Zsófi a vándor

A piros-fehér oszlopig még elkísérlek, mondtam Zsófinak, pedig úgy volt csak a város széléig megyek vele. Az oszlop még jó messze volt, valahol a töltés mentén, úton Lébény felé..

Zsófi a Camino Fesztivál után írt nekem egy kedves üzenetet..  hogy olvasott az utamról, és az előadásom is tetszett neki. A spanyol El Caminot már ő is végigjárta tavaly, kb 2 héttel előttem ért be Santiagoba. Tehát egy időben voltunk az úton. Most tervezi a Magyar El Caminot Budapesttől Wolfsthalig, és érdeklődött, hogy ha Győrbe ér találkozunk-e. Nagyon megörültem Zsófi levelének, úgy ahogy van telibetalált. Épp lehangolt voltam valami miatt, amikor írt.. megkönnyeztem a szavait.. egyértelmű volt, hogy ha Győrbe ér, akkor befogadom a kis „Alberguémbe” .. szerény kis hajlékom van itt, de gondoltam megosztom Zsófival, ha elfogadja. Elfogadta J 

Tegnap délután érkezett Győrbe a kis „vándorom”, elmentem elé a Rába kettős hídig. Már messziről kiszúrtam, ő volt az egyetlen botos, kagylós, hátizsákos vándor.. „nem, most nem sírunk” mondtam magamnak. Kicsit magamat láttam benne.. a tavalyi énemet.. aki épp ugyanígy kagylós zsákkal, botokkal botorkált az úton.. tényleg küzdöttem a könnyeimmel.. de tartottam magam, mit gondol Zsófi ha meglát kisírt szemekkel, azt hiszi bolond vagyok.. persze nem tévedne.. Majd ő is észrevett, összetalálkoztunk, megöleltük egymást. Megelevenedett számomra a kis vándor lány, akivel nemrég csak üzenetet váltottam. Azon gondolkodtam vajon az én szállásadóim is ezt érezték, amikor itt-ott „összeszedtek” az utak mentén? Vajon ők hogy várhattak, mit gondolhattak? Ki vagyok, mi vagyok? És miért vagyok az úton?

Kiderült Zsófi Kézdivásárhelyi.. ott már én is jártam.. nagyon szeretem Erdélyt, erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben is amikor Svájcban jártam Melindáéknál.. ők is erdélyiek.  Zsófi hozta magával a Caminot is úgy ahogy van.. ezen kívül egész Székelyföldet.. nem csak egy vándor ő most, hanem maga az út. Ahogy én is az voltam. Ahogy minden vándor az. 

Zsófi megérkezik az Alberguébe :)

Vacsoránkat a közeli Lapos Pizzériában költöttük el.. nagyon fáradt voltam, vicces, hogy sokkal fáradtabb, mint Zsófi.. én egész nap utaztam (én is aznap értem fel Győrbe), ő pedig gyalogolt.. és persze hogy az utazó mindig fáradtabb.. :D Most én kérdezgettem Zsófit, ő pedig mesélt.. sokmindent.. érdekes dolgokat.. tágra nyílt fülekkel hallgattam.. mintha csak magamat hallanám.. mesélt a spanyol Caminojáról, az életéről, a gondolatairól.. túl sok a hasonlóság.. kis apró részletekig ugyanazok a dolgok történtek meg velünk az úton.. mintha megint jártam volna vele az első spanyol Caminomat.. talán nem véletlenül találkoztunk..

Zsófinak hála, egész időben sikerült nyugovóra térnünk. Mint 2 vándor.. ő is hálózsákban és én is.. amióta itt élek hálózsákban alszom.. nem akartam a buszon ágyneműt cipelni.. majd ennek is eljön az ideje.. J vagy itt, vagy máshol.

Reggel kitaláltam elkísérem Zsófit a város széléig.. Hálát adtam, hogy mennyire közel lakom a Caminohoz.. tényleg 2 perc  és már ott is vagyunk a nyomdánál, ami előtt kagylós jelzés mutatja az utat.. hamar kiértünk a város szélére.. elkapott a nosztalgia.. azóta én sem jártam ezen az úton.. tavaly itt poroszkáltam én is a nagy hátizsákkal.. most pedig csak „vándorkísérő” vagyok.. hamar rátértünk a töltésre, amin visz az út tovább..  hosszú egyenes töltés.. semmi extra.. de van egy varázsa, egy hangulata ennek a monotonitásnak.. viszi a gondolatokat, szárnyakat ad az elmének.. semmi inger, csak a fű, a fák, a madarak.. az út és  a vándor.. ez olyan tipikus magányos út.. jó itt egyedül menni.. együtt lenni saját magunkkal.. hatalmas vágyat éreztem, hogy ne álljak meg az úton.. csak menjek tovább.. de ez most Zsófi útja.. távolban feltűnt egy fehér-piros villanyvezetékes oszlop.. na odáig, még elmegyek veled, aztán hagylak.. legalább 10 percet még sétáltunk odáig.. azt hittem közelebb van.. de valahogy nem bántam, hogy messze.. Aztán eljött az oszlop is.. ahol elválnak útjaink.. ismét megöleltük egymást.. Zsófi előre, én most visszafelé.. néha még utánanéztem, figyeltem a távolodó hátizsákot a himbálózó kagylóval.. 

Zsófi elment, az érzés pedig visszatért: „Akiket megszeretünk elmennek..” Ezt  éreztem akkor is,  mikor reggelente búcsút intettem 1-1 szállásadómnak az úton.. az élet körforgása.. hogy nem lehet „leragadni”.. hogy az emberek jönnek-mennek az életünkbe.. és nem érdemes ragaszkodni senkihez.. mert úgyis elmegy.. és ez így van jól akkor is, ha nem értjük. Valamiért így van jól.. a szemem homályosodott.. most már nem fogtam vissza magam.. jöjjenek azok a könnyek.. az út elbírja, most már nem lát senki.. megint egyedül az úton.. visszafelé.. a nap már melegen sütött, megcsapta orromat a frissen nyírt fű illata.. csak szívtam befelé.. a pillanatot.. 

Köszönöm Zsófi, hogy általad megtapasztalhattam én is a „másik oldalt”.. hogy milyen befogadni egy vándort.. köszönöm a történetedet.. jó utat Neked bármerre is jársz! Ma pedig érj el Lébénybe, és útközben találd meg a kis rajzomat a nagy betonoszlopon, amit tavaly hagytam emlékül.. magam után.. az „utókornak”.. 

Buen Camino Zsófi!!