Járatlan utakon fesztivál. 1.rész: A frusztrált vándor(ina)

Pontosan nem emlékszem mikor, talán az ősz elején kérdezte emailben Vándorboy, azaz Csonka Gábor, a "legnagyobb utazó", és egyben a Járatlan utakon fesztivál atyja, hogy tartanék-e előadást a decemberi fesztiválon.
Sokáig válaszolatlanul hagytam, nem gondoltam, hogy ott a helyem. "Áh, fel sem tűnik, ha nem válaszolok."  Annyi remek utazó van a világon, akik sokkal több időre és távolabbi helyekre eljutottak, vagányabbak, bevállalósabbak, hiszen stopplonak, teljesen kiszámíthatatlanul jönnek-mennek, én meg jelölt úton mentem, ráadásul a Caminot ma már mindenki ismeri. Én "csak" a Caminot jártam. Ráadásul 2szer. Igaz, hogy másodszor hosszabban, na de akkor is.. ez Európa. Mi érdekeset tudok adni ezek között a remek utazók között, akik bizonyára bejárták az egész világot? Megjegyzem akkor még fogalmam sem volt kik lesznek az előadók, de már előre mindenkit jobbnak és érdekesebbnek gondoltam.
Aztán Vándorboy ismét megkérdezte, hogy akkor mi van. Visszaírtam, hogy köszönöm, hogy gondolt rám, de biztos, hogy az én Caminomnak is helye van ott?  Írta, hogy igen, a Camino mindig aktuális. Oh, mennyire igaz, gondoltam. Ráadásul mindenki Caminoja más és más. Jól van, megoldom. Utazós fesztivál, majd beleteszek igazi utazós elemeket az előadásomba. Igent mondtam a meghívásra.

Kicsit elmélkedek e gondolatmenetemen.. miért vontam kétségbe, hogy ott a helyem?
Igen, többször tartottam már előadást.. (tehát nem lenne félnivalóm, tudom mivel jár) Na de.. eddig olyan helyeken adtam elő, ahova egyszerre csak engem hívtak az utam témában, magyarul nem kellett osztoznom a "dicsőségen". Jó, kivétel ez alól a Camino fesztivál, de az megint más volt, hiszen Caminos körökben jórészt ismertek. Akkor valahogy nem jöttek elő a komplexusok. Hiszen Camino Fesztivál.. frissen hazatérve a nagy útról.. egyértelmű, hogy ott a helyem, főleg, hogy meg is hívtak. Nem volt bennem para és kétség.  Az egyéb városokban, illetve Kaposváron meg tényleg minden előadásomkor a fókusz rajtam volt.
Lefordítva nagyon egyszerű és jelképes nyelvre: ahol csak én adok elő, ott "én vagyok a király(nő), hiszen nincs kivel osztozni, nincs verseny, nincs küzdelem ki a jobb. (Ez nyilván egy nagy hülyeség, a Járatlan fesztivál sem erről szól, nem párbaj, vagy viadal, vagy leggyengébb láncszem kiszavazó show, nincs jobb vagy érdekesebb történet és út! Mindenkié az!! csak azt próbálom bemutatni, hogy a tudatalattim, ha elszabadul, milyen gondolatokat képes produkálni..)

 Ha józan ésszel belegondolok, ha meghívnak egy előadás megtartására, az már eleve nem lenne kétségbevonható. Hiszen a felkérőt magát vonom ezzel kétségbe. Ő azért hív, mert úgy gondolja az én utam van annyira érdekes, hogy megosszam ezen a fesztiválon.. és megadja a bizalmat, hogy én erre képes is vagyok..  Akkor én mit kételkedek?
Valamiért úgy éreztem meg kell osszam veletek e lelki tusámat. Lehet, hogy ti is voltatok már így, hogy kétségbe vontatátok saját magatok és "produktumotok" (nem a legjobb szó, de most az előadás is vehető annak) képességét és jelentőségét.. a másik ember jobban hitt bennetek, mint ti saját magatokban.. Nálam ilyesmi volt.
Azt gondoltam így, hogy "megszűnik az egyed uralmam" (ezt is értsétek jól, oké? sosem gondoltam magam egyeduralkodónak, jelképesen értem) Magyarul osztoznom kell a "királyságban", már nem leszek olyan jó, ha csak nem teljesítek valami extrát.. A világban is ez van valahol, ha nem teljesítesz extra jól, már dobnak is arrébb.. ez felteszi a mércét, frusztrációhoz vezet.. pedig a "világnak" abszolút nem kell frusztrált ember. Ahogy senkinek. Kivétel lélekgyógyászoknak ellenérték fejében, de az más. A nagy frusztrációban pedig elfelejtjük, hogy a "világnak" valójában annyi kéne, hogy érezd magad remekül egy témában és add benne önmagad.. lazán.. (ha élvezed egyértelműen laza leszel benne.. ha számos próbálkozás után még mindig nem lennél benne laza, akkor nem a te asztalod, és akkor tovább kell keresni, hogy mi az, de ebbe most nem merülök bele.. De próbálkozni kell, az biztos..).
Szóval olykor hamis képeket kergetünk és hamis elvárásoknak akarunk megfelelni. A mérce amit meg akarunk ugrani, nem is létezik. Csak a mi kis fejünkben/tudat alattinkban. Csak el kéne hinnünk, hogy a mi utunkon/mi bőrünkben mi vagyunk a legjobbak! Senki sem járja olyan jól az én utamat, mint én, és senki nem mutat olyan jól az én bőrömben, mint én. Ez rám van szabva. A tied meg rád.
Utólag persze mindig okosabb vagyok és belátóbb. (már amiben... ebben most igen)
Szóval beláttam, elhittem, hogy ott a helyem.. oké, megyek! Wow, előadok a Járatlan fesztiválon! Ez fantasztikus! Oh, menyire nem gondoltam volna ezt másfél éve ilyenkor! Wow megyeeeek!! Hú, valami extra fantasztikus előadást fogok tartani! Háát, ez utazós fesztivál, hagyjuk a lelki dolgokat! Most azoknak nem lesz itt hely! Végre utánanézek a szintkülönbségeknek és domborzati viszonyoknak és a pontosan megtett km-eimnek. Hát az utazni vágyókat ezek érdeklik! Nem az, hogy milyen lelki nyomorultan vágtam neki! Új megközelítés, ez az! Tuti földrajzi előadást fogok kreálni!-- gondoltam..
... gondoltam...
Hogy mi lett a ebből az új szemléletváltási igyekezetemből majd folytatom..
Ahogy azt is, hogy frusztrációm elengedése és lelkesedésem tartott mindaddig, amíg el nem kezdett közeledni az első Járatlan utakon csapatépítő a többi előadóval..
Innen folytatom.. nem akarom, hogy egyszerre túl sokat kelljen olvasnotok. Jóéjt!

Dorina vagyok Magyarországról és Santiagoba megyek

Most, hogy készülök a járatlan utakon fesztiválra, ahol holnapután előadok, szokásomhoz híven halogatom a felkészülést. Itt van este 0.45 és most álltam neki. Aztán most, hogy végre nekiálltam, kitaláltam, hogy írok gyorsan egy blogbejegyzést, mert eszembe jutott egy jó kis gondolat, ami nem maradhat bennem. És ez ürügy, hogy addig se kelljen készülnöm.. 

Ezerszer elmondtam már, hogy az út szimbolikus. Ha még nem unjátok, akkor most is: Az út szimbolikus.  Itt is van egy kezdet és egy vég, egy első lépés, egy nehézség, egy segítség, egy nagy lendület, egy megtorpanás, egy pihenő, egy nagyobb akadály, egy hátráltató, egy segítő, egy elbizonytalanító, egy bátorító, sok öröm és sok sírás, erős hit, gyenge hit, már-már meghal a remény, de feléled, de mi nem adjuk fel és szépen így megyünk végig a célig, ami lehet Santiago, az Óceánpart, egy magas hegy megmászása, egy új munkahely megtalálása, egy vállalkozás alapítása, egy új termék bevezetése, önbizalmunk helyreállítása, a párunk megtalálása (lehető leggöröngyösebb út) és még sorolhatnám..  Ha van egy célunk jó ha leírjuk, hogy el ne felejtsük.. Ha elmegy a fókusz a célról, akkor letérünk az útról.. mindig vissza lehet találni, de jobb ha ott van az a fókusz, írjuk le az a biztos!

Én nem vagyok egy nagy cél leíró, sajnos ezzel küzdök a mai napig, hogy rávegyem magam. Na de: Az úton Santiago felé bármelyik országban voltak zarándokkönyvek itt-ott templomokban, kis kápolnákban, zarándokszállókon, zarándok „frissítő pontokon”. 

Ide általában beleírtam, hogy "Dorina vagyok Magyarországról és megyek Santiagoba."

 Főleg Magyarországon és Ausztriában (az utam első 2 országában) ez még elég ijesztően hangzott.. Fura volt vele szembesülni, ahogy leírtam.. Mintha nem is akarnám elhinni.. tényleg Santiagoba megyek? vagy csak úgy írkálom? 

Ausztriában volt egy nagy elbizonytalanodásom, ami valljuk be eléggé az eleje.. úgy éreztem nincs értelme tovább csinálni, olyan jó itt Ausztriában, annyira nagy szeretet vesz körül mindenhol, itt kéne maradnom dolgozni valamit, aztán meglátom. Befogadó családjaim tényleg egy kis szeretet burkot fontak körém, olyan jó lett volna ott maradni a meleg családi fészkekben.. a komfortzónában.. kitaláltam adok magamnak 2 hetet mire a Svájci határhoz érek, ha nem kapok semmi égi jelet a maradásra akkor megyek tovább. Kérésemet megfogalmaztam egy kis kápolna zarándokkönyvében:

Julinál, az utolsó szállásadómnál több napot is eltöltöttem, nehezen indultam meg, nagyon paráztam Svájctól. De úgy voltam vele, hogy megnézem azért azt az országot, ha nem jó még mindig visszajöhetek, hiszen közel van Ausztriához.

Lényeg az, hogy a zarándokkönyvvel szinte mindennap találkoztam valahol, így nap mint nap le „kellett”  írnom, hogy Dorina vagyok Kaposvárról és Santiagoba megyek.  Ott volt előttem leírva.. ahogy egyre leírtam kezdtem hinni benne, hogy én tényleg Santiagoba megyek. Hát ha már ennyiszer leírom csak nem kamuzok.. hittem benne.. Svájc nem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, sőt rengeteg szeretetet és segítséget kaptam ott is. Az újabb para Franciaország volt. Na, ott már nem lesznek szállásadók. Kénytelen leszek sátrazni, mi lesz ha elfogy a pénzem stb.. de úgy voltam vele, hogy azért megnézem azt az országot, és ha mégsem jön be visszafordulhatok, hiszen Svájc oly közel van. Franciaország sem váltotta be a hozzá fűzött félelmeket, nem akartam visszafordulni. Ott már biztos voltam benne, hogy eljutok Santiagoba. Mégpedig élve. Onnantól kezdve már 100 %-ig hittem benne. Majd jött Spanyolország, a várva várt, a reményteljes, az ismerős. Na, ott küzdöttem a legtöbbet. Nagyon fáradt voltam már, és rámtörtek a lelki fájdalmak, az emlékek, minden.. jött és jött. A rengeteg feldolgozni való.. Spanyolország eleje meggyötört. Közel a cél előtt. 

Napokig nem aludtam és mindenféle furcsa érzések környékeztek. Mintha már nem is ebben a dimenzióban járnék.. Aztán jött a „ne küzdj, hanem hagyd, hogy átmenjenek rajtad” felismerés. Tök mindegy, hogy fájdalmasak, negatívak, szorongatóak, hagyd.. jöjjenek, engedd őket.. ha küzdesz csak az időt nyújtod, a szenvedés idejét.. ha engeded hamarabb távoznak.. és így lett.. így íródtak felül az elmúlt év zarándokútjának emlékei és így kerültem vissza a jelenbe, hogy egy teljesen új utat járhassak. 

Onnantól kezdve még a táj is megváltozott.. mintha sosem jártam volna ott. Ez az út misztériuma.. ez a Camino.. az út, elvezet önmagadhoz..  olykor fájdalmas felismeréseken keresztül juttat el oda, ahol lenned kell. 

Hagyd, hogy fájjon, hogy aztán végre élvezni tudd az életet! 

Írd le a célodat.. járd az utat, higgy benne, ha rossz, engedd, pihenj kicsit, írd le megint, lépj még egyet.. haladj előre.. ha bánt mondd ki, aztán engedd el.. haladj.. tapasztalj, informálódj.. írd le megint.. higgy egyre jobban.. ne add fel a cél előtt.. innen már fél lábbal is (de inkább kettővel).. megvan.. beértél.. élvezd, pihenj, örülj!! Legyél büszke és ünnepeld meg.. és tűzz ki egy újabb célt!

Utam Santiagoba, örökre bennem maradsz..

Ti, akik ezt elolvassátok, kérlek küldjetek erőt a vasárnapi járatlan utakon előadásomhoz este 18.20-tól.. 

Segítség, a hátamra ugrott egy macska a Caminon!

Nem hétköznapi dolog, hogy az emberre ráugrik egy macska elmélyült zarándoklata közben Santiago de Compostela előtt 80 km-re.  Sőt, 10 km-rel előtte sem lenne szokványos. De egyáltalán szokott ilyen lenni Santiago előtt akárhány km-re is? Vagy bárhol az úton, ahol nincs sem fa, sem háztető, sem konyhapolc közvetlenül fölötted? Ilyen is csak velem történhet..

Camino 2016

Bevallom kicsit túloztam. Az igazság az, hogy provokáltam a cicát. Mégpedig azzal, hogy leguggoltam elé, ő pedig felmászott rám és többet nem akart mozdulni. Úgy érezte, hogy a hátamon van a legjobb helyen.

 A dolog érdekessége, hogy előző évben, szintén a Camino Frances-en, valahol Larrasoana után egy Cafe Bar teraszán ugyanígy rámmászott egy macska, csak akkor a puszta hátamra. Hosszú percekig kellett mozdulatlanul tűrnöm, nehogy megzavarjam cicameditációja közben.

Camino 2015

Visszatérve az utazó cicára, akit nem nagyon izgatott mennyire nehéz a táskám nélküle is, végül nem vittem el Santiagoba. Nem akartam az otthonától és a barátaitól elszakítani, ráadásul az együtt utazással nem kis felelősség nehezedett volna a vállamra ( a hátamnak akkor már mindegy volt..)

Azóta is néha belémmar a kétely, hogy jól döntöttem e, mikor finoman lesegítettem a hátizsákomról. Mi van, ha bennem látta a lehetőséget, hogy eljusson Santiagoba.. mi van, ha én lettem volna számára a kulcs, a híd, a megoldás önismereti útja kezdetén? Lehet, hogy meggátoltam egy cicamegvilágosodást?  

Szörnyű bűntudatom enyhítéséül írom ki magamból eme sorokat remélve a cirmos megbocsájtásában és esetleges helytelen döntésem helyrehozatalában - ha az övében nem is - egy másik földi élőlény életében pótolva. ;-)

Az úton készült teljes "sztori" itt látható :D
https://www.youtube.com/watch?v=LLGg_zLB9jA

Futó kaland

Ha már szeretek másokat motiválni, ezt a kis „futó kalandot” miért tartanám meg magamnak?

Mindeközben mogyorós csokit eszem, hogy visszapótoljam az elvesztett energiát.. (kedvencem a mogyorós csoki extra nagy mogyorókkal.. jó sűrűn legyenek benne a mogyorók! az üres részek szinte idegesítőek, hiába ott a csoki, akkor is!)

Szóval kitaláltam, hogy ismét aktív testedzésbe fogok, ugyanis az úton megszerzett jó kis izmos formámat szépen ellöttyesztettem.. mindennek oka az összevissza evés és a nem rendszeres mozgás.. a súlyom ugyan nem változott, nem lettem kövér, csak löttyeteg. Tegnap este leszállok a vonatról, a sok ülésből már elég volt, megfogadtam, hogy amint hazaérek, futóruha és irány a pálya. Nagyon lelkes voltam, végre megint futás! Kirobbanó formában éreztem magam, feltöltött a pesti hétvége és a telihold is pörget (általában ilyen hatással van rám, teljes aktivitás, szinte semmi alvás..). Le is futottam a 6 km-emet. Nem sok, de ennél többet nem is szoktam, nekem ez elég egy alkalommal. (+ a 3*20 kitörés) Maratont nem hiszem, hogy valaha futni fogok. Büszke voltam magamra, és a közérzetem is meghálálta.

Na eljött a reggel.. napok, lassan hetek óta egy múlni nem akaró náthával küzdök, erős közérzetromboló hatása van, dagadt szemek és társai.. inkább allergiára gondolok, mert megfázni nem igazán szoktam. Minuszokban is futottam már, sosem lett bajom. Ma reggel különösen megviselt ez a dolog, irtó szar passzban ébredtem. Tükörbe jobb lett volna bele sem nézni, ráadásul még szédültem is. Az az állapot, amikor az ember úgy visszadőlne az ágyba és egész nap ki sem kelne. 

De azt mondtam, én ezt most nem hagyom annyiban. Tényleg hagyjam, hogy ledöntsön ez a nyavaja? Adjam meg magam neki? Dehogyis.. kitaláltam, hogy ismét lefutok a pályára azért, hogy fussak.. Összeszedtem magam, megettem egy fél banánt és egy kávét, más nem fért belém.. majd kiszédelegtem az ajtón és irány.. olyan jó 80 éves néni tempóban.. nehézkesen, de azért leértem.. jól van, csak 10 kört fussak le.. az 4530,3 m. Elég lesz most annyi.. hiszen tegnap este is futottam. Botrányosan rosszul ment, a 4. körnél meg akartam halni, s az dolgozott a fejemben, hogy nem kéne ezt most erőltetni.. tegnap jól teljesítettem, nem kell ma reggel is.. majd helyrerakom magam napközben, aztán este visszajövök.. vagy holnap.. 

 Már majdnem így tettem, de valami átkattant.. most tényleg feladnám? csak mert nem olyan jó a közérzetem? csak mert nehezen megy? Kitűztem célul a 10 kört és feladnám? Jött egy olyan érzés, hogy mennyi mindent feladtam azért, csak mert nem volt megfelelő az idő, az állapotom, a kedvem, a körülmények.. csak azért mert nem ment olyan simán.. most itt vagyok lent a pályán.. piszkosul enerváltan és kedvetlenül.. de elhatároztam magam és lejöttem.. 4 körig már eljutottam.. mi lenne, ha azt mondanám, hajtom ameddig bírom.. amíg ki nem dőlök.. ha kidőlök, annak úgy kell lennie. Akkor az egy tanulsága a dolognak, hogy tényleg nem kellett volna erőltetni. Kitaláltam bárhogy is lesz, meg fogom írni nektek..

Tehát már a kidőlésnek is örültem volna, mert az is opció lett. Futok tovább.. már a 8.körnél tartok.. teljes mélypont.. eszembejut a „Nyolcadik utas a halál..” Na, ha ezen túljutok, már „nem halok meg”. Már csak kettő van vissza.. most már nem adom fel.. csak akkor ha kidőlök, de az nem rajtam múlik. A testem bármikor dönthet úgy, hogy ő ki akar dőlni. De én azért lebeszélem erről és futok tovább.. Közeledik a 10. kör vége, kezdek örülni, de bevillan egy belső késztetés: dobj rá még egyet! Az élet is csinál olyat, hogy valamit nagyon várunk, eljutunk a célig és mikor már azt hisszük beértünk, jön egy újabb akadály és feladjuk.. ("Mire már azt hisszük, hogy végre megérkeztünk, jön egy újabb kanyar" - Quimby)

 Lehet már csak egy újabb kört kéne futni, de mi feladjuk, mert nem azt adta a cél, amit vártunk. Jól van, tegyünk rá még egyet.. (közben viaskodik bennem az "ez már megint a teljesítménykényszerem?" érzés a józan eszemmel..) Rájövök, hogy teljesen mindegy, ezt most így érzem helyesnek magammal szemben.. és  így legalább meglesz az 5 km is. 

Kicsit a lépteimet is meggyorsítottam.. beérek a plusz körrel a „célba”.. a szívem majd kiugrik, a lábaim remegnek, csak kóválygok, mint egy részeg.. és hihetetlen büszkeséget érzek.  Megcsináltam!! 

Na de a kitörésekre már tényleg nincs energiám.. tényleg? Most tényleg kihagynám? Hát akkor hogy alakul át a löttyedt segg izmossá? Na de tényleg? Jó, csináljuk.. lesz ami lesz.. remegő lábakkal, de végigcsináltam. Mind a 3*20-at! Annyi engedményt viszont kaptam jutalmul, hogy elég volt 6*10-es bontásban) Szédelegve de nagyon nagyon büszke voltam! Ezek az igazi sikerélmények. Hogy amit magadnak kitűzöl, azt végigcsinálod! Az egész összesen volt egy óra háztól házig, ha ennyi időm nincs magamra, akkor cseszhetem!

Rájöttem, hogy életemben ezek a gyenge pontok, hogy nincs rendszeresség. Hogy lehet ha épp jó passzban vagyok lefutok 10 km-t is, vagy körbetekerem a Balatont egy nap alatt. De ez nem rendszeres.. és a testnek sem tesz jót, ha hirtelen terhelem meg. Inkább legyen napi 5 km, mint kéthetente 10. 

Nagyon fontos a mozgás.. és nem csak a löttyedt segg eltűntetése miatt.. mire hazaértem újaratermelődött az energiám és ugráltam mint egy majom, miközben megfőztem magamnak az energiadús kuszkuszt tojásrántottával, mogyorós csokival.

A mozgás energiát ad, hiába érezzük úgy, hogy elveszi. Nem veszi el, csak végig kell csinálni, legkésőbb a végén visszaadja (+együnk mogyorós csokit) J 

Közérzetjavító, nem utolsósorban alakformáló. És ha nem is az a fő cél, hogy jól nézzünk ki (bár ki nem szeretne jól kinézni), de közben biztosan elégedettebbek és boldogabbak leszünk! Ad egy tartást, hogy minden akadály leküzdhető, még akkor is ha piszok szarul vagyunk közben! De hiszem, hogy minél rendszeresebb lesz az életemben annál kevésbé fogom közben piszok szarul érezni magam! 

Látom az idősebb generáción, hogy bizony sokan küzdenek mozgásszervi panaszokkal, hátfájás, derékfájás, térdfájás stb.. és mindemellett jó kis túlsúllyal.. (nem mindenki, nagyon sok remek formájú idős ember van, nehogy ezen bárki megsértődjön!!) Én ezt nem akarom megvárni. testünk visszatükrözi lelkünk állapotát. Egy elhanyagolt test elhanyagolt lelket is jelent. 

Törődjünk már magunkkal! Nem észt osztok, magamnak is mondom! 

Ha most azt realizáltuk, hogy hú basszus én elhanyagoltam, akkor az tök jó! Mert innen lehet változtatni! Mindenkinek a hozzá közel álló mozgásformával! lehet az gerinctorna, jóga, úszás, futás, "száll a labda jobbra-balra, Pista dobja Béla kapja", vagy bármi! Gumilasztit is pattogtathat ha az jól megizzasztja! 

Egészen addig lehet változtatni, amíg életben vagyunk! utána lehet e, arról nincsenek infóim! Kis testünk viszont úgy tudom csak e világra korlátozódik, becsüljük meg, szeressük és tartsuk karban! Olyan kis ragaszkodó és hűséges, hogy mindig velünk akar lenni, ne csesszünk ki vele! 

Hajrááááá!! 

örömittas lábak a pályán  egy kemény küzdelem végén :)

(megjegyzem, ezeket ne vegye senki készpénznek, nem vagyok sport dietetikus, lehet hogy a mogyorós csoki és a kuszkusz nem a legjobb energia visszapótló.. viszont mostantól az is érdekel hogyan táplálkozzunk helyesen, ha rendszeresn mozgunk és némi izmot is akarunk növelni..  asszem tájékozódni fogok! ;-)

Miért adok elő a vándorútról?

Lassan 1 éve, hogy itthon vagyok, azóta már jó pár előadást tartottam a vándorutamról.
Amikor az úton voltam, többen is írtak, hogy ha hazajövök feltétlen számoljak be élményeimről (mármint nyilvánosan). Én aztán nem, gondoltam. Akkor még hallani sem akartam róla, nem tudtam magam ebben a szerepben elképzelni. Az írás más, ott van lehetőség javítani, nincs közvetlen kapcsolat az emberekkel. nem az élményeimet "sajnáltam" másoktól, csak én mint előadó?? Kizárt!

Aztán hazajöttem és kaptam máris a meghívásokat.. jól van, akkor gondoljuk át.. végülis azért hívnak, mert kiváncsiak rám és az utamra.. nekem egy újabb lehetőség a megmérettetésre (most h leírtam ezt a szót jót mosolyogtam, kivel is akarom megmérettetni magam, nincs ellenfél :) látszik a versenyszellem még magammal szemben is ottvan..  most már nem írom át :)  szóval egy lehetőség a fejlődésre, egy újabb határ átlépésére.. kihívás.. hűha.. azokat szeretem..
Első kihívások a helyi Tv riportok voltak. Szerencsére a Camino töltöttségében nem tudtam annyira izgulni, mint amit vártam.. tele voltam élménnyel, azt sem tudtam miket mondjak, hát itt minden fontos.. a nyugalmat az adta, hogy kérdésekre kellett válaszolnom, tehát volt egy medre az elszabaduló gondolataimnak.. kellett is a meder, különben szétfolytak volna, mint a Tisza áradáskor..
Aztán volt egy riport jellegű élménybeszámolóm Palancsa Laci műsorvezetővel és kommunikációs szakemberrel (nagyon jó arc, jól irányzott kérdésekkel, nélküle akkor még mindig szétfolytam volna!!)
Majd eljött a januári első önálló előadásom (Somogy Megyei TIT-nél).. hajajj.. volt nagy izgalom.. akkor készítettem először képes power pointot, az volt akkor a gondolataim medre.. beszélni a képekről.. az valahogy csak menni fog, hát az én élményeim!
Eleinte nagyon szerénykedve álltam ehhez az egészhez.. szép képek ide vagy oda, nem éreztem magam elég jónak, mint előadó.. Ráadásul olyan lámpalázas voltam, hogy azt hittem nem fogom tudni végigcsinálni. De leginkább elkezdeni.. Képtelen leszek kiállni az emberek elé beszélni.. csak egyet tudtam: Akarom! És valahogy ezeket a határaimat is át kell lépnem.
Annyira izzadt a tenyerem, hogy csöpögött a víz a mikrofon nyelén. A lábaim remegtek, jobban, mint egy 40 km-es szakasz után! Sőt, azt éreztem el fogok ájulni. Már azon agyaltam milyen kínos lesz, mit mondom majd ennek a közel 100 embernek.. Áh köszi, hogy eljöttetek, de én inkább elájulok, gyertek máskor.. Aztán mégsem így lett, valahogy leküzdöttem.
1 hónap múlva ugyanennyien eljöttek, akkor már érezhetően könnyebben vettem az akadályt. Erőt adtak a sorok közt felbukkanó barátok, ismerősök.
Aztán később egyre könnyebben ment, igaz a mondás: gyakorlat teszi a mestert.
Jópár helyen megfordultam az országban, sőt határon túlra, Innsbruckba is eljutottam a Jakobsweg menti szállásadóim jóvoltából! Sok helyről posztoltam is, nem sorolom fel őket. Mindegyik 1-1 fontos élmény volt számomra, de úgy jött le, hogy a közönségek számára is. :)
Aztán jött egy 2 hónap nyáriszünet, nekem is át kellett gondolnom mit akarok. nagyon sok tervem volt és nem tudtam merre induljak. Olyan volt, mintha egy óriási hátizsákkal és 2 bazi nagy bőrönddel akarnék egyszerre bemenni egy keskeny ajtón. Többször nekimegyek, de nem férek be.. Több dolgot is le kell tennem ahhoz, hogy beférjek.
Akkor kértem életvezetési segítséget, illetve jelentkeztem a Kreutz Zsolt féle kommunikációs tréningre. Erről írtam múltkor, nem is ismétlem magam, csak ide vág, hogy az első alkalom után ismét meghívást kaptam előadni. Gondoltam ez nem véletlen, nagyon nagyon örültem ennek a lehetőségnek (ez volt Keszthely).
 A tréningen nagyon hasznos dolgokat tanultunk a nyilvános beszéddel és egyéb kommunikációval kapcsolatban. Jó érzés volt szembesülni vele, hogy az előadásaimba ösztönösen is beleraktam jónéhány fontos elemet. De ami a legfontosabb, az átütő erő.. hogy az a mondanivaló az ÚGY menjen át.. ez volt az, amiben fejlődni akartam.
Hogy kijöjjön belőlem az "állat"!
És hitelesen jöjjön ki, ne erőltetetten. Pl ha drámaian nekiállok sóhajtozni, meg sírni a "Santiagoba értem" résznél, nagy hatásszünetekkel, akkor inkább egy bohóccá változom és annak már semmi köze a zarándokúthoz..
Addig viszont ne nyugodjak meg, amíg az előadásaim után nem akar mindenki Santiagoba indulni! :)
Szeretem motiválni az embereket, mert az engem is motivál!! Szeretem megmutatni, hogy lehetséges egy ekkora kalandnak is nekimenni és végigcsinálni! Hogy fel lehet állni az  írósztal mellől 9 év munka után is és változtatni. Nem az az üzenet, hogy hagyjuk ott a munkát, hanem az, hogy merjünk változtatni akkor ha már nem megy valami! És ne sajnáljuk otthagyni, bármennyire biztonságos és bármennyire kényelmes is... ha nem visz előre nincs értelme! A pénz nem minden, nem lehet csak azon keresztül nézni a világot. Kell a pénz, mert abból vásárolunk dolgokat. Nem a szerepét értékelném le! Sőt! Csak találjuk meg azt a pénzforrást, amihez az út izgalmas, és élvezettel csináljuk! Hogy ne legyen egy kínkeservvel megküzödött pénz, hanem legyen egy "imádom amit csinálok" és jéé még pénzem is lesz belőle érzés! Ez nem lehetetlen. Minden akadály csupán a félelmeink. De minél több akadályt küzdünk le, annál kevésbé fogunk félni. És akkor annál kevésbé fognak tudni bennünket elnyomni és lebeszélni az álmainkról. Az álmok nem véletlenek.. az érzések nem véletlenek.. azok után menni kell, mert azok mutatják az igazi utat!

Szeretem ha az emberek ezt érzik általam. Már az úton is kaptam visszajelzést.. 2 ismerősöm is felmondott az utam hatására és mert változtatni. Szívből örültem, hogy  megírták nekem. És a mai napig kapok visszajelzéseket 1-1 előadás vagy személyes találkozás után, hogy motivációt kaptak..
rengeteg történetet le tudnék írni, csak nem akarok személyiség jogokat sérteni! :)

Nem arról van szó, hogy én mennyire király vagyok és én vagyok motiváló, hanem arról, hogy az én történetem motiváló. Észt osztani lehet, de nem hatásos. Példát mutatni inkább érdemes. Hogy mutatnék pédát egy fogyni vágyónak, ha én két pofára tömném előtte a süteményeket? És hogy mutatnék példát bárkinek, aki eljön az előadásomra, ha arról számolnék be, hogy tök jó volt a vándorút, de most visszaültem egy hivatalba dolgozni.. hát utálom, de legalább van pénzem. ha mégis így lesz, az azért lesz, mert szívből akarok valahol dolgozni, mer egy olyanfajta motivációm van arra felé.
Az előadásaim a vándorútról többségében pozitív visszacsengésű volt, ám ahogy a "fény és az árnyék együtt járnak" én is kaptam kritikát természetesen nem is egyet. Nem írom le őket, az olyan panaszkodós lenne, és nem ez a célom, összességében arra irányult, hogy ez az egész magamutogatás és nincs köze a zarándoklathoz..
Megjegyzem, nem azért foglalkozok ezekkel, mert mindenáron be akarom bizonyítani, hogy nekem van igazam és márpedig akkor is enyém legyen az utolsó szó, csak ha már vannak, nem rejtem véka alá.. A pozitív visszajelzéseknek mindig nagyon örülök, de a másik oldalt is jó hallani, mert az tanít igazán.. a kritikák csak megerősítenek abban, hogy jó úton vagyok, hiszen csak azt lehet kritizálni, aki csinál valamit!

Úgy gondolom az utat mindenki másképp járja, másképp éli meg, mindenkinek mást ad. Nincs sablon, hogy hogy kell járni a Caminot és hogy kell élni utána. Az a lényeg szerintem, hogy amit az úton kapunk azt elfogadjuk és éljünk vele. pl. én kaptam a rajzolást (akár milyen hihetetlen is, én előtte nem rajzoltam.. elvétve ezt-azt, de azoknak semmi köze a mostaniakhoz, ha kell szívesen bemutatom őket, bár nem biztos h kéne.. :D ) Aztán kaptam a lehetőségeket az előadásokra.. én csak éltem vele. Aztán megszerettem :)

Van, aki befeléfordulva éli meg az utat, és utána sem mesél róla, mert azt vallja, hogy az az ő élménye. Ez teljesen tiszteletben tartandó dolog! Ez az ő érzése és akarata.
Van, aki pedig kifeléfordulva, és másoknak átadva belőle.
Ez attól is függ sztem, ki honnét jön, milyen érzésvilágból, milyen körülmények közül, milyen fajta batyúval a hátán (lelkében).. Aki nagyon felpörgött életet él pl (munka éjjel-nappal, zajos közeg, nagy család stb stb) elhiszem, hogy teljes magányra vágyik és semmi kedve az úton sem kifelé fordulni, nem hogy erről beszélni utána.
 De ha vki egy laposabb életet él előtte, lehet épp az úton nyílik meg annyira, hogy akarjon egy ilyenfajta kommunikációt választani. (ld.én)

Nem magyarázom túl, akinek átjön átjön, akinek nem nem.  Nem tudok mindenkinek megfelelni úgysem.. Eleinte bántott a kritika, de rájöttem azért, mert akkor még én sem tudtam, hogy 100%-ig mit is akarok. Olyan ez, mint az út.. "Mindenki félreáll az elől, aki tudja, hogy merre tart".. kiegészítem, hogy de amíg nem tudja, addig jöhetnek félrevezetők és elbizonytalanítók, és jórészt el is érik céljukat. Ám ha tudjuk mit akarunk, senki nem tud többet eltántorítani, sőt, csupa segítővel lesz dolgunk!!
Próbált meg volna bárki lebeszélni a nagy útról, nem tudott volna! És talán emlékeztek, mennyi de mennyi segítséget kaptam lelkit, fizikait egyaránt az egész utamon végig!

Bízom benne, hogy sokakat tudok még új utakra vinni az én utam által, kimozdítani az állóvízből és megmutatni, hogy lehet máshogy is, akár egész kicsi lépésekkel! magam példájából kiindulva, nekem is nagyon sokat adott 1-1 motiváció.. az utolsó löket Vizy Peti előadása volt.. (egy másik Caminos előadó :)..).. és mennyire jól tette, mert ha nem teszi, nem tudom hogy nekem akkor mi lett volna a végső löket?

Végül de nem utolsó sorban.. én is motiválódni akarok.. továbbra is..  ez kölcsönös és együtt könnyebb :)  Motiváció lehet egy csillogó szempár, egy érdeklődő kérdés, egy visszajelzés (akár pozitív, akár negatív..) Köszönöm, hogy vagytok, hogy olvastok, hogy eljöttök ha valahol előadok! Remélem sokatokkal találkozom még!
Addig is:

Buen camino!! :)

Camino, Anti, zarándokok, tollas, Dunapart, Ricsi a vándor és megint egy búcsú..

Május 2-a.. Ezt a napot nehéz lenne rövidebb címmel jellemezni..
Minden úgy kezdődött, hogy meglátogatott Anti Bécsből, egy barátom, aki BK-s (Balaton Körbetekerő mozgalmunk tagja) és egyben egyik szállásadóm a hosszú úton.. Győr elég közel van Bécshez, nagy szerencse, mert így lett látogatóm! Mindig örülök, ha kedves vendég érkezik! Anti gps alapján érkezett a címemre, le is mentem elé, ám az utca végéig szaladtam utána. - Nem láttad, hogy ez a ... házszám? -kérdeztem Antit.. - De igen, de nem gondoltam, hogy ebben laksz, így tovább kerestem.. tényleg ebben laksz? /Most az ember mit gondolhat ezek után, hogy vagy annyira lepusztult, vagy annyira nem tűnik lakóépületnek.. ez utóbbi../ valójában egy régi kolostorépület.. mindenki elcsodálkozik aki betér ide.. még én is..
A férőhelyem viszont annyira kevés..( a hatalmas épületnek csak pár m2-e az enyém, az sem saját) hogy a lakás-"tárlatvezetés" pár másodperc alatt megtörtént, így tovább is álltunk a közeli Lapos Pizzeriába bedobni egy jó pizzát. Antival laza városnézős, kávézós, tollasozós, Dunaparti kacsa nézős programot terveztünk. Mindezzel párhuzamosan futott a vándor befogadós projekt..

Antival kávézó után kutatva

Ricsit a Camino fesztiválon ismertem meg, tudtam, hogy Santiagoba indul ő is gyalog a közeljövőben. Nemrég olvastam a a posztot, hogy elindult.. írtam is neki, ha kell szállás Győrben, bátorkodjon szólni a kedves vándor. Szólt :) valahogy egyértelmű volt, hogy ha már Caminon lakom akkor begyűjtöm a vándorokat, mégha helyem oly kevés is. ..persze csak azt, aki elfogadja, erőszakkal senkit nem tuszkolok be az Alberguémbe.. nem akarok a vándorok réme lenni "az őrült Caminos nő, aki megszállottan hurcolja be a zarándokokat akaratuk ellenére otthonába és tojásrántottával meg mindenféle zöldséggel tömi őket" nem, ez nem hangzik túl jól.. A szabad akaratot azért tiszteletben tartom..

Ricsivel hívtuk egymást ki hol jár éppen, ő már korán megérkezett, s a Duna parton heverészett amíg én Antinak mutogattam a várost cukrászdás kávézót keresgélve. Kiderült Győr tele van cukrászdával, de valahogy mi nem találtunk.. lázas keresésünk váratlan fordulatott vett.. szemem már nem fürkészte a "süteményező bár" feliratokat, hanem hirtelen egyetlen pontra fókuszált: egy hátizsákon himbálódzó Szent Jakab kagylóra! -Kagylós vándorok, kiáltottam fel, azonnal le kell szólítanom őket! Nem tudom Antiban mi játszódhatott le közben, de régóta ismer, talán nem lepődik meg a fura dolgaimon... Két hölgy nézegetett valamit az utikönyvben, a Széchenyi tértől alig távolabb, messziről kiszúrtam őket.. botokkal, hátizsákkal, kagylóval.. ők bizony Caminosok, kétségtelenül.. -Elnézést, segíthetek, látom kagylóval vannak.. olyan magabiztosan ajánlottam fel a segítségemet, mintha tudnék bármit is, hogy mi hol van Győrben.. hiszen még az utcaneveket sem ismerem.. gyorsan közöltem is, hogy én sem vagyok győri, de blöfföltem, hátha olyat keresnek amit mégis tudok.. zarándokok mi mást kereshetnek, mint templomot, szállást, boltot, kávézót, éttermet... talált, süllyedt, Szent László Bazilikát keresték.. Ah, de menő vagyok, azt épp tudom hol van.. hogy ne nézzenek nagyon furán, mondtam, hogy magam is Caminot járt vagyok, ezért ez a nagy lelkesedésem. Ők is megörültek nekünk, váltottunk pár szót, majd említettem, épp egy Santiagoba tartó fiatalember vándor fog ma megszállni nálam.. csak nem Ricsi? de igen.. kiderült együtt zarándokoltak Pannonhalmától! "Kicsi a világ" nyugtáztuk..

akkor már egy közös fotót is..

Váltottunk még pár mondatot, de úgy voltam vele, üres kézzel nem távozhatnak.. mázli, hogy épp volt a táskámban 300 db Cicazarándok képeslap.. ez sem véletlen.. na nem vagyok bolond, hogy folyton sétáltatom őket (bár jó súlyuk van, hátedzésnek tökéletes), de épp útbaejtettük a nyomdát is Antival.. az megint megérne egy történetet (pozitív értelemben) de nem terelem a szót a lényegről..
Szóval a 2 hölgy, Tündi és Emese 1-1 Cz.lap boldog tulajdonosai lettek így a magyar Caminojuk utolsó előtti napján. Ők Budapestről sétáltak Lébénybe, végig a magyarországi Szent Jakab-úton. Gyors, ám annál tartalmasabb találkozásunk után szétváltak útjaink, ők a bazilikába, mi pedig egy kávézó felé tartottunk.

Most már kell, hogy találjunk egyet. Így lett. Hatalmas mézes melange és egy szelet sütemény..hmm.. adtunk a vércukorszintnek, ha már ilyen szépen alakul ez a mai nap.. és ez még csak a kora délután..
A 2 zarándok hölggyel még kétszer összefutottunk, kiderült reggel együtt indulnak Ricsivel.. tudtam, tudtam legbelül, hogy őket is el fogom kísérni egy darabon akárcsak Zsófit az előző héten.. "Akkor reggel találkozunk" így váltunk el legvégül.
Vándorok, kagylók, de jó is ez a város, hogy magába fogadta a Caminot! Szívemet melengette a gondolat.. ki tudja még hány vándort fogok "zaklatni" ittlétem alatt..
Az idő repült, akárcsak a tollaslabda a Duna parton.. Antit rászedtem egy tollaspartira, mondjuk nagyon nem kellett győzködni.. imádok tollasozni, és évek óta nem műveltem e remek tevékenységet! Kezdeti bénázás után 162-ig eljutottunk ütésszámban, ez jónak mondható lévén hogy amatőrök vagyunk!

mindeközben Ricsi hívott..

Épp e fergeteges rekordunkat döntögettük, amikor csörgött a telefonom.. hát mit csináljak, nem tehetem le az ütőt, már elhagytuk a 100-at.. ki tudja mi lesz ebből.. szegény vándor, kérlek ne haragudj, azonnal visszahívlak.. mihelyt leesett a labda.. a mondás szerint még egyetlen tollaslabda sem maradt fenn az égben.. vagy az a repülő? Mindegy, tényleg leesett.. Ricsit valahogy idenavigáltam, kiderült hogy már amúgy is közel járt.. mi ütöttünk tovább a kacsahápogós tavaszi napsütésben, amíg az óriási hátizsák meg nem érkezett.. mert bizony jókora batyut cipel magán a vándor, kemény 25 kg-ot.. már ránézésre összecsuklottak a lábaim.. az övé is kezdett..

érkezik

De a vándor annyira kemény, igazi vérbeli zarándok, egy percre sem vált meg a táskájától, vérszemet kapott a tollasütőtől, megragadta, majd ütötte a labdát egy meccs erejéig.. eszembe jutott, hogy a "Mit vigyünk az útra" c.fejezethez be fogom rakni a tollasütőket is.. ezentúl "kötelező" Caminos útikellék lesz..

szigorúan hátizsákkal

Ütők és labdák, hátizsákok, jó érzés volt egy olyan vándorral találkozni aki épp Santiagoba tart.. akár csak én közel egy éve.. visszagondoltam én hogy érkeztem anno Győrbe.. és hogy mentem tovább azzal a tudattal, hogy már csak pár nap és jön az első országhatár.. és mostantól egyedül vagyok.. utitárs már kilátásban sincs.. mi lesz, hogy lesz, hogy fogok boldogulni.. és Ricsi hogy boldogul?
Ő más batyut cipel, mint én tavaly.. és most nem arra gondolok, hogy hány kilóval nehezebb a táskája.. hanem a láthatatlan batyura, ami jobban nyomja az ember vállát mint akárhány kilogramm.. ami mindannyiunknak ottvan a hátán, amit olykor sikerül letennünk, aztán visszavesszük mert ragaszkodunk hozzá.. hányszor tettem le én is, és hányszor vettem is vissza szinte azonnal.. és veszem vissza a mai napig.. de talán egyre kisebb.. és egyre könnyebb.. van, hogy csak más az alakja, a tartalma.. a batyu változik .. a batyu, ami az utolsó napunkig elkísér..

A vándor érkezése magával von némi filozofálgatást is, ő nem egy hétköznapi vendég! Ő a vándor. Úton van és nem csak a lelkében, hanem minden lépésével, botjainak minden koppanásával testesíti meg és váltja valóra a lélek véget nem érő útjának egy rövidke szakaszát.. 3500 km.. hm.. annyira nem rövidke.. de egész életünket tekintve bizony az.. egy kis szelet.. ám annál meghatározóbb szelet.. Ricsinek sem lesz már semmi ugyanaz.. ha most azt mondta volna Győrben, kész vége, "feladom", már akkor sem lenne ugyanaz.. mert már megtette a változás első és legkeményebb lépését: elindult.. ..és amilyen elszántnak tűnik ő sem fog egyhamar megállni.. de ha meg is áll, annak oka lesz.. és az úgy lesz jól..

Némi tollasozás, majomkodás, öncélú és dokumentatív célú fotózás után felkerekedtünk és elsétáltunk kis Alberguém felé át a Jedlik Ányos hídon.. a híd, amin szinte nap mint nap járkálok kedvenc helyeim felé, most mennyire más érzés volt Santiagoba tartó vándorral átkelni rajta.. a nap épp nyugodni készült, gyönyörű fénygömböt formált az égen, be is állítottam a fiúkat 1-1 "romantikus" fotó erejéig.. igazi hős fotómodellként tűrték fotózós hóbortjaimat.. de most őszintén, megérte, nem? :D

izzó tűzgolyó

Ricsi meglepődött mekkora házban lakom, rögtön le is videózta.. a csodálkozás csak apró lakásom megtekintése után érte el a tetőpontot.. tényleg nem valami nagy.. de valójában bőven elfért.. sőt, még Antit is marasztaltuk, de ő ragaszkodott bécsi visszatéréséhez, már nagyon hiányzott neki Ausztria egy ilyen élménydús nap után! :) a vándor vacsora tojásrántotta volt jó sok hagymával, zöldséggel, füstölt sajttal.. kiderült Ricsi is vega, így nem vesztünk össze az ételen.. de lehet hogy csak aznap volt az, erre nem esküdék meg.. éjszakába nyúlóan beszélgettünk az élet nagy dolgairól, térről és időről, jelenről és egyéb idősíkokról.. valamelyik idősíkban szemeim leragadtak és átváltottam hallgatóságba.. majd nyugovóra tértünk. Nemrég még Zsófi aludt itt, most Ricsi..s ki tudja kit hoz a holnap.. a jövő.. amiről beszélni is felesleges, hiszen nincsen.. akárcsak a múlt.. "becsüld a jelent, mert jót jelent" jut eszembe az idézet..

Érkezés az Alberguébe

Másnap reggel egy gyors ébredés és némi kávé/tea után fel9-kor indultunk neki a Pinnyédi hídnak, ugyanis ott találkoztunk Emesével és Tündivel, a tegnapi 2 zarándok hölggyel.. már vártak bennünket..
Oh, Pinnyédi híd, kiáltottam magamban, mondd, hány vándort fogok még átkísérni rajtad.. nemrég Zsófi, aztán a Petivel közös zarándokcsapatunk, most Ricsi és a 2 hölgy.. felcsapok hídi zarándokterelőnek, zarándokkísérőnek, vándornavigátornak.. de szép szakma is! Főállású zarándokterelő :D

át..

Valójában meghatározó élmény számomra, hogy ott lehetek a vándorok reggeli első lépéseinél, a város és "vidék" között, a civilizációból át a "vadonba".. ismét együtt lépünk a töltésre, együtt hagyjuk el az utolsó házakat és haladunk az oszlop felé, ahol Zsófival is elváltunk.. gondoltam most is addig megyek.. a fű harmatos, a futócipőm beázik teljesen, akárcsak a gatya száram.. most nem érdekel.. beszélgetünk, húzom az időt, eljön az oszlop, de nem akarok még elköszönni.. végülis hova sietek.. csak 1 fél l vizet hoztam magammal és nem reggeliztem, kezdek éhes lenni.. most mi a fontosabb, hogy a gyomrom tele legyen, vagy hogy tovább lehessek együtt a vándorokkal.. már megint a földhözragadt gondolatok.. éhség.. de hát nem halok éhen.. most mit aggódok.. akkor már a Radnóti emlékhelyet jelző rózsaszín ház tűnt fel a kanyar után.. az emlékhely 5,7 km a várostól.. ha odáig elmegyek kb 11 km-t sétálok.. na és, ráérek.. a világ minden ideje az enyém.. persze úgy használom fel ahogy akarom.. jól van, elmegyek velük a Radnóti szoborig..
az egy jó hely.. nyugalmas, pados, orgonabokros..csendes.. ám szomorú is egyben..nagy költőnk tragikus sorsára emlékeztet.. a hely, ahol ő is menetelt.. és nem ilyen vidáman, mint mi vándorok, akik akár Lébénybe tartunk, akár Santiagoba, akár csak sétálgatunk egyet a töltésen.. mi nem vagyunk üldözöttek.. mi csak saját magunkat hajszoljuk.. de Ő.. neki nem volt választása.. és tudta miért megy.. hogy mi lesz vele.. hogy nem ússza meg.. talán reménykedett, hogy mégis? Mit érezhetett?
Kívánom, hogy sose tudjuk meg mit érezhetett.. ne kelljen átélnünk még hasonlót sem.. adjunk hálát, hogy mi szabadon vándorolhatunk.. merre csak visz a szívünk a lábunk! Mi dönthetünk és választhatunk. A szabadság drága kincs. Ez a hely hálára késztet.. hálás vagyok a szabadságomért..   méltó hely, hogy ott köszönjük el egymástól.. szabadon..

A vándor lányok és Ricsi Radnótival

Emese megajándékozott egy műzli szelettel, alig merem elfogadni.. milyen szánalmas már, hogy a kísérő kapja a vándortól az élelmet és nem fordítva! :) szép kis vándorterelő vagyok! eleszem szegény zarándokok utolsó morzsáit.. van még bőven, nyugtattak meg, elfogadtam.. elidőztünk kicsit a szoborparkban, majd eljött az indulás pillanata.. bíztattak menjek velük Lébényig.. majd hazajövök busszal.. meg is tehetném.. nem mentem.. éreztem, hogy nekem idáig volt szerepem az ő történetükben. Ez az ő útjuk..  megint csak ragaszkodnék.. húznám az időt.. elbúcsúzunk.. ők előre, én visszafelé..
Az emlékhely után az út balra fordul.. néztem, ahogy eltűnnek a távolodó pontok a szemem elől.. és még utána is néztem.. a múló pillanatot..az élet folytonosságát.. most még itt járnak, aztán már távolabb.. és egyre távolabb.. tőlem távolabb és céljukhoz közelebb..

már csak kicsi pontok

Elindulok én is.. vissza a már jól bejárt úton.. a sírás most sem kerül el.. úgy látszik ez már törvényszerű.. a rózsaszín háznál idős bácsi terelget libákat befelé a kiskapun.. rámosolygok, köszönünk egymásnak.. idáig még tartom magam, aztán eleresztem a könnyeimet.. végtelen nyugalom és tisztaság érzés kísér.. nagyon szeretem ezt az utat.. muszáj, hogy kisírjam magam.. ezekben a könnyekben ilyenkor nem csak az aktuális vándorok elengedése van.. hanem minden.. minden más elengedése is.. a könnyek tisztítanak.. kár őket szégyellni, értünk vannak.. felszabadítanak.. így tértem haza végül dalolva, zengett a töltésen az "Imádok élni, imádok élni, imádok bátor szívvel semmitől se félni".. hadd szóljon!

visszafelé

Emese és Tündi azóta már hazaértek, Ricsi pedig Rajka után járhat..Ricsi útját Itt és most facebook oldalán keresztül kísérhetitek!
https://www.facebook.com/Itt-%C3%A9s-Most-1445027218876007/?fref=ts

Buen Camino Vándorok, bárki bármerre is jár!
Úton lenni élmény, a megérkezés pedig egy újabb útrakelés kezdete ;-)

Közösségi zarándoklatunk Győr-Lébény 2017.04.29.

Ha kinyújtod a kezed, kapsz valamit.. ha nyitott a szíved kapuja, valaki besétál rajta.  Egy kínai közmondás szerint „Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb utóbb rászáll egy énekesmadár”

Egy erdőben ülök a laptopommal, fölöttem zöld ágak és madarak dalolnak. Csodás ez a mai nap.

Ami miatt a leginkább csodás, mert megalapozta a tegnapi nap.. minden összejött, úgy ahogy „kellett”..  Pár hete kitaláltuk Vizy Petivel, hogy szervezünk egy közös kis 1 napos zarándoklatot Győrből Lébénybe, a magyarországi Szent Jakab-út (hivatalosan 8.napi) szakaszán. Az egész úgy jött, hogy amióta Győrben élek, tervezem, hogy elmegyek Lébénybe.. hiszen oly kedves emlékek fűznek oda a nagy utammal kapcsolatban. Közben azon is gondolkodtam hogyan tudnék új embereket megismerni, hiszen Győrben igazán nem sok embert ismerek, és néha bizony nagyon hiányzik 1-1 jó beszélgetés.. vagy csak úgy lenni valakivel.. 

Tudtam, hogy Peti már régóta szervez 1 napos túrákat a Petycamino oldalán keresztül. Milyen jó ötlet, gondoltam. Aztán eszembejutott, mi lenne ha én is „kipróbálnám” ezt a közös túra/zarándoklat szervezést.. mi lenne ha meghirdetném a Vándorina oldalon.. nagyon lelkes lettem, aztán jött a „kisördög”„Ugyan,de ki jönne el..”  Hát ja, ki jönne el.. miért akarna velem bárki is Lébénybe zarándokolni.. a nagy úton is 90%-ban egyedül voltam, én már csak ilyen magányos zarándok vagyok.. ezt el kell fogadnom.. nyugtáztam magamban többször is.. aztán arra jutottam, jól van, meghirdetem azért, max megyek egyedül.. mi van akkor? Hát mennyit mentünk együtt, én+én, csak nem ijedek meg legjobb és leghűségesebb utitársamtól? J Aztán megosztottam tervemet Petivel, aki egyből rákapott az ötletre.. hát akkor még lelkesebb lettem! Ez az, legyen közös szervezés! Ha más nem, Peti miatt biztos eljönnek páran! Lázasan terveztem a közös eseményünk hátterét.. majd Peti jóváhagyta és megosztotta.. 

Szépen nőtt a résztvevők és érdeklődők száma, mi pedig örültünk. Peti Pestről én pedig Kaposvárról és Győrből :) Közben elromlott az idő, Európa több pontján havazott, nálunk szakadt az eső, rendkívül hidegre fordult.. nem sok reményt fűztem a zarándoklathoz.. persze lefújni semmiképp nem akartuk.. hát valami lesz, max megyünk ketten.. még előző nap is esett és nagyon hideg volt.. 

Reményem azért nem hagyott el teljesen.. beszéltünk róla, hogy kéne csinálni okleveleket.. az ember mindig örül az elismerésnek! És 26 km séta már megér egy elismerést! Sőt már az, hogy eljönnek az emberek, hogy tesznek magukért valamit! Megterveztem gyorsan, majd szaladtam vele a nyomdába.. boldogan nézegettem őket, oh, remélem örülni fognak neki! És oh, remélem lesz azért, akiknek tudunk ilyet adni és nem ketten osztozunk az díszes papírokon :)

Bekészítettem a táskába az okleveleket, az esőkabátot és az esernyőt.. ahogy néztem az eseményt a facebookon, a résztvevők száma még mindig nem ment 20 alá.. már este késő volt, elkezdtem komolyan izgulni.. az ismeretelen emberek mindig komoly kihívást jelentenek számomra.. na de „ezt akarod, nem?” nyugtattam magam.. ja igen, jó lesz!!

Izgatottan ébredtem, sokat nem aludtam.. a Nap besütött az ablakon.. hallelujah, szép időnk lesz!

A gyülekező 9.45-10.00 között volt a Széchenyi téren.. önmagamat nem meghazudtolva 9.59-ra megérkeztem! Peti már hívott, hogy megérkeztek Pestről.. A szívem egyre gyorsabban vert, ahogy közeledtem.. hirtelen megláttam a sok hátizsákos botos embert egy kupacban.. messziről integettek.. hu, de jó, várnak :) közben hívott Gábor, hogy nem kapott jegyet a reggeli vonatra, 10.16-ra ér be.. rövid kis bemutatkozásom után közöltem a várakozó vándorokkal, hogy háát.. zarándoklatunkat várakozással indítjuk, egy fiatalembert várunk. Persze izgultam, mit gondolhatnak, hogy itt várakoztatom őket?? Hiszen a vándorcsapat indulásra készen áll! A lehető legtoleránsabban fogadta mindenki, ez jó érzéssel töltött el..  milyen jófejek, gondoltam! 

gyülekező zarándokok a Széchenyi téren

Közben „feltűnés nélkül” futottam egy kört, hogy minden csapattag nevét felírjam füzetembe.. „Ez csak úgy kell”.. Akkor még nem sejtették miért.. Fél 11 körül elindultunk, Gábor is utolért bennünket a Rába kettős hídnál.. teljes volt a létszám..  Istenem, sosem mentem át együtt ennyi emberrel a Rába kettős hídon! 

Vigyorogtam magamban! De jó, itt vagyunk, összejött az „esemény”, együtt vagyunk, eljöttek, 22-en vagyunk, megyünk, a botok kopognak, a kagylók lobognak, a szél fújja hajunkat, a nap pedig mosolyog ránk fentről.. mintha azt suttogná, mit gondoltatok, majd cserben hagylak titeket? Kiértünk a városból, az útról elég friss élményeim vannak, hiszen kedden végigjártam egyedül, amolyan „terepszemlével egybekötött feltöltődés” gyanánt, s útközben jeleket hagytam itt-ott.. Nagy élmény volt, mikor 1-1 zarándok megtalálta kis jeleimet, üzeneteimet a köveken, hidakon..

:)

Első megállónk a Radnóti Miklós emlékmű volt 5,7 km-re a várostól.. Felkértem Petit, ismertesse Radnóti munkásságát 1 röpke órában és szavalja el a Nem tudhatom c. versét.  A többieknek szintén szavalni kellett.. aki nem tudott verset, őt kiszavaztuk.. ugye utóbbi 2 mondatot nem hitte el senki? Csak mert nem tudhatom.. 

Komolyra fordítva a szót, kitaláltuk, hogy tartsunk egy kis bemutatkozást, azért mégiscsak nem ismerjük egymást, megalapozná az utat, hogy mindenki hall a másikról/másiktól pár mondatot.. csak azt, amit fontosnak tart elmondani magáról, Caminohoz fűződő viszonyáról.. 

bemutatkozunk (fotó Szántai Gábor)

Kiderült, hogy többen is voltak már valamelyik Caminon, volt aki többen is, illetve van aki most készül.. az egyik fiatalember eleve úgy készült, hogy most nem is áll meg Lébényben, hanem tovább megy Rajkáig! Hú, mekkora ötlet, „irigyeltem”.. persze én is megtehetném, csak most nem így készültem.. de ne aggódj, csinálok még ilyet, nyugtatom magam..

Élmény volt ez a bemutatkozós kör, meghitté tette az egészet, közben ropogtak a szendvicsek és a sárgarépák, bontódtak a banánok (már akinek volt..vegetáriánus majmok előnyben :D  ezt még eddig nem fejtettem ki, de majomnak lenni érdem, szóval bárki azt mondja rám, te majom, én boldog leszek tőle J ez régi történet.. ) Majmok, banánok, vissza a zarándoklathoz..

Következő állomásunk az autopálya alatti átjáró volt, ahol megtekintettük a falra rajzolt Cicazarándokot, közben ismeretettem a történetét. Szívemet melengette, hogy a többi zarándok is kedvet kapott az építő jellegű „rongáláshoz” , nyomot hagyva bátran az utókornak.. szerintem jópofa dolog egy elhagyatott betonoszlopon kedves rajzokat/üzeneteket hagyni..

A csapat egészen jól összerázódott, a későbbi pihenők adták magukat, a Rábca folyó partján illetve valahol a töltésen..  jó darabig egy bolyban mentünk, de egy idő után azért szétszakadtunk az eltérő tempó miatt.. bizonyos időnként mindig bevártuk egymást. Jó volt együtt menni! 

És ez nagy dolog nekem, „magányosfarkas típusú zarándoknak”.. korábban elképzelni sem tudtam, hogy ennyi emberrel együtt zarándokoljak.. de meg akartam próbálni.. kicsit nyitottam a szívemen.. kicsit odatettem azt a „zöld ágat”.. és rászálltak a madarak.. :)

zarándokok a horizonton

Szavakkal nem tudom kifejezni mekkora élmény volt számomra, hogy megismerhettelek benneteket, hogy beszélgettünk, hogy mesélhettem kicsit az utamról, hogy mondtatok olyan dolgokat, amik „betaláltak”, amiktől úgy érzem több lettem megint.. szépen építgettük egymást, jó volt látni a mosolygós arcokat, hogy aki lábfájdalmakkal küzdőtt, ő is igazi hősként végigcsinálta! Jó volt egymást bíztatni, mert az utolsó kilométerek bizony kritikus szakaszt tárítottak elénk (a tárul szenvedő szerkezete milyen fura :D )

És nem csak az időjárás volt kegyes hozzánk.. 18 óra után kicsivel érkeztünk a gyönyörű román stílusú Szent Jakab templomhoz, mely országos nevezetességű, hazánk egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma.

/Aki többet szeretne tudni róla, itt olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9b%C3%A9nyi_templom /

Vele szemben pedig a Szent Jakab Látogatóközpont. Eredetileg csak 17:00-ig van nyitva, így egyáltalán nem reméltük be tudunk menni. Nézegettük kívülről a templomot, én feltűnés nélkül félrevonultam az épület mögé megírni az okleveleket. Hát ezért kellett a reggeli névsor..

Közben Peti felderítette, a Látogatóközpont nyitva!! Ekkora mázlink hogy lehet? Kiosztottuk az okleveleket és mindneki kapott 1-1 Cz. képeslapot is J Olyan jó volt látni, hogy örülnek!! Azt gondolom senki nem várta, de mégis milyen jó volt egy kis örömet szerezni! Még én is kaptam :D

oklevél átadás (fotó Matusichné Andi)

Örömittasan álldogáltunk a templom előtt, majd kijött Feri a látogatóközpontból, és nagyon megörült, hogy a mi kis csapatunk az.. (Feriről és Giziről már írtam előző bejegyzésemben, ők fogadtak tavaly a nagy utamon itt a Látogattókp-ban).. tudtak róla, hogy ma jövünk, csak azt nem, hogy pontosan mikor. Hát igen, mi voltunk.. nagy meglepetésünkre pecsétet is kaptunk az okleveleinkre, ez már tényleg hab volt a tortán..Még a templomot is megtekinthettük belülről, sőt az a megtiszteltetés ért, hogy én zárhattam be az ajataját a majdnem nálam is nagyobb kulccsal :)

 igen, minden összejött még az is, amit nem is reméltünk..

Kis csapatunk megérkezett (fotó Matusichné Andi)

A végére 4en maradtunk, a 8 órás vonattal tértünk vissza Győrbe, ahol a napot méltóképp megünnepeltük a Lapos pizzériában J

Párizs fényei, avagy a Kossuth híd Győrben :) (fotó Valenti Dani szelfi üzemmódban :D)

Hálás vagyok az új ismeretségekért, mintha már nem érezném magam olyan egyedül Győrben.. Köszönöm Nektek kedves zarándoktársak, hogy eljöttetek, megmutattátok, hogy lehet a közös zarándoklat is jó, nem csak a magányos.. én sokat tanultam és sokat kaptam.. érdemes volt a kezemben tartani azt a „zöld ágat”.. ha konkrétan kismadár nem is szállt rá, de egy kisegeret sikerült útközben megsimogatnom.. épp meditált.. Persze mindez szimbolikus.. a madarak Ti voltatok.. Buen Camino mindnekinek és remélem még találkozunk! Peti, te meg zarándokolj Peruba, aztán visszavárlak társszervezőnek valami jó kis Caminohoz :)

Boldog szülinapot Vándorina blog!

Ma egy éve, hogy megszületett a Vándorina blog a következő megosztásssal posztoltam:

"Május 1, a munka ünnepe..és Jakab nap.. mellesleg mához egy hónapra indulok.. a Szent Jakab útra.. ilyenkor már az 1. zarándoknapomat nyugtázom, ha minden jól megy.. kemény pillanatok, na! nem volt könnyű idáig sem eljutni, és a java még csak most jön.. szeretnék bíztatni mindenkit, hogy bizony van, amikor lépni kell! nem feltétlenül ilyet, de valamit kell.. az élet a komfortzónán kívül kezdődik.. és mindig van lehetőség változtatni! csak rajtunk múlik, senki máson! Ezért nem érdemes sem irigyelni, sem elítélni.. mert mindenki maga tud segíteni magán úgy, ahogy neki a legjobb.. és ezt MINDENKI megteheti! mert mindenki KÉPES arra, hogy változtasson, hogy jobb legyen! Rajta, én bíztatlak! ha akarjátok, követhetitek majd utamat az alábbi blogon, mely egyenlőre csak a felkészülős gondolatokat tartalmazza, és folyamatosan frissül: http://vandorina.blogspot.hu/

És a térképem: https://www.google.com/maps/d/edit…

Szívesen fogadok utitársakat bármelyik szakaszra, hogy együtt gyalogoljuk egy kicsit egy jobb életért :) ;-) ja, hogy álmodozzak csak? hát jó :)
Köszönök minden eddigi segítséget, bíztatást! De nagyon!
vándorina "

Tehát 1 éve ilyenkor lelkileg már igencsak készülődtem.. hihetetlen, hogy már egy éve.. kevesebbnek tűnik.. néha többnek. Mindenesetre ma megünneplem egy jó futással ezt a szép napot! Boldog szülinapot blogom :)

:)

Az írás, ami írásra késztetett..

Nem is olyan régen egy bejegyzést olvastam saját facebook oldalamon egy fiatalember, Szántai Gábor írásából. Nagyon meghatódtam, ugyanis a bejegyzése rólam szólt.. arról, hogy mit jelentett számára az előadásom a Camino Fesztiválon, majd a találkozásunk Kaposváron.

https://www.facebook.com/szantaigabormentor/photos/a.948429315223215.1073741828.945493688850111/1411548548911287/?type=3&theater

Az írása nagyon elgondolkodtatott és maga a találkozás is, kétféle aspektusból is..  Gábor 24 éves, hihetetlen lelkesedés és energia van benne. Számos dolog érdekli, tanulja saját magát, minden erejével azon dolgozik, hogyan élhetne egy jobb és tudatosabb életet. Szavai és tekintete egyaránt egy pozitív életszemléletről tanuskodnak. Vajon ez csak azért van, mert fiatal, 24 éves? Valóban csak a fiatalokba szorul ennyi energia és életerő? Hogy ezzel a túláradó energiával másokat is képesek "felemelni"? Mert írásából és a beszélgetésünkből azt éreztem, "felemelkedtem"... hogy van értelme csinálni.. hogy tudok adni embereknek.. mert van visszajelzés..
Életkor.. én 24 évesen az öntudatlanság netovábbja voltam.. nem voltam rossz ember, de csak a pillanatnyi érzéseimnek éltem.. ez nem azt jelenti, hogy habzsoltam az életet.. de mindent úgy csináltam, "ahogy esik, úgy puffan.." jó, testmozgásra és a táplálkozásra úgy ahogy odafigyeltem.. ezenkívül érdekeltek még a pszichológiai témájú könyvek, és nagyjából ennyi.. nem érdekelt nagyon semmi.. még kirándulni se jártam, a kerékpárom is csak pókhálósodott a kisházban.. legfontosabb a bulizás volt, hetente többször a kaposvári Pogo centerben.. csütörtök, péntek, szombat.. esteleg néha kedd, vagy már nem is emlékszem.. persze nincs ezzel baj, nem akarom a fiatalságomat leírni, de jó lett volna, ha van valami motivációm abban az időszakban.. az egyetemet ugyan elvégeztem, de egyáltalán nem abba az irányba mentem amerre szerettem volna. Persze mit is szerettem volna.. nem voltak céljaim.. totál semmi.. csak beleálltam a mókuskerékbe, ahogy mindenki más.. egy átbulizott nyár után elkezdtem dolgozni, olyan helyeken, ami kár tagadni, nem érdekelt. A könnyebb utat választani nagyon nagyon veszélyes.. beleállni, belesüppedni fiatalon valamibe egyenes út a boldogtalanság felé.. ezért tud az ember már fiatalon is megkeseredni. Ha 10-ed ennyire lelkes lettem volna valami iránt akkoriban, mint amilyen Gábor most, akkor azt hiszem már rég vittem volna valamire. (megjegyzem nincs késő most sem.. csak az ember ilyenkor számot vet az elvesztegetett éveiről.. mert tanulságnak tökéletes)
Azt gondolom, a lelkesedés, az életerő, a sugárzó energia, az nem életkor függvénye.. én 24 évesen biztosan nem sugároztam. És ezt nem szerénységből mondom, vagy kishitűségből.. akkoriban a boldogságom mindig valaki függvénye volt.. beletemetkeztem az aktuális kapcsolataimba, se láttam se hallottam.. aztán amikor "lecsengett", akkor kiléptem.. még 30 évesen is ugyanazokat a köröket futottam le.. sőt még később is.. és miért? mert nem volt bennem tudatosság.. Nem hibáztatom ezért magam, akkor arra voltam képes.. ezt majd máskor kifejtem..

Igen, fiatalon is lehet az ember "punnyadt" és közönyös a világ iránt.. megfakult és üres.. és ugyanúgy szárnyalhat valaki 50-60-80 évesen is.. Min múlik mégis mindez? Szóval mi ez a 4 M ? :) Úgy gondolom, a kitűzött célok, a tudatosság az élet minden területén, a helyes önismeret, egy önmagunkon túlmutató világszemlélet.. bizony rengeteg dolgot lehetne ide felsorolni, de a "tudatosság" már önmagában is mindent megmagyaráz.. Tudatosságba tartozik az is, hogy másokat elfogadunk.. elfogadjuk, hogy sokfélék vagyunk, más-más egyéniségek.. És azért mert a másik ember másképp csinálja, még nem rosszabb vagy hülyébb, csak ő úgy tudja.. ha ezt tudatosítjuk, már kikerülhetjük a másokon való bosszankodást pl.. először is ha bosszant, idegesít valami/valaki, arról csak te magad tehetsz.. erre jöttem rá én is itt a kis győri otthonomban, ami néha rettentő zajos.. ha bosszankodok a zajokon, attól még a helyzet nem fog változni.. megoldásokat kell keresni, nem idegeskedni.. annak semmi értelme.. a zaj okozóját marhára nem érdekli, ha felhúzom magam miatta.. engem viszont kell hogy érdekeljen, hogy ne okozzak kárt magamnak a "mérges" állapottal.. ugye senki nem akar "mérget" adni magának.. jól kifejezi ez a szó, hogy mit teszünk magunkkal, ha haragszunk, bosszankodunk.. nem attól öregszünk, mert eljárnak az éveink.. hanem a negatív magatartásunktól.. szóval érdemes tanulni azoktól, akik tele vannak energiával, életerővel és sugároznak.. mert ők tudnak valamit! Tőlük érdemes tanulni! Nem az okoskodó "én aztán mindent tudok" "ki ha nem én" szájhősöktől.. ez a típus képes földbe taposni az embert és átgázolni rajta.. ezt a típust jobb kerülni!

A másik dolog, amire Gábor írása felnyitotta a szememet és elgondolkodtatott.. "az egymás iránti érzések kifejezése, felvállalása" Azt gondolom a legfontosabb! Mennyire jó érzés már ilyet olvasni saját magunkról! Most őszintén, ki nem szeretne egy ilyen kedves, lelkes, pozitív véleményt hallani saját magáról? Na, ne szerénykedjünk! Mindenki! Valljuk be, mindenkinek fontos az elismerés!

Itt szeretném megjegyezni, hogy amíg úton voltam, rengeteg elismerést, bíztatást, pozitiv löketet kaptam rengeteg embertől, nemtől, kortól függetlenül, amik átsegítettek akár 1-1 nehezebb napomon! ezekért a mai napig hálás vagyok!! A hangsúlyt nem is magamra tenném, hanem általában, az egymás iránti elismerések kifejezésére! Csak épp Gábor írása az, ami beindította bennem ezt a gondolatmenetet..

Persze nem szabad, hogy csak ezektől függjön a jó érzésünk, a boldogságunk, de igenis nagy löketet tudnak adni! Továbbgörgetve a dolgot, azon gondolkodtam mennyire fontos, hogy egyszerűen és őszintén kifejezzük egymásnak, hogy mit jelentenek a számunkra! Azoknak, akik fontosak nekünk.. és néha azoknak is, akik nem annyira fontosak.. miért ne tehetnénk egymás napját szebbé/jobbá? Meddig tart odaszólni a másiknak "ejj, de jól áll ez a szoknya/nadrág, bármi" vagy csak, hogy köszönöm, hogy vagy nekem.. nyálas dolog? Nem esik jól? Nekem nagyon jól esik.. és amennyi ember ismeretet magamra szedtem, szerintem még sokan másoknak is jól esik.. Egy-egy kedves, építő jellegű megjegyzés, dícséret, elismerés életeket képes megváltoztatni.. sokszor még egy mosoly is.. és 1-1 megalázó, degradáló megjegyzés ugyanúgy képes életeket, reményeket lerombolni, összetörni, gyilkolni..
Hányszor hallottam régebbi közegemben hogy "de álmosnak nézel ki, nem aludtad ki magad?" .. valóban zaklatott időszakom volt, és nem éreztem jól magam.. ez kisugárzott rajtam.. tudtam, tisztában voltam vele, hogy most nem nézek ki jól.. én is láttam magam a tükörben.. épp elég büntetés volt, miért kellett megjegyezni? vagy hogy de sovány vagy, kilógnak a csontjaid.. jajj de csontos a vállad stb.. te jó ég! Miért kell ezeket mondogatni? Aki sovány/kövér/fáradt stb nyilván tisztában van vele.. nem kell senkit bántani a külseje miatt! Nagyon mély sebeket tud okozni annak, akinek még nem épült ki az egészséges önbizalma/önbecsülése..
Emlékszem pár éve Amerikában voltam a rokonaimnál.. nézelődtem egy boltban, amikor odajött egy vad idegen nő és azt mondta "de jó a hajad, szuperül áll, milyen különleges" Én meg néztem elkerekedett szemekkel, hogy te jó ég, ezt nekem mondta?? Rövid hajam volt akkor.. Lefutott bennem a jó mélyen belémrögzült gyerekkori program, mely szerint nekem szar hajam van, vékonyszálú, semmitmondó.. Tehát a természetes reakcióm, hogy csodálkozom, hiszen egy szar hajra nem mondják, hogy jó.. vagy akkor mégse szar? Csak azért mert vékonyszálú, még nem biztos, hogy szar! csak ez jól el lett velem hitetve, ahogy sok minden más is.. nem hibáztatok érte senkit, mert egyszerűen csak Édesanyám nem gondolta végig hogy tudatosság hiányában milyen károkat tud okozni az egészséges önbizalmam kialakulásában.. nekem a feladatom ezt teljes mértékben saját magamnak építeni ki.. sokáig őt okoltam érte, de ez megint butaság.. Tudom, hogy rosszat nem akart! És ezt most őszintén mondom.. túl vagyok már a lázadáson, még akkor is, ha nálam ez elég sokáig eltartott.. Alapvetően a szülők jót akarnak, csak ők sem tanulták meg hogy is kellene csinálni.. főleg abban az időben még kevesebb volt a tudatos ember.. nem volt net, nem hullott az ember kezébe ennyi információ..
Visszatérve Amerikára.. nem véletlenül hangsúlyoztam, hogy ott történt.. persze nem extrém eset, itthon is előfordul, hogy az embert leszólítják idegenek pusztán dícsérő szándékkal! Tényleg, itthon is volt ilyenben részem.. pár éve egy néni odajött hozzám az utcán, és megdícsérte a kék-fehér virágos nyári ruhámat.. 20-as éveimben az utcán megállított egy férfi, hogy de szép szemed van.. pedig emlékszem épp kicsit másnapos voltam valami brutál házibuli után homályos tekintettel.. Persze ezek külső dolgok.. az idővel változik.. de akkor is fontosak! Legbüszkébb mégis arra vagyok, ha a tetteimmel kapcsolatban kapok elismerést.. és ez az, ami eddig hiányzott az életemből..
Dícséretek, elismerő szavak.. hatalmas szárnyakat tudnak adni! Hogy valaki engem, vagy valamit rajtam/belőlem szépnek vagy jónak látott akkor! Hatalmas dolog!
Amerikában volt alkalmam szemlélődni, tapasztalni az ottani mentalitást.. csak 2 hetet voltam, de bőven átjött az, hogy ezek az emberek egymást segítik.. hogy nem foglalkoznak azzal, hogy vagy felöltözve, hogy egy szakadt kabátban és egy ujjközé papucsban mész ki az utcára.. egyszerűen nem érdekli őket, nem botránkoznak meg, nem szörnyülködnek egymáson.. valójában mi értelme szörnyülködni a másikon? de tényleg? Arról nem is beszélve, hogy akinek tervei, céljai vannak, azokat segítik elérni.. azt mondják Amerikában bármit lehet csinálni, csak keményen kell érte dolgozni.. de nem raknak az utadba 1000 akadályt.. nem nyomnak le, nem röhögnek ki, hogy ezmá mekkora hülyeség, ezt akarod csinálni, ebből akarsz megélni? hanem azt mondják, jó ötlet, csináld!
Valamiért mi magyarok szeretjük egymást lehúzni, sőt, beledöngölni a földbe, csak azért mert az a másik más, mint én, mer kilógni a sorból, mert vannak önálló gondolatai, és valamit másképp csinál. Én is magyar vagyok, és abszolút hajlamos az ilyesmire, nem "távolról" beszélek ezekről.. csak nagyon hálás vagyok érte, hogy már tetten tudom érni ezeket a gondolatokat! Az irigységet! Mert valójában minden egymás felé dobott negatív érzésünk, megnyilvánulásunk egy tőről fakad: marhára irigyeljük a másikat!! Pedig semmi értelme! sosem leszünk olyanok mint a másik.. mert mind egyedi "ajándékot" kaptunk.. magunkat..  a kis talentumunkkal együtt.. és semmi más dolgunk nem lenne, mint azt kibontakoztatni.. és egymásnak segíteni a sajátja kibontakoztatásában! együtt bontakoztatni ki egymást! Jé, te ebben vagy jó, várj segítek, ismerek valakit aki közelebb visz a célodhoz.. nahát te meg erre mész, várj, ajtót nyitok akkor.. miért nem vagyunk ilyenek? Aki így gondolkodik, nehogy magára vegye! Aki meg nem, az vegye nyugodtan..mindig van mit tanulni, én is tanulom! Nem fogunk sosem tökéletesen viszonyulni a másikhoz, de törekedhetünk rá! Csak egy jó szó, egy dícséret.. legalább és leginkább családon belül! Az a legfontosabb! Na, tegyétek meg! Mondjátok el valakinek, aki fontos számotokra! Hogy mekkora ajándék ő neked! Férjednek/feleségednek, gyerekednek/szülődnek, barátodnak, munkatársadnak, tanítódnak, pénztárosnak, juhásznak, postásnak, mosógépszerelőnek, bárkinek! ha nem teszitek meg, sosem fogja megtudni.. és lehet, hogy magadat fosztod meg valami ajándéktól.. tudom, hogy ez egy nehéz lépés.. de nem lehetetlen ;-) Vagy ha nagyon nem megy, akkor kezdésnek csak mosolyogjunk többet a másikra..
/Le kell írjam a mai mosoly történetemet.. a sparban fizettem épp, már a zárás előtti órában, elővettem a cicafej pénztárcámat, amivel még a spanyol úton ajándékoztam meg magam, Leonban. Csak úgy lazán kiraktam a pultra.. a pénztároshölgy rámosolygott, aztán meg rám.. "Ez az, tetszik neki!!" -nyugtáztam..mint egy gyerek, akinek megdícsérik a játékát..  hát olyan jó kedvem lett tőle, hogy majdnem hazáig mosolyogtam.. még az eső is elállt.. :) a mosoly ereje igenis naagy!

Gábor, köszönöm Neked, hogy erre az írásra inspiráltál.. már régóta ígértem, de van amit nem lehet elkapkodni! Örülök, ha ennyire sokat jelentett neked az a kis kagyló és a képeslap. Azt gondolom csodálatos ember vagy, és ne állj meg az úton! Bármit el tudsz érni! Maradj mindig ilyen fiatal, de persze éljél sokáig, hogy minél többen tanulhassunk tőled! :)