgy éreztem enyém a világ, milyen jófejek az emberek.. erre most meg itt szorongtam, hogy mi lesz később.. persze egyenlőre van pénzem, nem kéne aggódnom. Nem is értem magam, komolyan. Szar lelkiállapot nem szül jó dolgokat, így is lett. Vételeztem vizet egy helyes kis rózsákkal övezett közkútnál, majd indultam tovább. Lett egy fura érzésem még az alapon kívül.. elhagytam a polifoamomat.. annyira kétségbeestem, hogy neeem, ez nem lehet.. ugye meglesz, Istenem add vissza.. már jó sokat eljöttem, de azonnal visszafordultam.. emlékeztem, hogy a padnál még megvolt, ahol a szendvicset ettem. Viszont biztos hogy ott nem hagytam. Mentem vissza, még 2 biciklist is megkérdeztem nem látták-e. Ezüst színű polifoam. Rohantam visszafelé, egészen a templomig elmentem, még körbe is jártam, úgí ahogy érkezésemkor, teljesen követtem az útvonalat. De semmi. Egy ház ablakában volt valami összetekercselt ezüstösen csillogó valami.. messziről megörültem, biztos az én polifoamom, valaki feltette. Istenem, tudtam, hogy meglesz. De csak mézesmadzag volt, hiú remény. Egy ezüstös pvc cső volt, az újságok részére. Ismét elszomorodtam. Öröm az ürömben, hogy a templomot épp takarította egy néni, tehát nyitva volt, tudtam pecsétet szerezni! Ésszel végiggondoltam, nem megyek tovább polifoamot keresni, annyi biciklis jött utánam, valaki biztos eltette. Vagy félredobta, ki tudja hol kever már.. csak vesztegetem az időt, fáradt vagyok, és még 9 km Hainburg. Eddig sehol sem volt szükség a polifoamra, egyszer ebédeltem rajta még útban Lébény felé a töltés mellett. Persze pont ma, hogy kellett volna elhagyom.. Hainburg.. első utam a Lidl-be vezetett, hogy veszek egyet. Gondoltam itt se lehet túl drága, és a Lidlben biztos van a mindenes részen. Nem volt. És semmi olyan boltot nem láttam, ahol lehetett volna. bementem egy pizzériába, ahol ki van írva, szállás is kapható. Igen, 45 euróért.. na frankó, gondoltam.. éreztem, hogy ebből ma utcán alvás lesz.. polifoammal nem is lenne gond.. de nincs. Kérdeztem az utcán 1-2 embert, van-e errefelé olcsó zarándokszálló.. 30 euróst tudtak ajánlani. Kösz, azzal nem sokra megyek. Elindultam a vár felé, Vizy Peti és Pető András is ottaludtak anno mikor ezt az utat nyomták, mint most én. Persze nekik volt sátor, de legalábbis polifoam. Nekem csak a vékonyka hálózsák.. Mindegy, gondoltam hátha lesz valami nyugis hely.. jöttem, mentem, szorongtam, mi a francot csináljak.. kinéztem egy szép temetőt is, a vár alatt, kis kápolnval, de azt 8-kor zárják. odamentem 8 előtt kicsivel, a temetőőr épp öntözött. Azon voltam, hogy megkérdezem nem alhatok e ott.. de egyszerűen lefagytam.. nem bírtam magam annyira összeszedni, hogy segítséget kérjek.. eljutottam a határaimhoz.. igan, van az a szint, amikor leblokkolnak a szar érzések.. amikor már segítséget sem mersz kérni.. fáradt voltam rettentően a 40 km után. Felmentem a vár kezdetéhez, leültem egy padra. Jöttek-mentek a kutyasétáltatók körülöttem. Nem rossz környék, semmi rossz arc erre felé.. üldögéltem a padon, amíg teljesen be nem sötétedett. Néztem az előttem  magasodó hegyet, a kis temetőt, a kápolnát. pazar kilátás a dombról, tényleg.. de nem jött át ennek a szépsége.. nem is attól féltem, hogy valaki megtámad, vagy elveszi a cuccaimat, ilyesféle érzésem nem volt. csak a kiszolgáltatottság, hogy basszus, egy padon fogok aludni. Egy kő kemény 15-20 cm széles padon. Egy néni kétszer is eljött mellettem a kutyájával. Ott lakik a várban levő házban. Ahogy a többi kutyasétáltató is. Csak a "várlakók" mászkáltak már arra.. kiszolgáltatottságomat leginkább a nyelvi tudatlanságomban láttam. Magyarországon simán kértem volna segítséget, itt nem mertem. Pedig le volt írva egy papírra németül, hogy ki vagyok, honnét jövök, hova tartok, segítsenek szállásban ha tudnak stb.. de még nem voltam ezen a szinten, hogy éljek vele. Teljes leblokkoltság. Már régebben is volt ilyen érzésem életem más területein, amikor nem mertem dolgokat meglépni. S tudom, hogy ebben az állapotban nem is szabad, mert annak csak visszautasítás lesz a vége, ami tovább rontja  ahelyzetet. van az a helyzet, amikor jobb nem fordulni senki felé, csak várni, átvészelni, kitartani a magam módján úgy, ahogy tudok. Mert nem akkor jön a megoldás, hanem csak később. Ez is egy ilyen helyzet volt. Igencsak átléptem a komfort zónámat. Este 10 óra, az utolsó kutyasétáltató is nyugovóra tért.. többet egy lélek nem jött arra.. lehűlt az idő, elővettem a hálózsákomat, belebújtam.. kemény volt a pad, nagyon kemény.. megfáradt lábaimat akartam csak pihentetni, hiszen holnap 30 km áll előttem, muszáj regenerálódnom. Talán Maria Ellendben már lesz valami olcsóbb szállás, vagy veszek majd egy polifiamot valahol. És következő nap Bécs, Anti vár, meg Zitáék is, ismerősök végre, de jó lesz! Ez tartotta bennem a lelket. Néha sikerült elbóbiskolnom, de kb 10 percenként felébredtem annyira tört a pad. Kispárnám az esőkabát volt. Minden ilyen felébredés alkalmával arra gondoltam, ugye ez nem velem történik, csak egy rossz álom.. hatalmas fa susogott a fejem felett, néha arcomon mászott 1-1 bogár.. mindenféle éjszakai madárhang.. bagzó cicazene innen-onnan.. hihetetlenül vártam, hogy elteljen az éjszaka és továbbállhassak.. néha ránéztem az órámra, irtó lassan telt az idő.. csak a lábaim regenerálódjanak, semmi más nem számít.. pirkad, megszólal a kakas egy lenti házból a temető mellől.. de jó, itt a reggel.. 4 óra sincs még.. "pihenek" tovább.. 3/4 5-kor felkeltem, összeraktam a hálózsákot, majd indultam.. utam a Duna mellett vitt egy darabig.. Világos volt már, sehol egy lélek, alszik még a város.. egy fiú köszönt rám egy ház ablakából, éppen cigizett.. Nehezen mozogtam, hisz nem sikerült túl jól a pihenés. Egy kerti csapnál fogat mostam, vizet töltöttem, aztán irány.. gondoltam az első adandó helyen inni fogok egy cappuccinot, mert megérdemlem. ha jól számolom, 8 körül kinyitnak, csak 3 órát kell addig kibírnom.. megyek addig is, vagyis inkább botorkálok.. Hainburg után a Jacobswag felvisz egy dombra, ott van a Szent István templom.. jól van, nézzük meg, mi sem jobb, mint 40 km és egy padon alvás után megmászni egy jókora dombot így reggel 6-kor :D azt gondolom megértem gyönyörű volt... ott a semmi közepén egy hatalmas templom, kis temető körülötte.. leülök a lépcsőre, végtelen nyugalmat érzek.. elrágcsálok egy műzliszeletet, bár nem vagyok éhes, de tudom, kell az energia.ülök a lépcsőn.. rágok.. majd abbamarad a rágás.. fejem "leesik", elalszom.. ÚrIsten, elaludtam rágás közben.. csak nevetek.. magamon.. a helyzeten.. üldögélek.. végtelen nyugalom.. jól van, ma már jó lesz, minden oké.. látom itt van egy Szent István pihenőhely, s a magyar címer is megjelent egy nagy kövön az osztrákkal és a szlovákkal. Ráadásul magyarul van kiírva, hogy Szt István pihenőhely. De jó..
Egy kis fürdővárosba vezetett az út, mindenütt kénes szag terjeng.. tiszta Hévíz, nyugtáztam.. később találtam valami kerékpáros pihenőt, ott feküdtem a padon egy fél órácskát, sokkal kényelmesebb volt mint a tegnapi, mert legalább dupla olyan széles volt! Na akkor kávéra fel, addig nem nyugszom, amíg nem találok valahol kááávééét!! Petronell Carnuntum nevű kis faluban látom a térkép jelöl kávét. Ekkor már 9 óra körül járt. Jó messze van az úttól, de nem érdekel, bemegyek, és megiszom az összeset. A térkép jól elvezett a helyhez, én vagyok az egyetlen vendég, ahogy az utcákon is én vagyok az egyetlen járókelő. Eine Cappuccion, bitte, ennyit tudok kb németül, ja meg köszöntem is. Mondja a férfi, aki épp asztalt törölgetett, majd 10-kor nyitnak.. ááááá neeeem... neeeeem leheeeeeet, káááávééééééééééét akarok most azonnal!!!! gondoltam.. ez nyilván kiült az arcomra, a férfi egy gondolatolvasó volt. Pedig én csak annyit mondtam, ohhh.. de ezt úgy.. Jó, pár perc múlva kész, mondta. Nagyot vigyorogtam, s leültem. Feltettem telefonomat is tölteni végre, közben böngésztem a térképet merre menjek tovább. Kellemes fél órát töltöttem itt, egyszem magamban, egy csodás finom cappuccino társaságában. Hogy mennyire tudtam neki örülni. Mintha újjászülettem volna, utána elmúlt minden fáradtságom, csak úgy szaladtam.. (na jó, semmi túlzás).. Rövid időn belül felhők jöttek, csendes eső kezdett csepegni, később megvadult, s egy óriási áztató eső lett belőle.. semmi baj nem lenne ezzel sem, ha nem ázna be a cipőm. Jó vastag zokni volt rajtam, még Rajkán húztam fel,ahogy a többi ruhámat is. A padon mocskosan büdösen nem volt kedvem átöltözni.. meg nagyon értelme se lett volna. Egyre szakadt az eső, már a cipőm is cuppogott a vízben. Szántóföldek mellett haladtam ismét, a semmiből jött egy idős házaspár kocsival, kérdezék merre megyek, mondtam, hogy a Jacobswag-en Maria Ellendbe tartok. Még az irányt is megmutatták, aranyosak voltak. De miután mondtam, zarándok vagyok, nem akartak felvenni. Sztem tudták, hogy nyakas népség, úgyse száll kocsiba ha esik ha fúj. Ja,.. egészen addig amíg a határaikon belül vannak.. az eső csak nem akart szűnni.. egy benzinkútnál megálltam kicsvarni a zoknimat, majd realizáltam magamaban pár dolgot. Itt vagyok csuromvizesen, kialvatlanul, mögöttem 40 km, előttem még kb 10 a mai 30-asból.. Mária Ellendbe ha beérek egyáltalán nem biztos, hogy lesz olcsó szállás, hiszen kis falu, nem tudok róla semmit, még egy utcán alvást polifoam nélkül nem bírok ki (útközben nem volt lelőhely, ahol tudtam volna venni), ráadásul az eső is szakad. S bevallom nem bíztam abban, hogy egy idegenhez ha bekopogok, azt mondja, gyere csak persze aludj itt.. sajnos még bizalmatlan vagyok.. persze 2 napja vagyok idegen földön, magamtól se várhatok csodát.. Helyretettem magamban a dolgot, s elhatároztam, feladom az elveimet (ismét), s elvonatozok Bécsbe. Írtm Antinak egy smst, hogy 1 nappal korábban érkezem, s írjon nekem vonatot mikor megy Mária Ellendből, mert nincs netem. Volt olyan drága, hogy felajánlotta eljön értem odáig. Egy nagy kő esett le rólam, tök jó kedvem lett, s vidáman mentem tovább a szakadó eső és a fáradtság ellenére is.Énekeltem az úton, hiszen senki sem hallja, nekem meg jól esett :) Közben az eső is elállt, s megtaláltam Mária Ellend legszuperebb buszmegállóját (fedett :)) ahol letáboroztam, és vártam Antit. Csodás volt a várakozás, mert megéreztem a biztonság szelét. Azon imádkoztam útközben, hogy ma pehely puha ágyban alhassak. Annyira boldog voltam. Antinak is marhára örültem, ő se volt éppen friss, hiszen előző nap szurkolt a magyaroknak :) Tőle tudtam meg, hogy nyertünk a meccsen :D hádejó!! De jók vagyunk! Csupa jó dolog így  a mai napra.. Anti meglátott, és kiröhögött.. azt mondta fertőtleníti utánam a kocsiját.. :D szóval én, zarándok, beszálltam a kocsiba.. és nem bántam.. nem ez a lényeg, rájöttem.. és igen, kell kérni és elfogadni segítséget.. a lábam ismét vízhólyagos lett mellesleg. Elindultunk, Bécstől 30 km-re voltam kb. Az kocsival mondjuk 20 perc.. megyünk, megyünk.. jé, ez Hainburg, tegnap itt voltam :D mondom Antinak, te jó irányba megyünk mi? Hát nem.. sebaj, 1 óra alatt hazaértünk, s végignézhettem kocsiból is az eddigi útvonalamat :D 
Bementünk a boltba, venni egy kis vacsiravalót, de az kiesett az emlékeimből mikor megálltunk. Csak arra emlékeztem, hogy  aboltban vagyunk. A fáradtság legdurvább foka, egyben vicces volt. :)
Finom kukoricás rizs, tonhallal, salátával.. hmm... tömtem a majmot.. de jó volt :) maradok még 2 éjszakát, lábaim sajna ismét bedagadtak, éjjel borogattam őket, ma már jobb.. de kell a pihenés.. Most jól vagyok, s nem adom fel még mindig.. de nem olyan könnyű ez az út, senki ne gondolja! A barátok, segítő emberek az energiaforrásaim, nagyon köszönöm mindenkinek a bíztatást, hogy hisztek és bíztok bennem. Amikor elhagy az erőm arra gondolok, hogy mennyien bíznak bennem. ha én épp nem is tudok.. most megnézem az útvonalamat és az elkövetkezendő 2 napban válasuolok mindenkinek, aki szállást ajánlott, nagyon köszönom előre is!
Azért tetszik ez az út, mert tanulom magam.. nagyon jó :)

1 megjegyzés: